Ugrás a fő tartalomra

Megérte várni a Red Hot Chili Peppers Getaway albumára! - Lemezkritika!


Hatalmas várakozás előzte meg a Red Hot Chili Peppers új lemezét, a Getaway-t, hiszen a legutóbbi I’m With You című korong óta már 5 év eltelt. Bizonyos körökben divat szidni az új felállást, hiszen az azóta szólóban tevékenykedő John Frusciante gitáros ikonikus alakját és semmivel össze nem téveszthető játékát rengeteg rajongó hiányolja. Az ő pótlására érkezett a Los Angelesi csapatba Josh Klinghoffer, aki „régi új” barát, hiszen ismert sessionzenész lévén 7 Frusciante lemezen is közreműködött, plusz 2007-ben a Chilibe is beugrott a Stadion Arcadium világkörüli turnéján.

Alapvetően a legtöbb kritika negatív véleménnyel van a Getawayről. Leginkább a „megfáradt”, „kiégett” jelzőkkel illették a zenekart már a 2011-es lemeznél is, ugyanúgy, ahogy annak idején 1995-ben a One Hot Minute lemez esetében is (akkor történetesen a Jane’s Addiction soraiból ismert Dave Navarro tépte a húrokat). Le kell azonban szögezni, hogy az utolsó két lemez egyáltalán nem rossz, csak másfajta megközelítést igényelnek. Nyilvánvaló, hogy Anthonyék sem lesznek már fiatalabbak, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lennének képesek olyan alkotásokat kiadni a kezükből, melyek igenis kiállják az idő próbáját.

Az előzetesen kiszivárogtatott három dal (sorrendben a Dark Necessities – gyakorlatilag a lemez ultimate slágere, a címadó, plusz a személyes kedvencem, a We Turn Red) nem okozott csalódást, nagyjából sejthettük már mire számítsunk. A hagyományokkal szakítva a produceri teendőket ezúttal a legendás Rick Rubin helyett egy Danger Mouse névre hallgató úriember látta el, aki kissé más gondolkodásmódot képvisel. Az ő javaslatára egyfajta modernizált, mondhatni szoftosabb hangzás alakult ki, de ez egyáltalán nem hat idegenül a csapattól. A bő ötvenperces anyagon változatos stílusú dalokat sikerült felsorakoztatni. A kezdő címadó például egy lightosabb, introvertáltabb tétel, középtempójával gyakorlatilag beúszik a hallójáratokba. Nagyobb dinamikai változásra azonban még várnunk kell. A Sick Love és a Go Robot üde színfoltjai az albumnak, bár lehet, hogy a legtöbb ősrajongónál pont ezek verik le a biztosítékot. Kellemes, funkyba hajló tételek, fogós dallamokkal, emlékezetes refrénnel. Érdekesség, hogy előbbiben maga Sir Elton John működik közre zongorán.

Ezúttal a szövegek nagyrésze is intimebb a szokásosnál, elvileg Anthony magánélete ihlette oroszlánrészüket. Kiemelném még a Feasting on the Flowerst, nagyszerű a zongorabetét a középrészben. Kicsit mintha az előző albumos Even You, Brutus kistestvére lenne. Ha az előbb a dinamikáról beszéltünk, el is érkeztünk a soron következő dalhoz, a Detroithoz. Itt megmutatkozik az a hamisítatlan dob-basszus összhang, mely az ősidők óta jellemzi a zenekart. Chad Smith és Flea tökéletes harmóniában bombabiztos alapokat hoz, óraműpontossággal beütött harangjátékkal megspékelve. Josh, habár jóval kevésbé technikás gitáros, mint elődje, szólói is más sémára épülnek, becsülettel megállja a helyét az albumon. A lemezt utolsó harmadában felcsendülő This Ticonderoga visszakacsint a korai éra hangulatához, az Encore végtelen nyugalmat áraszt, míg a záró Dreams of a Samurai a maga nehezebben emészthető valójával inkább az old-school fanoknak adhat örömre okot.

Összegezve tehát nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek a média beállítja. Megérte 5 évet várni erre az anyagra, hiszen a Chili úgy újult meg, hogy közben legfontosabb vonásait büszkén megőrizte. 


