Ugrás a fő tartalomra

Halott Pénz: Élnünk kellett volna - Itt a klip!

Új dallal és klippel jött elő Halott Pénz. A csapat egyszerre mélabús és egyszerre motiváló (véleményünk szerint igencsak megosztó lesz egyébként) Élnünk kellett volna című számához készítettek ezúttal videót, amelyet Vandad Kashefi rendezett. A dalban pedig két közreműködő is akad ezúttal, mégpedig Agebeat és Kovary.


Dalszöveg:
Van az úgy már néha, hogy nincs ami felvidít
hogy nincs aki átölel, hogy nincs aki átsegít
van az úgy már néha, hogy lennél máshol
hogy lennél mással, valaki csak felhív.
hogy menjünk együtt, gyere menjünk el
valahogy együtt, csak vesszünk el
térkép nem kell, a mobilom lemerül
hogy mi lett a mával, majd holnap kiderül

ha kérdezik, hogy éltem –e
mit mondjak majd?
ha kérdezik, hogy éltem –e
majd azt mondom hogy:
élnünk kellett volna még élnünk
valahogy ahogy, valahogy ahogy elképzeltük.

de lehetne úgy is, hogy van még szenvedély hogy tévedni is kell, hogy lehetünk a szél
de lehetne úgy is, hogy semmit se muszáj
de mindent lehetne, hogy mindent megkuszálj
ha történnie kell, hát történjen most úgy
hogy csináljunk ma bármit, de a bármit piszkosul
aki mindent elveszít, az mindent megtehet
ha a pillanat a csengő, én éppen csengetek.


Értékelés: 
Dal: 10/6
Klip: 10/6

Megjegyzések

Népszerűek

Odaszúr Dér Heni új Sztorija

Itthon rap, hiphop vonalon leginkább férfi előadók bizonyítanak, a női próbálkozások gyakran iszonyatosan gyengére sikerednek, aminek az az oka, hogy sokszor nagyon nem hitelesek a hölgyek, és  mind szövegileg, mind technikailag túlságosan erőltettettek ezek az anyagok (Tisztelet a kivételnek).Dér Heni 2013-ban indította el szólókarrierjét, és sokakat meglepett, amikor a Sugarloaf zenekarból való kiválását követő első interjúiban elárulta, hogy hozzá mindig is a rap, hip-hop, r&b műfajai álltak legközelebb. Most azonban már magyar Fergieként, illetve Nicki Minajként említik a tehetséget tegnap megjelent videoklipje, a Sztori alatt. Mondjuk tett is azért, hogy elfogadják ebben a szókimondó, arcpirító irányban. Látható, érezhető, hogy nagyobb közönséghez jutottak el az elmúlt öt esztendőben a pimaszabb, pikánsabb, dögösebb dalai (Ég veled, Szemtelen), mint mélyebb, érzelmesebb lírái (Mi lett veled).
A Sztori (Szöveg: Dér Heni, Burai Krisztián. Zene: Burai Krisztián) számomra kéz a k…

Szegedtől az első saját klipig. Interjú Szélinger Annával

Szélinger Annát (CéAnne) én már csak a Hősök zenekar vokalistájaként ismertem meg tavalyelőtt, de sokan még a reggae szcénában figyeltek fel tehetségére. Az ukulele hazai nagyköveteként is számon tartott énekesnővel beszélgettünk a kezdetekről, szeretett hangszeréről, kazettájáról, a Hősökről, valamint az aktualitást jelentő első saját klipjéről is. Fotó: Kőfaragó Zsuzsi
nikiahatos:Kezdjünk egy már egészen biztosan ismerős kérdéssel. Hogy jött az életedbe a zene? Hogyan érkeztél meg te a zenei életbe? CéAnne:Énekkaros voltam, és zongoráztam is általános iskolában, bár az a tudás már eléggé elenyészett azóta. Hat éven át jártam klasszikus hangképzésre, Szegeden, ahol felnőttem. Az egész könnyűzenei pályafutásom onnan indult, hogy apukám Etiópia-szakértő. Egészen kicsi voltam, amikor bekerültem ebbe a közösségbe, például a táborként elindult a Reggae Campre, ami fesztivállá nőtte ki magát. Apukám sokat járt oda, Etiópiával és a raszta kultúrával kapcsolatos előadásokat tartott, és időköz…

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …