Ugrás a fő tartalomra

VELETEK VAGYUNK: Ákos évzáró koncerttel és DVD-vel jelentkezik

Ákos szeptember 29-én adja ki Veletek Vagyunk című dupla koncert DVD-jét. A lemez az énekes múlt évi, dupla teltházas Arénás show-ját örökíti meg, amelyért a Petőfi Zenei Díjkiosztón el is nyerte az év koncertje díját. Hazánk egyik legnépszerűbb férfi előadója az elmúlt négy év szintirock-korszakát egy újabb Arénás koncerttel zárja, amelyre már elérhetőek a jegyek.​

Ákos mozgalmas évet zárt 2015-ben: a turné 17 állomása után dupla teltház előtt mutatta be a platinalemezes MÉG EGYSZER album anyagát. A VELETEK VAGYUNK DVD a 2015 decemberi koncertek felvétele mellett számos extrát tartalmaz: a MÉG EGYSZER lemezhez készült 6 videoklip mellett 4 werkfilmbe is belenézhetnek a rajongók.

Az év ezúttal is az Arénában zárul Ákos számára: nagyszabású koncerttel fejezi be a szintirock turnét december 17-én, a Papp László Budapest Sportarénában – Hauber Zsolt és Lepés Gábor szintis, valamint Bánfalvi Sándor dobos alkotta zenekarával. A koncertre mutatkozó komoly érdeklődés, a tempósan fogyó jegyek jelzik Ákos népszerűségét, egyben az a tény is hozzájárulhat a jegyek fogyásához, hogy az énekes-szerző 2017-ben nem koncertezik.

„A koncertjeinkre az elmúlt négy esztendőben több mint félmillióan voltak kíváncsiak. Szeretnénk, ha a decemberi előadás méltó befejezése lenne ennek a kiemelkedően sikeres fejezetnek, szeretnénk megköszönni és megszolgálni vele a közönség kitartó figyelmét. Különlegességekkel, ritka repertoárdarabokkal is készülünk, látvány szempontjából is izgalmas előadás ígérkezik” – mondta el a 48 éves énekes.

Megjegyzések

Népszerűek

Watchme: „Üdvözlet Pásztor Annának és köszönet a létéért!”

Első magyar nyelvű száma, a Vonalkód után ismét egy anyanyelvű nótával rukkolt elő az izgalmasan fűszerezett, játékos Watchme. A Játszunkról a zenekarvezető, a szaxofonos Baracskay Rita mesélt.
Mikor, kinek a fejéből pattant ki az ötlet?
Pont egy éve a Veszprémi utcazene Fesztiválon gondolkodtunk el azon, hogy ideje egy magyar dalnak. Egyrészt mert nagyon családias, isteni fesztivál hangulat volt, másrészt a zsűri is folyton kiemelte, hogy igényelnék ezt tőlünk. Ekkor leültünk és elkezdtünk arról agyalni, hogy melyik az a magyar előadó, akinek a személye és a szövegei is mindannyiunkhoz közel állnak. Hát nem volt egyszerű! Én is és szerintem a többiek is szigorúak vagyunk, aztán Szelina felvetette, hogy „bakker az Anna”. Innentől tök egyértelmű volt, így meglett a szöveg, a zene pedig már jött magától. Üdvözlet Pásztor Annának és köszönet a létéért!
BOM ismét veletek dolgozott. Miért pont őt választottátok/vontátok be ebbe a nótába is?
Ott ült mellettünk az asztalnál, nagyon cink le…

Előrukkolt Pasztellkék című új számával a Dirty Slippers

A Dirty Slippers rendkívül inspiratív és sikeres időszakát éli, a zenekar idén már a második videoklippel rukkol elő. A téli "Már nem" már bepillantást engedett a zenekar új nagylemezének a hangzásvilágába, azonban a vadiúj dal a Pasztellkék, egy ízig-vérig modern, táncolós bulihimnusz lett. A dal gyorsan bekerült a hazai rádiók játszási listájára is, sőt még Erdélyben és a Vajdaságban is napi szinten hallható. A videoklip Ritók-Filip Áron munkája, aki korábban már két kisfilmet is rendezett a zenekarnak. Ezúttal azonban egy teljesen új, szürreális világ jelenik meg, amely tökéletesen passzol a dal mondanivalójához. Élj a mának! Élj meg minden pillanatot! Szórakozz és bulizz! A klip főszereplői Szabó Kriszta topmodell és Szathmáry Nándor, akik egy álomban találkoznak, de hogy miként, az a videoklip végére derül ki.

A Pasztellkék kapcsán a zenekar frontembere, Lobó-Szalóky Lázár érdekes részleteket is elárult: "Mindig is akartunk egy bulihimnuszt írni. Az előző két leme…

CocoTia és a Cherry Lemonade: "Óriási vidámság faktor van benne"

CocoTia aztán nem tétlenkedik ezen a nyáron, a Nem várok és a Részeg Tündér után hétvégén ismét egy új dallal rukkolt elő. A lány a két magyar nyelvű nótát követően visszakanyarodott egyik kedvenc nyelvéhez (legalábbis énekelni nagyon szeret így), az angolhoz!
Nikkk: Ismét visszatértél az angol nyelvhez. Miért döntöttél így?
CocoTia: Tudatosan hozom ki így a dalaimat, és szeretek felváltva énekelni magyar és angol nyelven. Hozzám közelebb áll az angol nyelvű éneklés, valószínűleg azért, mert Amerikában éltem hosszabb ideig. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy a hazai közönségnek is szeretnék azzal kedveskedni, hogy magyarul énekelek. Régen gyerekkoromban sokat énekeltem például népdal versenyeken. Az első debütáló dalomnak köszönhetően voltak megkereséseim és ennek eredményeképpen Svédországból felkértek, hogy dolgozzunk együtt egy dalon, ennek a munkának a gyümölcse lett a Cherry Lemonade. De itt nem ért véget az út, mert ennek a közös együttműködésnek köszönhetően további dalok is szül…