Ugrás a fő tartalomra

Megérte várni a Red Hot Chili Peppers Getaway albumára! - Lemezkritika!


Hatalmas várakozás előzte meg a Red Hot Chili Peppers új lemezét, a Getaway-t, hiszen a legutóbbi I’m With You című korong óta már 5 év eltelt. Bizonyos körökben divat szidni az új felállást, hiszen az azóta szólóban tevékenykedő John Frusciante gitáros ikonikus alakját és semmivel össze nem téveszthető játékát rengeteg rajongó hiányolja. Az ő pótlására érkezett a Los Angelesi csapatba Josh Klinghoffer, aki „régi új” barát, hiszen ismert sessionzenész lévén 7 Frusciante lemezen is közreműködött, plusz 2007-ben a Chilibe is beugrott a Stadion Arcadium világkörüli turnéján.

Alapvetően a legtöbb kritika negatív véleménnyel van a Getawayről. Leginkább a „megfáradt”, „kiégett” jelzőkkel illették a zenekart már a 2011-es lemeznél is, ugyanúgy, ahogy annak idején 1995-ben a One Hot Minute lemez esetében is (akkor történetesen a Jane’s Addiction soraiból ismert Dave Navarro tépte a húrokat). Le kell azonban szögezni, hogy az utolsó két lemez egyáltalán nem rossz, csak másfajta megközelítést igényelnek. Nyilvánvaló, hogy Anthonyék sem lesznek már fiatalabbak, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lennének képesek olyan alkotásokat kiadni a kezükből, melyek igenis kiállják az idő próbáját.

Az előzetesen kiszivárogtatott három dal (sorrendben a Dark Necessities – gyakorlatilag a lemez ultimate slágere, a címadó, plusz a személyes kedvencem, a We Turn Red) nem okozott csalódást, nagyjából sejthettük már mire számítsunk. A hagyományokkal szakítva a produceri teendőket ezúttal a legendás Rick Rubin helyett egy Danger Mouse névre hallgató úriember látta el, aki kissé más gondolkodásmódot képvisel. Az ő javaslatára egyfajta modernizált, mondhatni szoftosabb hangzás alakult ki, de ez egyáltalán nem hat idegenül a csapattól. A bő ötvenperces anyagon változatos stílusú dalokat sikerült felsorakoztatni. A kezdő címadó például egy lightosabb, introvertáltabb tétel, középtempójával gyakorlatilag beúszik a hallójáratokba. Nagyobb dinamikai változásra azonban még várnunk kell. A Sick Love és a Go Robot üde színfoltjai az albumnak, bár lehet, hogy a legtöbb ősrajongónál pont ezek verik le a biztosítékot. Kellemes, funkyba hajló tételek, fogós dallamokkal, emlékezetes refrénnel. Érdekesség, hogy előbbiben maga Sir Elton John működik közre zongorán.

Ezúttal a szövegek nagyrésze is intimebb a szokásosnál, elvileg Anthony magánélete ihlette oroszlánrészüket. Kiemelném még a Feasting on the Flowerst, nagyszerű a zongorabetét a középrészben. Kicsit mintha az előző albumos Even You, Brutus kistestvére lenne. Ha az előbb a dinamikáról beszéltünk, el is érkeztünk a soron következő dalhoz, a Detroithoz. Itt megmutatkozik az a hamisítatlan dob-basszus összhang, mely az ősidők óta jellemzi a zenekart. Chad Smith és Flea tökéletes harmóniában bombabiztos alapokat hoz, óraműpontossággal beütött harangjátékkal megspékelve. Josh, habár jóval kevésbé technikás gitáros, mint elődje, szólói is más sémára épülnek, becsülettel megállja a helyét az albumon. A lemezt utolsó harmadában felcsendülő This Ticonderoga visszakacsint a korai éra hangulatához, az Encore végtelen nyugalmat áraszt, míg a záró Dreams of a Samurai a maga nehezebben emészthető valójával inkább az old-school fanoknak adhat örömre okot.

Összegezve tehát nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek a média beállítja. Megérte 5 évet várni erre az anyagra, hiszen a Chili úgy újult meg, hogy közben legfontosabb vonásait büszkén megőrizte. 


Megjegyzések

Népszerűek

Odaszúr Dér Heni új Sztorija

Itthon rap, hiphop vonalon leginkább férfi előadók bizonyítanak, a női próbálkozások gyakran iszonyatosan gyengére sikerednek, aminek az az oka, hogy sokszor nagyon nem hitelesek a hölgyek, és  mind szövegileg, mind technikailag túlságosan erőltettettek ezek az anyagok (Tisztelet a kivételnek).Dér Heni 2013-ban indította el szólókarrierjét, és sokakat meglepett, amikor a Sugarloaf zenekarból való kiválását követő első interjúiban elárulta, hogy hozzá mindig is a rap, hip-hop, r&b műfajai álltak legközelebb. Most azonban már magyar Fergieként, illetve Nicki Minajként említik a tehetséget tegnap megjelent videoklipje, a Sztori alatt. Mondjuk tett is azért, hogy elfogadják ebben a szókimondó, arcpirító irányban. Látható, érezhető, hogy nagyobb közönséghez jutottak el az elmúlt öt esztendőben a pimaszabb, pikánsabb, dögösebb dalai (Ég veled, Szemtelen), mint mélyebb, érzelmesebb lírái (Mi lett veled).
A Sztori (Szöveg: Dér Heni, Burai Krisztián. Zene: Burai Krisztián) számomra kéz a k…

Szegedtől az első saját klipig. Interjú Szélinger Annával

Szélinger Annát (CéAnne) én már csak a Hősök zenekar vokalistájaként ismertem meg tavalyelőtt, de sokan még a reggae szcénában figyeltek fel tehetségére. Az ukulele hazai nagyköveteként is számon tartott énekesnővel beszélgettünk a kezdetekről, szeretett hangszeréről, kazettájáról, a Hősökről, valamint az aktualitást jelentő első saját klipjéről is. Fotó: Kőfaragó Zsuzsi
nikiahatos:Kezdjünk egy már egészen biztosan ismerős kérdéssel. Hogy jött az életedbe a zene? Hogyan érkeztél meg te a zenei életbe? CéAnne:Énekkaros voltam, és zongoráztam is általános iskolában, bár az a tudás már eléggé elenyészett azóta. Hat éven át jártam klasszikus hangképzésre, Szegeden, ahol felnőttem. Az egész könnyűzenei pályafutásom onnan indult, hogy apukám Etiópia-szakértő. Egészen kicsi voltam, amikor bekerültem ebbe a közösségbe, például a táborként elindult a Reggae Campre, ami fesztivállá nőtte ki magát. Apukám sokat járt oda, Etiópiával és a raszta kultúrával kapcsolatos előadásokat tartott, és időköz…

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …