Ugrás a fő tartalomra

Oláh Gergő, Roma Soul koncert a MOM-ban!

Oláh Gergő tavaly októberben alakította meg Roma Soul nevű zenekarát. Az új formáció egy teljesen egyedülálló stílust képvisel, az ősi autentikus roma zenét ötvözik a legmodernebb hangzással. A csapat rögtön egy húsba maró témával lép színre első klipjében! November 12-én pedig a MOM Kulturális Központban adnak koncertet.


„A Roma Soul zenekar neve és koncepciója egy MR2 Akusztik koncerten született meg, ahol a Modern Talking „You're my Heart, You’re my Soul” dalát dolgoztuk fel cigány stílusban, pop zenekarral. Az egész egy jó poénnak indult, amiből végül egy nagyon komoly projekt lett, és megszületett a ’Roma Soul’ stílus! A zenekar felállásának a koncepciója az, hogy roma és nem roma, autentikus és modern zenészek játszanak és alkotnak együtt valami újat és korszerűt” – fejti ki Oláh Gergő, énekes.

A Roma Soul két gitárossal, egy beatbox looper szintissel, egy kanna-darbuka-perkással és egy nagybőgőssel áll a színpadra. A banda állandó tagjai Oláh Gergő mellett még Farkas Pisti, Kovács Máté és Fekete János, Jammal. Stílusuk lényege az, hogy a klasszikus cigány zenét ötvözik a kifejezetten trendi, mai alapokkal, groove-okkal és effektekkel.

A Roma Soul első dalát Farkas Pisti írta és Molnár Tibor Attila hangszerelte, az elmaradhatatlan modern részt pedig a Tha Shudras frontembere, Trap Kapitány faragta hozzá. A dal a „Fekete Fehér” beszédes címet kapta. „Ebből a nótából már teljes mértékben érezhető, hallható, hogy mit képviselünk. Azt szeretnénk elmondani, hogy ne ítélj addig, amíg nem ismersz; ne csak nézz, hanem láss is! A klippel is ennyit szerettünk volna átadni, ezért többféle nemzetiségű és stílusú embert gyűjtöttünk össze benne. A középpontban az ember áll!” – osztja meg velünk Oláh Gergő.

A „Fekete Fehér” videója letisztult és modern képi világot hoz. Négy táncstílus is szerepel benne: hip-hop, cigány, balett és kortárs. A projekt iránti érdeklődést jól mutatja, hogy dal akusztikus verzióját mindösszesen két hónap alatt máris hatszázhatvanezren tekintették meg az interneten! „A zenekar már dolgozik is a következő dalon, azt szeretnénk, hogy mindenki megismerhesse ezt a stílust és azt az értéket, amit képviselünk. Én személy szerint, az X-Faktor óta - zeneileg legalábbis -, semmiben nem hittem még úgy, mint a Roma Soul-ban! Reméljük, hogy sok helyre eljutunk!” – vallja be a frontember lelkesen.

A dalt és a Roma Soul további szerzeményeit november 12-én a MOM Kulturális Központban élőben is meghallgathatjuk.

Roma Soul koncert 
2016. november 12. 20:00 óra
 MOM Kulturális Központ 
Jegyek kaphatóak a helyszínen, a Libri Könyesboltokban, 
a Média Markt-okban és a tex.hu teljes hálózatában!

Megjegyzések

Népszerűek

Watchme: „Üdvözlet Pásztor Annának és köszönet a létéért!”

Első magyar nyelvű száma, a Vonalkód után ismét egy anyanyelvű nótával rukkolt elő az izgalmasan fűszerezett, játékos Watchme. A Játszunkról a zenekarvezető, a szaxofonos Baracskay Rita mesélt.
Mikor, kinek a fejéből pattant ki az ötlet?
Pont egy éve a Veszprémi utcazene Fesztiválon gondolkodtunk el azon, hogy ideje egy magyar dalnak. Egyrészt mert nagyon családias, isteni fesztivál hangulat volt, másrészt a zsűri is folyton kiemelte, hogy igényelnék ezt tőlünk. Ekkor leültünk és elkezdtünk arról agyalni, hogy melyik az a magyar előadó, akinek a személye és a szövegei is mindannyiunkhoz közel állnak. Hát nem volt egyszerű! Én is és szerintem a többiek is szigorúak vagyunk, aztán Szelina felvetette, hogy „bakker az Anna”. Innentől tök egyértelmű volt, így meglett a szöveg, a zene pedig már jött magától. Üdvözlet Pásztor Annának és köszönet a létéért!
BOM ismét veletek dolgozott. Miért pont őt választottátok/vontátok be ebbe a nótába is?
Ott ült mellettünk az asztalnál, nagyon cink le…

Előrukkolt Pasztellkék című új számával a Dirty Slippers

A Dirty Slippers rendkívül inspiratív és sikeres időszakát éli, a zenekar idén már a második videoklippel rukkol elő. A téli "Már nem" már bepillantást engedett a zenekar új nagylemezének a hangzásvilágába, azonban a vadiúj dal a Pasztellkék, egy ízig-vérig modern, táncolós bulihimnusz lett. A dal gyorsan bekerült a hazai rádiók játszási listájára is, sőt még Erdélyben és a Vajdaságban is napi szinten hallható. A videoklip Ritók-Filip Áron munkája, aki korábban már két kisfilmet is rendezett a zenekarnak. Ezúttal azonban egy teljesen új, szürreális világ jelenik meg, amely tökéletesen passzol a dal mondanivalójához. Élj a mának! Élj meg minden pillanatot! Szórakozz és bulizz! A klip főszereplői Szabó Kriszta topmodell és Szathmáry Nándor, akik egy álomban találkoznak, de hogy miként, az a videoklip végére derül ki.

A Pasztellkék kapcsán a zenekar frontembere, Lobó-Szalóky Lázár érdekes részleteket is elárult: "Mindig is akartunk egy bulihimnuszt írni. Az előző két leme…

CocoTia és a Cherry Lemonade: "Óriási vidámság faktor van benne"

CocoTia aztán nem tétlenkedik ezen a nyáron, a Nem várok és a Részeg Tündér után hétvégén ismét egy új dallal rukkolt elő. A lány a két magyar nyelvű nótát követően visszakanyarodott egyik kedvenc nyelvéhez (legalábbis énekelni nagyon szeret így), az angolhoz!
Nikkk: Ismét visszatértél az angol nyelvhez. Miért döntöttél így?
CocoTia: Tudatosan hozom ki így a dalaimat, és szeretek felváltva énekelni magyar és angol nyelven. Hozzám közelebb áll az angol nyelvű éneklés, valószínűleg azért, mert Amerikában éltem hosszabb ideig. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy a hazai közönségnek is szeretnék azzal kedveskedni, hogy magyarul énekelek. Régen gyerekkoromban sokat énekeltem például népdal versenyeken. Az első debütáló dalomnak köszönhetően voltak megkereséseim és ennek eredményeképpen Svédországból felkértek, hogy dolgozzunk együtt egy dalon, ennek a munkának a gyümölcse lett a Cherry Lemonade. De itt nem ért véget az út, mert ennek a közös együttműködésnek köszönhetően további dalok is szül…