Ugrás a fő tartalomra

Pénteken érkezik a Korn legújabb albuma

A világ egyik legismertebb rockbandája pénteken adja ki új, tizenkettedik nagylemezét. A The Serenity of Suffering egy velejéig sötét, indulatos, félelmetes album lett, amely a Korn eredeti, zúzósabb hangzását idézi fel, csak még progresszívebb formában. Lássuk, miért.


Az amerikai banda az új lemezt a rock berkekben legendás Nick Raskulinecz segítségével készítette, aki többek között a Foo Fighters, a Deftones és a Mastodon lemezein is közreműködött. A sztárproduceren kívül még egy híres rockert hívtak segítségül: „A Different World” című számukban a Slipknot énekese, Corey Taylor vendégszerepel.

A The Serenity of Suffering az együttes második albuma a gitáros Brian ’Head’ Welch visszatérése óta – Head 2005-ben a sztárlét helyett Istent választotta és összeférhetetlenségre hivatkozva otthagyta az együttest, majd 2013-ban tért vissza a bandába. Az előző, The Paradigm Shift című lemezüket már újra a teljes csapat készítette, de a mostani albumra ért igazán össze a formáció.


A visszatérő 'Head’ azt nyilatkozta a készülő albumról: „Azt hiszem, most sikerült újra megfognunk az eredeti Korn hangzást és életérzést, és azt az intenzitást, amivel a Korn mindig is égett. Ez az egyik legpörgősebb és energikusabb Korn lemez, amit eddig kiadtunk.”

Az albumról már négy szám is elérhető: először a „Rotting in Vain” című dal debütált, amelyhez egy nyomokban Edgar Allen Poe-t idéző, kellően nyomasztó videoklip készült, majd jött a hátborzongató „Insane”, amely egy fel-feléledő momento mori, azaz frissen elhunyt fényképezéséről szól.

A következő megjelenés a már említett „A Different World” volt, amihez egy félelmetesen torz világot és szereplőket felvonultató klip készült. A megjelenés előtti utolsó teaser a „Take Me” volt, amelyhez a jövő héten érkezik a videó is. A The Serenity of Suffering további 7 zúzdával várja a rajongókat pénteken.

Hazai forgalmazó: Magneoton / Warner Music

Megjegyzések

Népszerűek

Majkán nem fogott ki az Add a szavad! Itt a Partykarantén.

A SPAR jóvoltából egy egészen mókás, és végül eredményes játékra került sor Majka és rajongói között. Ugyanis május végétől a közönségtől várt szavakat a rapper és ezekből a kapott (több mint 10.000) mondatelemekből rakta össze legújabb slágerét. Mert, hogy a Partykarantén sokat pörög majd az idén, az számunkra nem kérdés. De az sem, hogy Majka fanjainak nem kell a szomszédba menni egy kis bolondozásért, ugyanis olyan szavakkal lepték meg az előadót, mint a ritty-rutty, a slattyogok, vagy éppen a pitty-putty.
Hiába a SPAR szervezés, szerencsére a dalban nem kapunk pofátlan reklámtömkeleget, inkább csak egy könnyed, nyárról szóló nótáról beszélünk, amelyben ott van az összetartozás, az élet szeretete és a rappertől már jól megszokott lazaság. Persze az i-re nem kerülne fel az a bizonyos pont, ha nem Kollányi Zsuzsi hangját hallhatnánk a refrén alatt. 
Zene: Dankó 'Triek' Zsolt, Bécsy Bence, Sziklai Mátyás  Szöveg: Majoros Péter , Sziklai Mátyás Rendező: Galler András "Indi…

"Menő, hogy ilyen nyitott a közönségünk.” – interjú az Elefánt zenekarral

A 2017-es év több szempontból is izgalmasan alakul az Elefánt számára. A zenekar idén ünnepli 5. születésnapját, valamint márciusban kijött a harmadik nagylemezük is, Minden címmel. Bár az album fogadtatása elég vegyesre sikerült, a rajongók mégis teltházas A38 koncerttel ünnepelték megjelenését. Az új albumról és a további tervekről kérdeztük a srácokat.
Hosszú Kata: Már majdnem mindenhol bemutattátok az új lemezt. Hogy érzitek, milyen a fogadtatása? Csabi: Lehet azért, mert eleve csak azok jönnek el egy lemezbemutatóra, akiknek tetszik az adott cucc, de néhány furcsálló kritikát leszámítva kifejezetten pozitív. Engem személy szerint ez meglep, sokkal több „köpködésre” számítottam. Menő, hogy ilyen nyitott a közönségünk
H. K.: A Madarakon kívül másik számból is terveztek videoklipet csinálni? Csabi: Igen, de azt egyelőre nem árulhatom el, hogy melyek ezek, mer én sem tudom. Na jó, tudom, de akkor sem. Na jó, a Faunból mindenképp lesz legalább egy.
H. K.: Vannak a lemezen rövidebb dalrés…

Kádár Barbi: "Amikor megszületik egy dal, akkor úgy dédelgetjük, szeretgetjük, mint a gyermekünket"

Kádár Barbival először Antal Timi Elég klipforgatásán találkoztam, hiszen a mindig éneklő, mindig mosolygós csajok igazi jó barátnőkként támogatják egymást évek óta. Barbit eddig csak a színfalak mögött hallhattam énekelni, ám nemrégiben egy slágergyanús, nyári nótával rukkolt elő, amelyet a MonkeyBeats formációval közösen álmodtak meg.

Nikkk: Azoknak, akik most hallanak rólad először, mesélj egy picit magadról! Mióta érdekel a zene? Hol találkozhatott veled a közönség eddig?
Barbi: Debrecenben születtem és a mellette lévő faluban, Monostorpályiban nőttem fel. Általános iskolába még oda jártam és már itt elkezdődött a zene iránti érdeklődésem. Volt egy pár iskolai énekverseny, amiken részt vettem, illetve néptáncolni tanultam 10 évig. A néptáncban pedig az éneklés is fontos szerepet kap. Ezután Debrecenben tanultam tovább, a Dienes László Gimiben, ahol  a tanáraink is zenéltek (Dienes Band). Miközben a gimiben tanultam, jártam körülbelül két évig a Rocksuliba is, ahol szintén éneket tan…