Best of 2016: A legjobb albumok az évből
Nap mint nap halljuk, hogy mostanság nem érdemes legyártani albumokat, ám szerencsére számtalan izgalmas korongot kaptunk 2016-ban is. Best of sorozatunk utolsó cikkeként most a BSIDE Hungary idei kedvenc nagylemezei érkeznek hát:

5. Belau: The Odyssey
Az elektronikus alapokra fektetett Belau novemberben rukkolt elő első albumával. A korong 12 dalt tartalmaz, amelyek témáit az elvágyódás, de minimum
a vágyódás öleli át. Olyan helyekre kalauzol el bennünket ez a lemez,
ahova egészen biztosan bárki szívesen elutazna. Meditációra tökéletes ez a kiadvány!

4. Zséda: Kémia
Ezen az albumon olyan kiválóságok dolgoztak, mint Rakonczai Viktor, Molnár
Tamás, Valla Attila, Tóth G. Zoltán, Lotfi Begi, vagy éppen Szabó Zé.
Ennyi információból talán már sejthető, hogy igen sokszínű, többrétű
lemezről beszélhetünk. Stílusában az igényes pop, a klasszikusabb
könnyűzene és egy csipetnyi jazz jellemzi.

3. Kocsis Tibor: 3
Az album rendkívül izgalmasan lett összerakva, hiszen az örök témák mellett nagyon aktuális, fontos üzenetek is hallhatók rajta. Úgy ad lelki feltöltődést a hallgatónak, hogy az nagyon könnyedén levonatkoztat saját életére, elgondolkodik. Nem csak a szövegek, de a modern hangzás is egy roppant minőségi világot képvisel.
Az album rendkívül izgalmasan lett összerakva, hiszen az örök témák mellett nagyon aktuális, fontos üzenetek is hallhatók rajta. Úgy ad lelki feltöltődést a hallgatónak, hogy az nagyon könnyedén levonatkoztat saját életére, elgondolkodik. Nem csak a szövegek, de a modern hangzás is egy roppant minőségi világot képvisel.

2. Keresztes Ildikó: Most
Egy folyamatosan épülő, színes, többrétű albumról beszélünk, amelynek a Most-nál
kitűnőbb címet keresve sem találnánk, hiszen, ha egyetlen mondatban
kellene összefoglalnunk a lemez üzenetét, akkor az ennyit tenne: Élj a
mának, légy a jelenben! Ezt a korongot tényleg érdemes beszerezned! Vigyázat, szerzői remekek támadnak meg és kebeleznek be örökre!

1. Diggieman: Aprópont
Ha egy különleges, egyedi, eredeti zenét keresel, akkor ennek a korongnak a személyében
megtalálod, hiszen miközben elgondolkodsz a tartalmasnál is tartalmasabb
szövegeken, a dallamok felszabadítanak és energiával töltenek meg. Egyszerűen megunhatatlan ez a játékosság!
Írta: Nikkk