Ugrás a fő tartalomra

Soha nem hallott felállásban játszik a Fran Palermo az Akváriumban

A Fran Palermo az egyik legizgalmasabb és legtermékenyebb hazai zenekar, legújabb, Razzle Dazzle című albumuk is igazi eklektikus dalcsokor lett, koncertjeik pedig tüzesek és izgalmasak, – erről pedig bárki megbizonyosodhat október 21-én az Akvárium Klubban.


A zenekar alig egy évvel bemutatkozó albuma után májusban jelentette meg Razzle Dazzle című második nagylemezét, a népes csapat azóta sorra tölti meg a vidéki és budapesti koncerttermeket. Zenéjük ezernyi beat, riff, stílus és hangszer keveréke, a kirakós mégis egy egységes képet ad. Ez a Fran Palermo: rock and roll, mediterrán, révült tánc, lüktető konga és forró gitár riffek egy nagyon laza nyolc fős bandától. Az akváriumos koncertre ráadásul több különlegességgel is készülnek, ugyanis vendégük lesz egy madridi csellista, illetve Henri és Dani harmadik fiútestvére, Joel is színpadra lép gitár poszton.

Előttük a The Matter nevű friss formáció játszik, akik most jelentették meg Get Out című bemutatkozó kislemezüket, a mediterrán vonalat pedig Jesus Vazquez mexikói gitártehetség erősíti, mariarchi szerelésben.

Helyszín: Akvárium Klub, Budapest
Időpont: 2016. október 21. 20:00
Belépő: kedvezményes elővétel 1200Ft, normál 1600Ft.

Jegyvásárlás: http://akvariumklub.hu/programok/fran-palermo vagy az Akvárium Klub jegypénztárában

Megjegyzések

Népszerűek

Best of 2017: A legstílusosabb női előadók

Ha az ember lánya színpadon dolgozik, akkor nem csak zenei munkásságára, de bizony külsejére is oda kell figyelnie. Nem mindegy, hogy mit üzen az előadó a ruházata, mit sugároz magából egy énekesnő a külvilág felé. Idén számunkra az alábbi öt rendkívül eredi hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő. 5. Lola
Lola a szemünk előtt cseperedett nem csak érett előadóvá, de igazi nővé is. Ő az a figura a zenei piacon, akit bátran mernék kiállítani a kislányok elé példaképként, hiszen tökéletes bizonyítéka annak, hogy nem kell mindent megmutatni ahhoz, hogy szexik legyünk. A sportosan elegáns lány lezser, laza, vagány és irtózatosan dögös.
4. Singh Viki
Singh Viki számomra egy igazi díva, aki tökéletesen édesen maxolja ki a cukisági faktort. Az ő romantikus stílusa egyszerre kifinomult, bohókás és frissességet, erőt, tisztaságot sugárzó.
3. Kollányi Zsuzsi  Kollányi Zsuzsi egy végtelenül energikus énekesnő, aki bármelyik pillanatban képes felrobbantani a színpadot. Zsuzsi minden alkalommal mer…

Best of 2017: A legjobb albumok az évben

Jó ideje halljuk már, hogy mennyire nem érdemes legyártani albumokat, ám szerencsére, a kitartó előadóknak hála számtalan izgalmas korongot kaptunk 2017-ben is. Best of sorozatunkban most a BSIDE Hungary idei kedvenc nagylemezei érkeznek hát:
4. Szekeres Adrien: Megállók  7 év után rukkolt elő legújabb, Megállók című nagylemezével Szekeres Adrien. A tehetség nem aprózta el, hiszen egy hihetetlenül gazdag zenei anyagot rakott össze. Adrient nehéz lenne egyetlen műfajba beskatulyázni, hiszen dalai olyan stílusjegyekből építkeznek, mint a jazz, a rock, a country, vagy éppen a komolyzene. A korongon hallható szerzemények mondanivalóval, lüktetően újszerű hangzásvilággal rendelkeznek. Ha szeretnénk egy picit megállni, megnyugodni, feltöltődni, akkor a Megállók erre tökéletes segédeszköz lehet. TELJES KRITIKÁÉRT KATT IDE

3. Hősök: Rapertoár Tavaly ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját a Hősök. A hip hop formáció ezt a szép kerek számot egy szuper stílusos, limitált példányszámú Best of alb…

Best of 2017: Ezeket a dalokat pörgettük a legtöbbet

Egy izgalmas dal gyógyító hatással van fájó lelkünkre, jó kedvünket pedig bármikor képes még tovább fokozni. Idén is kaptunk mindenfélét a magyar zenei élet képviselőitől és bár nem volt könnyű dolgunk, összeállításunkban a 2017-es esztendő általunk legtöbbször pörgetett számait hoztuk most el nektek. 17 darabot.
17. Miss Bee: Mondj igent a jóra Ki ne emlékezne a Bestiák (1997-2001) lánybandára? Somorjai Ilona, avagy Miss Bee azóta számtalan formációban, produkcióban megfordult, decemberben pedig kijött Mondj igent a jóra című dalával. A nóta tartalma nem éppen a megszokott témák mentén mozog, hiszen többek között arról szól, hogy mennyire fontos, hogy befelé figyeljünk, felhagyjunk a negatív dolgokkal és rátérjünk a jó, nekünk való útra. A szerzemény zenéjét Závodi Marcel, szövegét pedig Miss Bee követte el. 16. Animal Cannibals: AC Party Megamix Hogy a hiphop műfaja nagyot ment, az az Animal Cannibals srácainak is köszönhető. A fiúk idén kidobták legnagyobb slágereiket tartalmazó mixü…