Ugrás a fő tartalomra

Margaret Island „Bakancslista” lemezbemutató koncert

Hamarosan megjelenik a Margaret Island második albuma „Bakancslista”címmel. December 23-án élőben is meghallgathatjuk az új lemez anyagát az Akvárium Klubban, ami egészen májusig az egyetlen budapesti koncertje lesz a csapatnak. 


Egy albumban összefoglalt kívánságlista, vágyak, amik teljesülnek. A három fiatalból álló Margaret Island egy vágya már biztosan teljesült, hiszen Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává vált az elmúlt pár évben. A december közepén megjelenő új lemez a bizonyíték arra, hogy kívánságaik sorában ez még csak a kezdet volt...

„Rengeteg olyan dolog történt velünk az utóbbi időben, amiről kiskorunk óta álmodoztunk. Ezeket az élményeket adjuk át most dalokba öntve a lemezen és a december 23-i koncertünkön, ahová mindenkit sok szeretettel várunk.” - foglalja össze Lábas Viki, énekes, aki azt is elárulta, hogy az album zenei anyaga a januári fonyódi alkotótáborukban formálódott ki.

A Fonogram Díjjal is kitüntetett csapat második albuma hozza azt a tiszta, derűs akusztikus hangzást, amiért megszerettük a Margaret Island-ot. Újdonság, hogy a lemezre már Kristóf és Viki is írtak dalszövegeket, sőt a címadó dalt Kristóf énekelte fel. A „Hajnali Láz” című dal szövegét pedig Bródy Jánostól kapták, aki már a korábbi lemezen is megjelent szövegíróként egy dal erejéig. Első nagylemezük, az „Egyszer volt” a gyermekkor lezárását szimbolizálja, a „Bakancslista” már egy új korszak kezdetét jelenti a zenekar életében, eljött a vágyak valóra váltásának időszaka. Az album első rádiós dala a „Sárga levelek”, ami egy magával ragadó, fülbemászó dallam, az együttes legújabb sláger várományosa.

Megjegyzések

Népszerűek

Deszkázz, dobj kosárra és csapasd a Hősökkel a budaörsi Korzón!

Szívesen megmutatnád mindenkinek, hogy te vagy a kosárpálya királya? Gördeszka nélkül nem teszed ki a lábad a lakásból? Akkor biztosan ott a helyed az első Korzó Parkolópályán. Ha csak inkább a vonal másik oldaláról szurkolnál a profi sportolóknak, akkor sem fogsz unatkozni.  Belenézhetsz az országos amatőr freestyle BMX, görkorcsolya és gördeszka versenybe vagy a Lords of Gravity előadásába vagy épp a profi breaktánc-bemutatóba. Az sem baj, ha a virtuális sportok világában mozogsz otthonosan, a szervezők ugyanis e-sport sátorral is készülnek, ahol szuper Xbox, Playstation-játékokkal szórakozhatnak kicsik és nagyok egész nap. Emellett a 120 négyzetméteres mobil NERF-csatapálya is várja a látogatókat.Extrém sport bemutatók profi sportolókkal, országos freestyle versenyek, e-sport sátor, óriási NERF-pálya, a nap végén pedig Animal Cannibals és Hősök koncert vár mindenkit szeptember 22-én a budaörsi Auchan parkolójában. A Parkolópálya Extrémsport Fesztivál nevet viselő, egész napos rende…

Egy régi afférral játszadozik a HolyChicks

Sokszínűség kívül-belül! Ezt támasztja alá a HolyChicks legújabb dala, a „Holnaptól”, amely a jól megszokott rock-hangzás helyett az elektro-pop jegyeit hordozza.
A lányok legújabb megjelenése az elengedésről szól, amelyben egy régi affért elevenítenek fel gondolatban. „Talán mindenkinek az életében volt már egy olyan kapcsolat, ami a szétválás ellenére mégis eszébe jutott, és eljátszott a gondolattal, hogy mi lett volna ha…”
A „Holnaptól” az együttes billentyűsének, Bakos Zitának ötlete alapján indult útnak, akinek hozott témájára az énekesnő, Hunyadkürti Éva gondolta tovább a szöveget, majd a dallamot és a „karibi” hangzást Somogyvári Danival formálta teljes egésszé a zenekar. „Megmutattuk a többieknek, és a szokásos módon mindenki hozzátette a saját ötletét. A hangszerelés és felvétel szintén Somogyvári Dani keze munkáját dicséri.” – számolt be Éva az alkotói folyamatról.
A dalhoz készült életvidám klip egy koncertfelvételt tár elénk, ami által részesei lehetünk a HolyChicks ki…

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …