Ugrás a fő tartalomra

Hangszer kánaán, zenei játszótér és kinyitható színpad a music expón

Pénteken rajtol Közép-Kelet Európa legnagyobb zenei kiállítása, a Budapest Music Expo. A rendezvénynek a Hungexpo ad helyet, ahol a több tízezer kipróbálható hangszer és a 300 koncert illetve zenei esemény mellett számos érdekességgel is találkozhat a látogató. Ilyen a hangterápiás sziget, a zenei tudásfelmérő játszótér, illetve a kamionból kinyitható színpad, melyen a Magna Cum Laude is zenél.


A 17 ezer négyzetméter területű rendezvény építését kedden reggel kezdték a Hungexpón. Három napon keresztül 1000 ember megállás nélkül azon dolgozik, hogy a péntek délelőtti nyitásra minden tökéletes legyen. A 80 standra illetve zenei helyszínre 140 kamionnyi áru, mintegy 1900 tonnányi hangszer és egyéb eszköz érkezik. Ezúttal is több tízezer pengetős, billentyűs és ütős hangszert, mikrofonokat és DJ felszereléseket lehet kipróbálni a rendezvényen. A kiállítók ipari mennyiségben vonultatnak fel hang-, fény-, lézer-, stúdió- és színpadtechnikát. A G csarnokot a szervezők két részre osztják, csendes és félhangos részre, így elkülönítik a gitárzúzásra fogékony fiatalságot és a látványtechnikát szemlélő látogatókat.

Az idei rendezvényen is számos érdekességgel találkozhatnak a résztvevők. Az Öröm a Zene játszótéren 11 zenetanár foglalkozik kicsikkel és nagyokkal. A pedagógusok kedvet csinálnak a zenéléshez és segítenek abban gyerekeknek és felnőtteknek, hogy eldöntsék, milyen hangszeren tanuljanak. Továbbá hangszeres tudást is felmérnek a tanárok. Ugyanitt szombaton és vasárnap tart nyitva a Muzsikáló Háztartás, ahol különböző elromlott, hibás tárgyakból valamint hulladékból lehet hangszereket készíteni. A kiállításon megcsodálható az a 16 méter hosszú, 37,5 tonnás Roland/BOSS kamion, aminek egyik oldaláról egy kiállítótér, másik oldaláról egy színpad nyílik. Itt zenél többek közt szombat délután a Magna Cum Laude. Aki a hangerő-kavalkádból egy kicsit kiszakadna, annak kikapcsolódást nyújthat a hangterápiás pihenősziget. Itt hangágyak, hangszékek és óriásgongok segítenek stresszmentes állapotba kerülni.

A korábbi expókkal ellentétben idén három szabadtéri színpadon is zajlanak majd a koncertek, melyeket az érdeklődök fedett nézőtérről élvezhetnek. Fellép többek közt az Anna and the Barbies, a Cloud9+, a Leander Kills, az Infusion Trio, az Alapi Band, a Half Note City, a Zanzinger, a Colorstar, a Kállay Saunders Band, a Mingu, Horányi Juli, az 1705 és a Magashegyi Underground, de a Punnany Massif tagjai is tartanak egy showcase koncertet. Az expón negyedik alkalommal adják át 11 kategóriában az Öröm a Zene Díjat. A szakmai díjat alapító Hangszeresek Országos Szövetsége ezzel a hangszeres-élőzene népszerűsítése iránti elkötelezett személyeket kívánja elismerni. Idén is lesznek konferencia programok többek közt az Artisjus, a Cseh Tamás Program és a Zeneipari Hivatal szervezésében. Itt hozzá nyilvánosságra éves zeneipari jelentését a ProArt szövetség.

A Budapest Music Expo október 7-én 10 órától 9-én 18 óráig várja vendégeit. Mint mindig, most is ingyenesen látogatható minden program.

Megjegyzések

Népszerűek

Majkán nem fogott ki az Add a szavad! Itt a Partykarantén.

