Ugrás a fő tartalomra

Nyarat adhatnak karácsonyra az EFOTT fesztiválozók

A 2017-es EFOTT-ot a szervezők a 650 éves Pécsi Tudományegyetem hallgatóival karöltve készítik elő. A fesztivál a vizsgaidőszakok után, július 11-17. között lesz, a helyszín pedig ismét a Velencei-tó partja. Ám a buli idén egy nappal hosszabb lesz, mert a vasárnapi napon és éjszakán is teljes programmal várják a látogatókat. Akik idén is előre gondoskodnak hetijegyükről, egyben az EFOTT és kapcsolódó zenésztársak jótékonysági akciójában is részt vesznek. 


A legkedveltebb hazai zenekarokkal, külföldi sztárfellépőkkel, színes nappali programokkal és számos extra produkcióval készül 2017-re az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója.

"A helyszíni közvéleménykutatásunk eredménye szerint a fesztiválozók szeretik Velencét, és aktuális házigazda szervező intézményünkkel, a Pécsi Tudományegyetem hallgatóival egyetértésben úgy gondoljuk, még nem aknáztuk ki minden lehetőségét ennek a helyszínnek. A kiváló körülmények adottak, és a városvezetés minden eddiginél jobban kiáll a rendezvény mellett, így a triplázás mellett döntöttünk, remélve, hogy az időjárás végig kegyes lesz hozzánk – avatott be a részletekbe Maszlavér Gábor, az EFOTT főszervezője. Még soha nem tartott 6 napig a fesztivál, de az idei egyik újításunk ez, meghosszabbítjuk a bulit: kedden lesz a mínusz egyedik nap, amelyre a hetijegyes beköltözőket várjuk, szerdától indul a hivatalos EFOTT és vasárnap is egész napos-estés programokkal készülünk. 


A szervezők az EFOTT himnusz alkotóival, azaz Lábas Vikivel (Margaret Island), Felcser Mátéval (Punnany Massif) és Horváth Gáspárral (JumoDaddy - Irie Maffia, Kelemen Kabátban) jótékonysági megmozdulásra készülnek. Az Adj nyarat karácsonyra kampány a Benedek Elek Gyógypedagógiai Iskola és Kollégium gyerekeit támogatja, akik a segítségnek köszönhetően életükben először mehetnek majd el nyaralni Velencére. A támogatás összege az elővételes jegyek árából áll össze, 2016. december 23-ig.

"Gyerekkorom óta arra neveltek, hogy segítsek ott és úgy, ahogy tudok, ez a mai napig meghatározza a tevékenységeimet. De a zenekarban mindannyiunkhoz nagyon közel áll a jótékonykodás, és öröm számunkra, hogy a fiatalok is egyre több módon csatlakozhatnak ilyen kezdeményezésekhez, ezért is álltunk szívesen az EFOTT mellé ebben az akcióban. Nemrégiben meglátogattunk egy gyermek tehetséggondozó intézményt, a decemberi lemezbemutató koncertünk előtt is tervezünk egy megmozdulást, és régi vágyunk, hogy egyszer a Vakok Intézetében zenélhessünk" – árulta el Lábas Viki. Az akció pillanatnyi állását az EFOTT honlapján lehet majd nyomon követni, egy virtuális karácsonyfa képében, amelyen a befolyt összeggel párhuzamosan izzanak majd fel az égők.

EFOTT – Velencén, csak szabadon…

Megjegyzések

Népszerűek

Majkán nem fogott ki az Add a szavad! Itt a Partykarantén.

A SPAR jóvoltából egy egészen mókás, és végül eredményes játékra került sor Majka és rajongói között. Ugyanis május végétől a közönségtől várt szavakat a rapper és ezekből a kapott (több mint 10.000) mondatelemekből rakta össze legújabb slágerét. Mert, hogy a Partykarantén sokat pörög majd az idén, az számunkra nem kérdés. De az sem, hogy Majka fanjainak nem kell a szomszédba menni egy kis bolondozásért, ugyanis olyan szavakkal lepték meg az előadót, mint a ritty-rutty, a slattyogok, vagy éppen a pitty-putty.
Hiába a SPAR szervezés, szerencsére a dalban nem kapunk pofátlan reklámtömkeleget, inkább csak egy könnyed, nyárról szóló nótáról beszélünk, amelyben ott van az összetartozás, az élet szeretete és a rappertől már jól megszokott lazaság. Persze az i-re nem kerülne fel az a bizonyos pont, ha nem Kollányi Zsuzsi hangját hallhatnánk a refrén alatt. 
Zene: Dankó 'Triek' Zsolt, Bécsy Bence, Sziklai Mátyás  Szöveg: Majoros Péter , Sziklai Mátyás Rendező: Galler András "Indi…

"Menő, hogy ilyen nyitott a közönségünk.” – interjú az Elefánt zenekarral

A 2017-es év több szempontból is izgalmasan alakul az Elefánt számára. A zenekar idén ünnepli 5. születésnapját, valamint márciusban kijött a harmadik nagylemezük is, Minden címmel. Bár az album fogadtatása elég vegyesre sikerült, a rajongók mégis teltházas A38 koncerttel ünnepelték megjelenését. Az új albumról és a további tervekről kérdeztük a srácokat.
Hosszú Kata: Már majdnem mindenhol bemutattátok az új lemezt. Hogy érzitek, milyen a fogadtatása? Csabi: Lehet azért, mert eleve csak azok jönnek el egy lemezbemutatóra, akiknek tetszik az adott cucc, de néhány furcsálló kritikát leszámítva kifejezetten pozitív. Engem személy szerint ez meglep, sokkal több „köpködésre” számítottam. Menő, hogy ilyen nyitott a közönségünk
H. K.: A Madarakon kívül másik számból is terveztek videoklipet csinálni? Csabi: Igen, de azt egyelőre nem árulhatom el, hogy melyek ezek, mer én sem tudom. Na jó, tudom, de akkor sem. Na jó, a Faunból mindenképp lesz legalább egy.
H. K.: Vannak a lemezen rövidebb dalrés…

Ez több mint egy rendezvényzenekar! PartYssimo bulin jártunk!

A PartYssimo zenekarról legutóbb decemberben írtunk, amikor a csapat (2015 után ismét) egy trófeával térhetett haza a Hungarian Wedding Awardról. Ez az a rendezvény, ahol a legszínvonalasabb szolgáltatói rétegeket keresik az esküvői szakmán belül.

Nos, erre a csapatra valóban érdemes odafigyelni. Ez derült ki számomra tegnap este, amikor a Ricky (Haddad Henrik) és Nkuya Sonia formációja a Jazzy Pubban adott koncertet. Egy igazán ütős kis bulira került sor, végtelenül pörgős, stílusokban dúskáló, bombabiztos repertoárral. Hogy a két énekes rengeteget fejlődött az elmúlt években, az nem kérdés, ráadásul a színpadon is végtelenül szuper összhangban lélegeznek együtt. Érezhetően nem csak kollégákat, hanem egy baráti társaságot láttam a színpadon zenélni. Közönségük is igen színes volt, talán egy minimális különbséggel voltak többen a hölgyek, és a korosztályt is nehéz lenne behatárolni. Ez talán annak köszönhető, hogy a csapat kortalan, örök érvényű muzsikákból válogatott össze egy jóféle…