Ugrás a fő tartalomra

Megérte várni a Red Hot Chili Peppers Getaway albumára! - Lemezkritika!


Hatalmas várakozás előzte meg a Red Hot Chili Peppers új lemezét, a Getaway-t, hiszen a legutóbbi I’m With You című korong óta már 5 év eltelt. Bizonyos körökben divat szidni az új felállást, hiszen az azóta szólóban tevékenykedő John Frusciante gitáros ikonikus alakját és semmivel össze nem téveszthető játékát rengeteg rajongó hiányolja. Az ő pótlására érkezett a Los Angelesi csapatba Josh Klinghoffer, aki „régi új” barát, hiszen ismert sessionzenész lévén 7 Frusciante lemezen is közreműködött, plusz 2007-ben a Chilibe is beugrott a Stadion Arcadium világkörüli turnéján.

Alapvetően a legtöbb kritika negatív véleménnyel van a Getawayről. Leginkább a „megfáradt”, „kiégett” jelzőkkel illették a zenekart már a 2011-es lemeznél is, ugyanúgy, ahogy annak idején 1995-ben a One Hot Minute lemez esetében is (akkor történetesen a Jane’s Addiction soraiból ismert Dave Navarro tépte a húrokat). Le kell azonban szögezni, hogy az utolsó két lemez egyáltalán nem rossz, csak másfajta megközelítést igényelnek. Nyilvánvaló, hogy Anthonyék sem lesznek már fiatalabbak, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lennének képesek olyan alkotásokat kiadni a kezükből, melyek igenis kiállják az idő próbáját.

Az előzetesen kiszivárogtatott három dal (sorrendben a Dark Necessities – gyakorlatilag a lemez ultimate slágere, a címadó, plusz a személyes kedvencem, a We Turn Red) nem okozott csalódást, nagyjából sejthettük már mire számítsunk. A hagyományokkal szakítva a produceri teendőket ezúttal a legendás Rick Rubin helyett egy Danger Mouse névre hallgató úriember látta el, aki kissé más gondolkodásmódot képvisel. Az ő javaslatára egyfajta modernizált, mondhatni szoftosabb hangzás alakult ki, de ez egyáltalán nem hat idegenül a csapattól. A bő ötvenperces anyagon változatos stílusú dalokat sikerült felsorakoztatni. A kezdő címadó például egy lightosabb, introvertáltabb tétel, középtempójával gyakorlatilag beúszik a hallójáratokba. Nagyobb dinamikai változásra azonban még várnunk kell. A Sick Love és a Go Robot üde színfoltjai az albumnak, bár lehet, hogy a legtöbb ősrajongónál pont ezek verik le a biztosítékot. Kellemes, funkyba hajló tételek, fogós dallamokkal, emlékezetes refrénnel. Érdekesség, hogy előbbiben maga Sir Elton John működik közre zongorán.

Ezúttal a szövegek nagyrésze is intimebb a szokásosnál, elvileg Anthony magánélete ihlette oroszlánrészüket. Kiemelném még a Feasting on the Flowerst, nagyszerű a zongorabetét a középrészben. Kicsit mintha az előző albumos Even You, Brutus kistestvére lenne. Ha az előbb a dinamikáról beszéltünk, el is érkeztünk a soron következő dalhoz, a Detroithoz. Itt megmutatkozik az a hamisítatlan dob-basszus összhang, mely az ősidők óta jellemzi a zenekart. Chad Smith és Flea tökéletes harmóniában bombabiztos alapokat hoz, óraműpontossággal beütött harangjátékkal megspékelve. Josh, habár jóval kevésbé technikás gitáros, mint elődje, szólói is más sémára épülnek, becsülettel megállja a helyét az albumon. A lemezt utolsó harmadában felcsendülő This Ticonderoga visszakacsint a korai éra hangulatához, az Encore végtelen nyugalmat áraszt, míg a záró Dreams of a Samurai a maga nehezebben emészthető valójával inkább az old-school fanoknak adhat örömre okot.

Összegezve tehát nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek a média beállítja. Megérte 5 évet várni erre az anyagra, hiszen a Chili úgy újult meg, hogy közben legfontosabb vonásait büszkén megőrizte. 


Megjegyzések

Népszerűek

Majkán nem fogott ki az Add a szavad! Itt a Partykarantén.

A SPAR jóvoltából egy egészen mókás, és végül eredményes játékra került sor Majka és rajongói között. Ugyanis május végétől a közönségtől várt szavakat a rapper és ezekből a kapott (több mint 10.000) mondatelemekből rakta össze legújabb slágerét. Mert, hogy a Partykarantén sokat pörög majd az idén, az számunkra nem kérdés. De az sem, hogy Majka fanjainak nem kell a szomszédba menni egy kis bolondozásért, ugyanis olyan szavakkal lepték meg az előadót, mint a ritty-rutty, a slattyogok, vagy éppen a pitty-putty.
Hiába a SPAR szervezés, szerencsére a dalban nem kapunk pofátlan reklámtömkeleget, inkább csak egy könnyed, nyárról szóló nótáról beszélünk, amelyben ott van az összetartozás, az élet szeretete és a rappertől már jól megszokott lazaság. Persze az i-re nem kerülne fel az a bizonyos pont, ha nem Kollányi Zsuzsi hangját hallhatnánk a refrén alatt. 
Zene: Dankó 'Triek' Zsolt, Bécsy Bence, Sziklai Mátyás  Szöveg: Majoros Péter , Sziklai Mátyás Rendező: Galler András "Indi…

"Menő, hogy ilyen nyitott a közönségünk.” – interjú az Elefánt zenekarral

A 2017-es év több szempontból is izgalmasan alakul az Elefánt számára. A zenekar idén ünnepli 5. születésnapját, valamint márciusban kijött a harmadik nagylemezük is, Minden címmel. Bár az album fogadtatása elég vegyesre sikerült, a rajongók mégis teltházas A38 koncerttel ünnepelték megjelenését. Az új albumról és a további tervekről kérdeztük a srácokat.
Hosszú Kata: Már majdnem mindenhol bemutattátok az új lemezt. Hogy érzitek, milyen a fogadtatása? Csabi: Lehet azért, mert eleve csak azok jönnek el egy lemezbemutatóra, akiknek tetszik az adott cucc, de néhány furcsálló kritikát leszámítva kifejezetten pozitív. Engem személy szerint ez meglep, sokkal több „köpködésre” számítottam. Menő, hogy ilyen nyitott a közönségünk
H. K.: A Madarakon kívül másik számból is terveztek videoklipet csinálni? Csabi: Igen, de azt egyelőre nem árulhatom el, hogy melyek ezek, mer én sem tudom. Na jó, tudom, de akkor sem. Na jó, a Faunból mindenképp lesz legalább egy.
H. K.: Vannak a lemezen rövidebb dalrés…

Kádár Barbi: "Amikor megszületik egy dal, akkor úgy dédelgetjük, szeretgetjük, mint a gyermekünket"

Kádár Barbival először Antal Timi Elég klipforgatásán találkoztam, hiszen a mindig éneklő, mindig mosolygós csajok igazi jó barátnőkként támogatják egymást évek óta. Barbit eddig csak a színfalak mögött hallhattam énekelni, ám nemrégiben egy slágergyanús, nyári nótával rukkolt elő, amelyet a MonkeyBeats formációval közösen álmodtak meg.

Nikkk: Azoknak, akik most hallanak rólad először, mesélj egy picit magadról! Mióta érdekel a zene? Hol találkozhatott veled a közönség eddig?
Barbi: Debrecenben születtem és a mellette lévő faluban, Monostorpályiban nőttem fel. Általános iskolába még oda jártam és már itt elkezdődött a zene iránti érdeklődésem. Volt egy pár iskolai énekverseny, amiken részt vettem, illetve néptáncolni tanultam 10 évig. A néptáncban pedig az éneklés is fontos szerepet kap. Ezután Debrecenben tanultam tovább, a Dienes László Gimiben, ahol  a tanáraink is zenéltek (Dienes Band). Miközben a gimiben tanultam, jártam körülbelül két évig a Rocksuliba is, ahol szintén éneket tan…