A SPAR jóvoltából egy egészen mókás, és végül eredményes játékra került sor Majka és rajongói között. Ugyanis május végétől a közönségtől várt szavakat a rapper és ezekből a kapott (több mint 10.000) mondatelemekből rakta össze legújabb slágerét. Mert, hogy a Partykarantén sokat pörög majd az idén, az számunkra nem kérdés. De az sem, hogy Majka fanjainak nem kell a szomszédba menni egy kis bolondozásért, ugyanis olyan szavakkal lepték meg az előadót, mint a ritty-rutty, a slattyogok, vagy éppen a pitty-putty.
Hiába a SPAR szervezés, szerencsére a dalban nem kapunk pofátlan reklámtömkeleget, inkább csak egy könnyed, nyárról szóló nótáról beszélünk, amelyben ott van az összetartozás, az élet szeretete és a rappertől már jól megszokott lazaság. Persze az i-re nem kerülne fel az a bizonyos pont, ha nem Kollányi Zsuzsi hangját hallhatnánk a refrén alatt. 
Zene: Dankó 'Triek' Zsolt, Bécsy Bence, Sziklai Mátyás  Szöveg: Majoros Péter , Sziklai Mátyás Rendező: Galler András "Indi…

"Menő, hogy ilyen nyitott a közönségünk.” – interjú az Elefánt zenekarral

A 2017-es év több szempontból is izgalmasan alakul az Elefánt számára. A zenekar idén ünnepli 5. születésnapját, valamint márciusban kijött a harmadik nagylemezük is, Minden címmel. Bár az album fogadtatása elég vegyesre sikerült, a rajongók mégis teltházas A38 koncerttel ünnepelték megjelenését. Az új albumról és a további tervekről kérdeztük a srácokat.
Hosszú Kata: Már majdnem mindenhol bemutattátok az új lemezt. Hogy érzitek, milyen a fogadtatása? Csabi: Lehet azért, mert eleve csak azok jönnek el egy lemezbemutatóra, akiknek tetszik az adott cucc, de néhány furcsálló kritikát leszámítva kifejezetten pozitív. Engem személy szerint ez meglep, sokkal több „köpködésre” számítottam. Menő, hogy ilyen nyitott a közönségünk
H. K.: A Madarakon kívül másik számból is terveztek videoklipet csinálni? Csabi: Igen, de azt egyelőre nem árulhatom el, hogy melyek ezek, mer én sem tudom. Na jó, tudom, de akkor sem. Na jó, a Faunból mindenképp lesz legalább egy.
H. K.: Vannak a lemezen rövidebb dalrés…

Kádár Barbi: "Amikor megszületik egy dal, akkor úgy dédelgetjük, szeretgetjük, mint a gyermekünket"

Kádár Barbival először Antal Timi Elég klipforgatásán találkoztam, hiszen a mindig éneklő, mindig mosolygós csajok igazi jó barátnőkként támogatják egymást évek óta. Barbit eddig csak a színfalak mögött hallhattam énekelni, ám nemrégiben egy slágergyanús, nyári nótával rukkolt elő, amelyet a MonkeyBeats formációval közösen álmodtak meg.

Nikkk: Azoknak, akik most hallanak rólad először, mesélj egy picit magadról! Mióta érdekel a zene? Hol találkozhatott veled a közönség eddig?
Barbi: Debrecenben születtem és a mellette lévő faluban, Monostorpályiban nőttem fel. Általános iskolába még oda jártam és már itt elkezdődött a zene iránti érdeklődésem. Volt egy pár iskolai énekverseny, amiken részt vettem, illetve néptáncolni tanultam 10 évig. A néptáncban pedig az éneklés is fontos szerepet kap. Ezután Debrecenben tanultam tovább, a Dienes László Gimiben, ahol  a tanáraink is zenéltek (Dienes Band). Miközben a gimiben tanultam, jártam körülbelül két évig a Rocksuliba is, ahol szintén éneket tan…