Ugrás a fő tartalomra

TOP 5: Kedvenc dalaink októberben

A nyár elején elindítottuk új sorozatunkat, amikor is egy-egy cikkben összeszedjük az adott hónap kedvenc magyar számait, klipjeit. Bár újra beköszöntött az ősz, előadóink most sem unatkoznak, hiszen a fellépések mellett az alkotásnak is bőven hagynak időt, energiát. Íme a BSIDE HUNGARY TOP 5, októberben rongyosra hallgatott dala, videója.


+1 Tolvai Reni feat Mr. Vasovski: Wonder Where U R

Ez volt az az első olyan hónapunk, amikor egyszerűen nem tudtuk 5 dalra szűkíteni a legjobb számok listáját, ebből a hatosból ugyanis képtelenség volt bárkit is kivenni. Így Plussz Egyként rögtön itt van Tolvai Reni, aki Wonder Where U R számával tökéletes energiaforrás a napi koffein adagunk mellé. Bár a dal hihetetlenül fel tudja tölteni az embert, a videót nem szabad túlságosan komolyan venni, hiszen csupán Pohorelli Bettina sminkes és KissMark stylist vették extrémre a figurát. Renit pedig pontosan ezért a vagány hitelességéért szeretjük!



5. Silent Wings feat Eckü és Tkyd

Hogy miként érdemes együttműködést csinálni, azt Tkyd, Eckü és a Silent Wings megmutatta a hónap során. Eszméletlen jó kis számmal rukkoltak el a srácok, ez az energia és őszinte szeretet a zene iránt pedig bárkit képes magával ragadni. Így kell jól kikeverni a stílusokat! Egyszerűen zseniál!



4. Senkise feat Marge: Popcorn, vodka, Sprite

Ez a dal nem a világmegfejtős számok közé tartozik, viszont végtelenül fülbemászó kis szerzemény, amely pillanatok alatt ellazítja az embert még a leghúzósabb napok végén is. A Popcorn, vodka, Sprite-ot rongyosra hallgattuk a hónapban, és szívesen találkoznánk még ezzel a felállással a jövőben! Él bennünk az a bizonyos reményhal...


3. The Biebers feat Herrer Sári: Minden a Miénk

A szöveg könnyen emészthető, a hangzás végtelenül harmonikus, a két előadó hangja pedig kiválóan simul össze. Az ilyen dalok miatt maximálisan érthető, hogy mit keres az X-Faktor ítészei között Puskás Peti. Meg nálunk a TOP5-ben ugye...



2. BSW: Ne félj 

Szeretjük, amikor egy előadó úgy fog meg egy kényesebb témát, hogy a dal mindvégig motiváló, lelkesítő marad. A remekül megírt szöveg mellé egy tökéletes, bombabiztos dallam párosul. Imádjuk! A BSW ráadásul a dallal közvetlenül is segít, ugyanis a jogdíjat egy árva gyerekeket támogató alapítványnak szánják. Ne félj őket pörgetni!


1. Kállay Saunders Band: #GRIND

Zúzós kis nótával jelentkezett a Kállay-Saunders Band, igaz, tőlük nem is vártunk mást. A fiúk tudják, hogy mitől döglik a légy: rapbetét, ütősen sodró dallamvilág, őszinte, eredeti munka. Ez az a csapat, amely véleményünk szerint a világon bárhol megállná a helyét. Srácok, sok ilyet kérünk még!


Írta: Nikkk

Megjegyzések

Népszerűek

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Ha létezik gyönyörű zene, akkor ez az! Berkes Olivér - Világítótorony

Fantasztikusan gyönyörű lett Berkes Olivér legújabb száma. Az előadó harmadszor száll versenybe a Dalban, aki korábban is megérdemelte volna, hogy ő képviselje hazánkat az Eurovízión, legújabb zenéjét azonban most már tényleg bűn lenne nem megmutatni a világnak. Olivér hihetetlen tehetség. A Világítótorony megjelenése óta nem tudom eldönteni, hogy ő lehet-e büszkébb a szerzőgárdájára, vagy az alkotóknak nagyobb megtiszteltetés, hogy vele dolgozhattak. A zenét Olivér mellett Vígh Arnold szerezte, a szöveget pedig a JETLAG formáció frontembere, Molnár Tamás, aki ismét bebizonyította, hogy az egyik legtehetségesebb ifjú szerző Magyarországon. Kedves alkotók, ez világszínvonal! Köszönöm ezt a munkát!
Írta: nikiahatos

Ismét svéd zeneszerzőkkel dolgozott együtt CocoTia

CocoTia legutóbb márciusban jött elő klippel, így a közönség már igazán ki volt éhezve az újdonságra. A Colours (ezt a címet kapta az előadó albuma is) most végre megérkezett. Interjú a mindig mosolygó, energiabomba énekesnővel.

nikiahatos: A Lélekvándor után ismét egy angol dallal rukkoltál elő. Ezúttal mi ihletett meg?  CocoTia: Az első dalom, a Speed of Light sikereinek köszönhetően, a dal svéd származású zeneszerzői ismét felkerestek, és lehetőséget kínáltak egy újabb szerzeményük feldolgozására. A legújabb dalomat a Colourst, így ezúttal is külföldön készítették, amit ennek köszönhetően már kész állapotban kaptam meg. Az egyetlen dolgom az volt, hogy a feléneklés során áttegyem a dalba mindazt, ami CocoTia, ami a stílusomat jellemzi. A dal a szerelem sokszínűségét dolgozza fel. A jó, a rossz, a nehézségek és az örömök sokszínű szerelmi kavalkádját. A Colourst mindenkinek ajánlom, aki szerelmes, szerelmes volt vagy szerelmes lesz, mindenféle megkülönböztetés nélkül.
nikiahatos:A klip…