Ugrás a fő tartalomra

Az Akváriumban ünnepelte 10. születésnapját a Belmondo

Idén 10 esztendeje, hogy a Belmondo ontja magából a jobbnál-jobb dalokat, slágereket. A kerek évfordulót az Akvárium Klubban ünnepelte a zenekar és igazán masszív bulinak lehettünk részesei.


A csapat zenéjén érezni, hogy az igazi, minőségi alkotás áll a középpontban, és mindent megadnak, amit egy jó dal megkíván. A szövegek tartalmasak,elgondoltatóak és mégis szuper humorral vannak megáldva. Ez nem mellesleg nem csak a számokra igaz, hiszen Czutor Zoli összekötő szövegei sem szenvednek hiányt fricskákból, jó hangulatú élcelődésekből. És mennyi "dög" van abban a hangban! A színes repetoár átölelte a csapat munkásságát, persze nem hiányozhattak belőle olyan nagy slágerek sem, mint például a Mikor. A meghívott vendégek is ügyesen, jó ízléssel lettek kiválasztva, az est során színpadra lépett Szekeres András (Junkies), Papp Szabi (Supernem) és Eckü (Hősök) is. Külön érdekesség (és a rajongók számára szemmel láthatóan is nagy ajándék) volt, hogy Zoliék a banda egykori tagjait is meghívták, így zenélhetett többek között Temesi Berci és Pulius Tamás is. A csapat közönségére (a hölgyek valamennyivel többen voltak) is büszke lehet, hiszen teljesen kultúráltan szórakoztak a Kishallban. Jelentem: Belmondo rajongó lettem! Boldog születésnapot a bandának!









Szöveg, képek: Nikkk

Megjegyzések

Népszerűek

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Szóló vonalon bizonyít Baracskay Rita

A WatchMe zenekar motorja régóta fontolgatja, hogy szólóban is útnak indul, hiszen Rita ízlése több stílusból építkezik és kíváncsi, hogy a műfajok igen színes palettáján mit tud átadni a nagyközönségnek. Mivel egy partnerrel mégiscsak egyszerűbb elindulni azon a bizonyos rögös úton, így Rita első számához vendégül hívta Péterffy Lilit (NB). „Liliben van élet, csillognak-villognak a szemecskéi, egyszerűen jó ilyen emberekkel kooperálni.” A Ne ébressz fel a változásokról szól, és arról, hogy érdemes mindent kipróbálni, megnézni, megérezni, egyszerűen nyitottnak lenni. „Nekem ezek az újdonságok, beleugrások, kipróbálások a teljes önállóságot jelentik. Ez a dal és ez az egész projekt számomra egy tudatosan irányított személyiségfejlesztés.” - mondta el Rita.
A nótához különleges, (telefonon megtekinthető) olyan 360 fokos klip készült, amelyből csak egy-két példány van hazánkban. A videót Scrabo Shepherd és stábja kreálta, aki a WatchMe zenekar klipjeit is készíti. „Éppen egy elég kemény …

Az önfeledt éjszakákról zenél a WatchMe

A WatchMe zenekar utolsó klipjét a tavaly áprilisi Vonalkód jelentette, a formáció persze nem tétlenkedett, különböző feldolgozásokkal örvendeztette meg a közönségét. A csapat korábbi szerzeményei mély mondanivalóval, komoly hangvétellel, odaszúrásokkal volt teli, most azonban egy könnyedebb nótával készültek. „A Négykézbál című dalunkat azoknak a fiataloknak ajánlom leginkább, akik szeretnek bulizni, de azért tudják, hogy hol a határ. Ez a dalunk nagyon vidám és szórakoztató, de persze a cinizmus nem hiányzik belőle.” – kezdte a csapat énekesnője, Dósa Szelina. „Azt hiszem, Szelina és az én személyiségem is pozitív, és igencsak lökött. Nyilván mindenkinek vannak olyan estéi, éjjelei, amikre mosolyogva gondol vissza később. Néha kötelességemnek érzem, hogy bemenjek a városba és megzabáljam, amíg eljön a reggel. Érdekel, hogy mi változik, hova vándorolnak a ragadozók, lettek-e új hordák? Kell, hogy néha levetkőzzük a gátlásokat, egészséges fiatalokként mászkáljunk, és elengedjük, hogy m…