Jó útra érkezett Antal Timi. Karácsonyi koncerten jártunk.
Szerencsésnek érzem magam, hiszen 2016-ban is rengeteg szuper, igazán minőségi koncerten járhattam. Azonban hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincsen minden évben 2-3 'leg-leg' buli.
Idén az egyik legnagyobb élményt számomra a tegnapi Antal Timi Karácsonyi Koncert jelentette. Timit már az X-Faktor tehetségkutatójában megkedveltem, abszolút kitűnt számomra abból a mezőnyből. Tiszta volt, igazi és kíváncsian tekintett a zenei világra. Ez szerencsére azóta sem változott, a szerdai esti Spinoza Színházas fellépésekor többek között erről is meggyőződhettem. Továbbá az is egészen biztos, hogy Antal Timi igazán megérkezett. Jó úton jár, ha a minőségi, mély érzéseket átadó zenéről beszélünk. Timi ugyanis zenekarral állt színpadra és egy olyan műsort raktak össze, ami valóban egyedi, új és különleges a hazai piacon. A repertoárban hallhattunk népdalokat (úgy előadva, hogy még az is megkedveli ezt a stílust, aki alapvetően nem rajong ezért a vonalért), régi nagy slágereket és saját számokat is. Külön piros pont, hogy sok előadó az ünnepek közeledtével karácsonyi koncertnek nevezi el fellépését, ám Timiék tényleg megszólaltattak néhány ünnepi dalt. Érdekes élmény volt saját számait új köntösben hallani, de muszáj kiemelnem a más előadók által ismert slágerek újragondolásait is. Személyes véleményem szerint a Margaret Island Eső című számát sosem hallottam még ennyire izgalmasan tálalva. A Csík zenekar sokak által feldolgozott emblematikus dalát, a Most múlik pontosan-t ugyancsak megannyi alkalommal hallhattam a legkülönbözőbb előadóktól, de ennyire még egyik előadás sem érintett meg, mint ahogy Timiéknek sikerült. Hidegrázósan jók voltak.
Meg kell még említenem a zenekar vezetőjét, Demko Gergőt is, aki profi módjára irányította a kiváló zenészeket. Timi válláról is levett egyfajta terhet, így neki szinte csak magára (és persze közönségére) kellett figyelnie. Az énekesnő egyértelműen rátalált önmagára és most már kristálytisztán látja, hogy mit és hogyan szeretne csinálni. Kiforrott előadó vált belőle. Bízom benne, hogy ez az eredeti fűszerezettségű zenekar a jövőben sokat alkot majd, mert ennek a zenének, zenekarnak még nagy jövője lehet! Timi, "Ez most biztos jó irány"!
Írta: Nikkk