Ugrás a fő tartalomra

Egy Másik Zenekar: „Ez a klip pont olyan, mint maga az élet.”

A nyár közepén, Temesi Ádám rendezésével jött ki Én Csak Téged című számához készített klipjével az Egy Másik Zenekar. Az alapvetően szerelmes szám mondanivalóját a nemrég a Veszprémi Utcazene fesztiválon is bizonyító csapat frontasszonya, Péterffy Lili magára a nagybetűs életre is le tudja vonatkoztatni, a klipforgatáson pedig mind fizikailag, mind szellemileg alaposan megküzdött. Az egyik helyszínen ráadásul a rendőrök is feltűntek, ezzel nem kis aggodalmat kiváltva a zenekarból.

„Az Én Csak Téged egy folyamatos robbanás. Valami olyan energia húzódik végig a dalon, ami bármilyen állapotban is vagyok éppen, mindig feltölt. Kétségbeesett, de könnyed, szívfájdító, mégis mosolyt hívogató. Szerintem ez a klip pont olyan, mint maga az élet. Elindulunk valahonnan, futunk, szaladunk, sétálunk, rohanunk át az életen, majd egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy ugyanoda jutunk vissza. Ezt a dalt, témát órákon át tudnám fejtegetni! Szerelmes jelentést is tudunk a számnak tulajdonítani, előadásakor pedig rengeteg gondolatot, érzést tudok belepumpálni, kiszippantani magamból.” – kezdte az Egy Másik Zenekar énekesnője, Péterffy Lili.

„Brutális erőpróba volt ez a forgatás számomra. Értem ezt mind szellemileg, mind fizikailag. Két órás alvás után, hajnali hármas keléssel indult az a napom. 7-kor forgott a kamera az Andrássy úton, üres pocakkal persze, mert másképpen hogy lehetne futni?! Már az első snitt után fájt mindenem, de legalább felfoghattuk egy rendes edzésnek is! Este 8-9 fele fejeztük be a felvételeket, hatalmas jutalmam volt utána az ágyam. Ezentúl egy nagyon jókedvű forgatás volt, sok segítőnk akadt, és kaptuk a szeretettet ezerrel.” – árulta el a forgatás kapcsán Lili.

„Én vezettem az autót, amiben az operatőrrel, kamerával ültünk, igyekeztünk korán kezdeni, hogy ne akadályozzuk a forgalmat. A futós jeleneteket pedig nagyjából piros lámpától piros lámpáig vettük fel. Külön imádjuk a klip sebességgel való játékait, az előre-visszapörgetéseket, lassításokat. Van jelenet, ahol, amíg Lili előre, az emberek hátrafelé haladnak. Több helyszínen forgattunk, voltunk az Erzsébet hídnál, a Várban, de a Városligetben is. Izgalmakból sem volt hiány, mert az egyik helyszínünkön rendőrök tűntek fel. Féltünk, hogy majd leállítják a forgatást, letöröltetnek minden anyagot, vagy akár még be is visznek minket. Aztán pár perc múlva kiderült, hogy teljesen más okból jártak arra, és velünk egyáltalán nem foglalkoztak.” – egészítette ki Lilit az ütős, jól fűszerezett szám zenéjét és szövegét is jegyző Bartalos Jenő.

„Nagyjából egy éve játszom együtt a srácokkal és Vivivel. Nagyon sokfélék vagyunk, mind beállítottságban, mind korban, de mégis egy tökéletes egységet alkotunk, amit iszonyatosan izgalmas megélni. Én vagyok a legfiatalabb a bandában, mégis sokszor megkapom a vezető szerepét, ami jó érzéssel tölt el, kihívás és élmény is egyben. Imádom, hogy a zenénk szenvedélyes, mókás, koszos, egy koncerten pedig a legfinomabb énemtől a legvadabb is előkerül. Csodálatos hullámvasút az Egy Másik Zenekar.” – tette hozzá Lili.


Írta: Nikkk

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Best of 2019: A legstílusosabb női előadók

A színpadon bizonyító, minden szinten igazán jól összerakott énekesnők nem csak zenéjüknek, de külsejüknek is nagy figyelmet szentelnek. 2019-ben számomra az alábbi négy rendkívül eredeti hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő. Összeállításomban olyan fotókat hozok az énekesnőkről, amelyek nem színpadon készültek, hiszen öltözékeikre a szürke hétköznapokon és az egyéb szereplésekkor is gondosan odafigyelnek.
Nagyváradi Nelli  (Dal ajánló: ÉNB Karola - Ideje megbocsájtani)
2017 és 2018 után most sem tudom kihagyni a Best of listáról Nagyváradi Nellit, aki még mindig borzasztó rafináltan keveri az extravagáns és a nőies vonalat. Ez a nő egyszerűen nem ismeri az unalmas összeállítás fogalmát, bármelyik stílusba kóstol is bele, hihetetlenül tüzes kis inspiráció. A NOA énekstúdió tanárnénije az év során különösen sokszor bújt a VDR szettjeibe, nem csoda, hiszen ezeket a ruhákat szinte kivétel nélkül ráöltötték.

Péterfy Bori (Dal ajánló: Hősök feat. Péterfy Bori – Te vagy a veszély)
Bori v…

Itt egy újabb szép nóta Tkyd és a Hősök tálalásában

Aktívan indítja az új évtizedet Tkyd. Az előadó január 8-án jelentette meg legutóbbi klipjét Kövek a zsebben címmel, ám máris itt van egy újabb közreműködés tőle. A rapper ismét a Hősök srácaival alkotott közösen és az eredmény Ugyanúgy, mint a Próbáld meg, Lassul a gép, Bevesszük a várost, az Ikonok, vagy éppena Ha én lennék a főnök szerzemények esetében is, finom kis minőség lett. Életszagú tartalom, bőröd alá kúszó dallamvilág, hatalmas flow. Indíts el a videót nyomban!
Zene: Mr. JoeKer. Szöveg: Eckü, Tkyd, Mentha Kamera: Ozsváth Gergely, Plank Csaba.
Vágás és utómunka: Elyazgi Dénes
szerző: nikiahatos