Megjegyzések

Népszerűek

"Elképesztő érzés, hogy életem első külföldi dalába is bekerülhetett Mirko tudása és energiája" - Új dal Kullai Timitől

Kullai Timi egy ideje visszavonult a média világából. Persze a lány nem tétlenkedik, párjával, Mirko Milan Milosevits producerrel, zenésszel gőzerővel alkotnak. Timinek mindig is titkos vágya volt, hogy külföldi előadókkal dolgozhasson, ez pedig meg is valósult, hiszen az amerikai Billboard No.1 helyezettje, Bernard Greene kérte fel őt közös munkára. De mi is a helyzet Kullai Timi háza táján? Interjú a tehetséges énekesnővel!
NIKKK: Bemutatkozol az Eurodance műfajában is. Honnan jött ez az egész? TIMI:Az eurodance már egészen korán a vénáimba került, hiszen ezek a zenék tinikoromban mentek. Én ezekre ugráltam, tomboltam az ágyamon, és boldog voltam tőlük. Erről a korszakról nagyon hálás beszélnem, mert a mai napig ezek a dalok azok, és ez az az egész korszak, ami azonnal energiával tölt fel! Mint egy bomba, ami felrobban melletted, benned, semelyik zenei stílus nem tudja ezt kiváltani belőlem. Mostanra az is társul mellé, hogy ma már hátam mögött van egy jó pár zenei stílus megtanulása…

Berkes Olivér volt a Sztárban Sztár 2017 harmadik adásának legjobbja

A Sztárban Sztár ötödik szériájának első kiesőjét Détár Enikő jelentette. A műsor elején senki sem szeretne távozni, így ezen a héten is mindent megtettek a versenyzők, hogy ők legyenek a legjobbak.
A show-t Janicsák Veca nyitotta meg, aki ezúttal igazi szöszi dívaként, X-tinaként érkezett a színpadra. Bár a mozgás, a dögösség szempontjából voltak hiányosságok, hangilag nagyon odatette magát Veca. Singh Viki az egyik legszebb magyar szerelmes nótával, Emílió Ne nézz vissza rám-jával bizonyított. Liptai Klaudia többször elmondta már, hogy egy női előadónak nehéz férfi hangon énekelni, ami ezúttal is bebizonyosodott. Nagyjából ugyanannyiszor hallottam Viki hangját, mint az Emíliótól átvett jegyeket, mégis megnyerőnek éreztem a produkciót.
Van azonban egy előadó, aki az első három adásban egy alkalommal sem jött át nekem, ő pedig Cserpes Laura. Talán ő az egyetlen, aki az eddig kapott karakterek egyikét sem hozta.
Pápai Joci Kylie Minogueként talán először nem ment át túlzott paródiába, …

CocoTia: "Mindig is szerettem a tűzzel játszani" - Itt a klip!

CocoTia ebben az évben alaposan beindult. Nyáron jött ki a Nem várok, a Részeg Tündér, és a Cherry Lemonade dalokkal, és máris itt van szeptemberi újdonsága, a Rainbow. Pihenésről felesleges őt kérdezni, úgy tűnik bőven van benne elég energia.
NIKKK: Igazán filmes hatású klippel jöttél elő. Kivel dolgoztál ezúttal?
COCOTIA:Nagy terveink vannak ezzel a dallal, ezért is készültünk hozzá tudatosan egy nagyobb hangvételű klippel. A videót Max Tailor készítette, a produkciós menedzser pedig én voltam. A célunk az volt, hogy filmszerű klipet készítsünk, tele akciójelenetekkel, autós üldözéssel, keleties harcokkal. Rengeteg speciális elemet használtunk, füstöt, tűzijátékot és a téma miatt romos helyszínekre is elmentünk. Ez volt az eddigi legnagyobb előkészületeket igénylő anyagom, illetve a leghosszabb forgatásunk is, de megérte! Egy történetet adhattam a hallgatóknak, és megmutathattam egy másik oldalamat is. Végre nem csak szerelmes, rózsaszín ködös videókat láthatnak, hanem egy vagány, b…