Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május 15, 2016

Jön a Budapest A Cappella Fesztivál!

Izgalmas nemzetközi produkciókkal és a műfaj legjobb itthoni előadóival jelentkezik Budapest friss zenei fesztiválja, a tisztán vokális, de térben, időben és műfajban szerteágazó zenéket felvonultató Budapest A Cappella Fesztivál. Program a Hangvető szervezésében, a Dunapest (kortárs összművészeti fesztivál) részeként lesz látható a Várkert Bazár Öntőház udvarán, június 17-19. között.
Könnyed nyár esti szórakozást ígér Budapest zenei fesztivál kínálatának egy friss gyöngyszeme, a hangszer nélküli énekes zenéket, a grúz polifonikus férfikartól, a megénekelt zimbabwei történeteken át, a finn folk hopig felsorakoztató Budapest A Cappella Fesztivál. A tavaly hagyományteremtő szándékkal indult rendezvény - a nagy érdeklődés miatt - időben is, programban is bővült. Az immár három napig tartó esemény a hazai fellépők mellé nemzetközi együtteseket is kínál.


Jön például a fin Tuuletar mely meggyőző bizonytéka annak, hogy a természetközeli finn hagyományból is születhet valami igazán vagány …

A nyár első nagy bulija a Balaton partján - Nemzeti Regatta

Változatos, színes programokkal és sztárfellépőkkel várja az érdeklődőket a nyár első nagy szabadtéri fesztiválja, a Nemzeti Regatta június 11-12-én! Amíg a vízen a vitorlás hajók küzdelme zajlik, a tó partján a versenyre nevezett települések képviselői a saját nevezetességeikkel, jellegzetes gasztronómiai különlegességekkel, látványos standokkal mutatkozhatnak be. Többek közt olyan neves előadók lépnek fel a kétnapos családi fesztiválon, mint a Magna Cum Laude, a Honeybeast, és a The Biebers. A zenekarok is készülnek már a nyüzsgő, nyáresti partira, és a hangulatos siófoki kultúrkavalkádra.

Hogy milyen lesz az esti Magna Cum Laude koncert? – „Magnasztikus” – nyilatkozta a zenekar. „17 év alatt remek dalaink születtek, nem egyszerű feladat a listát összeállítani, mindenkinek megvan a kedvence, vannak mondhatni kötelező számaink. Elő szoktuk venni a régebbi dalainkat is, szeretjük a változatos koncerteket! Jöjjenek minél többen! 2 napos szuper családi buli a Balaton partján, víz, napsü…

Campus Fesztivál 2016: Megvannak az első nevek

Idén is sor kerül az Artisjus-díjas kelet-magyarországi rendezvényre, a debreceni fesztiválra, avagy a mindig színvonalas, izgalmas felhozatalt kínáló CAMPUS-ra. 

Július 20. (szerda) // 20th of July (Wednesday)   WELLHELLO | PÉTERFY BORI & LOVE BAND | BËLGA | MAGASHEGYI UNDERGROUND | SUPERNEM | GANXSTA ZOLEE ÉS A KARTEL | FRAN PALERMO | DENIZ | SUB BASS MONSTER | ORDOG | TŰZLABDA | MIDLIFE CRISIS | DJ JUHÁSZ LACI
Július 21. (csütörtök) // 21st of July (Thursday)   NETSKY (B) | KENSINGTON (NL) | YVES V (B - TOMORROWLAND OFFICIAL DJ) | QUIMBY | KOWALSKY MEG A VEGA | KISCSILLAG | BUDAPEST BÁR | PALYA BEA | ANNA & THE BARBIES | PÁL UTCAI FIÚK | OCHO MACHO | PADDY AND THE RATS | MYSTERY GANG | TESCO DISCO | DUMASZÍNHÁZ: KISS ÁDÁM + JANKLOVICS | BÁRÁNY ATTILA | METZKER VIKTÓRIA | ANDRO | LUDMILLA | HŐSÖK | HORVÁTH TAMÁS & RAUL | ANIMAL CANNIBALS | JUNKIES | THE BIEBERS | SKAFUNDERZ | BOHEMIAN BETYARS | THE SUBTONES FEAT. JÓNÁS VERA | AWS | ELEFÁNT | JURIJ | SZEDER | KONYHA | RU…

Nagyszabású díjátadó gála a Telekom VOLT Fesztivál nyitónapján

Zenei díjat alapít a Petőfi Rádió, amelyet minden évben a hazai könnyűzene elismerésre méltó szereplői vehetnek át. A nagyszabású gálát június 28-án, a Telekom VOLT Fesztivál nulladik napján, Sopronban rendezik meg. Az eseményen különlegesnek ígérkező produkcióval lesz jelen többek között a Punnany Massif, a Wellhello, Rúzsa Magdi, a Margaret Island, a Halott Pénz és a Szabó Balázs Bandja, de a belga Lost Freqencies is színpadra lép. Az estet három nagykoncert zárja, Ella Eyre, Wilkinson és Ákos részvételével.

A Petőfi Zenei Díj gálát a Duna World, a Petőfi TV és a petőfilive.hu élőben közvetíti. A Telekom VOLT Fesztivál bérletesei számára ez a nap ajándék, napijegyet mától lehet váltani, országszerte.
“A megújuló közmédia minden tehetségre figyel. A Petőfi Rádió, a Petőfi TV, és a petofilive.hu mára a magyar zene otthonává vált. Évtizedes munka érett be, az a magyar fiatal, aki a zenében szeretne maradandót alkotni, jó partnert talál a Petőfi rádióban és tévében: a Petőfi Rádió és…

Zséda: „Rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki a tehetségünkből.”

A többszörös Fonogram, eMeRton és Artisjus-díjas énekesnő, valamint mentoráltja, a tehetséges jazz zongorista és zeneszerző Balogh Tamás a Nemzeti Tehetség Program hivatalos dalával nyitották meg a Tehetség Fórum 2016 programsorozatának záró rendezvényét Nyíregyházán.

Zséda, a Nemzeti Tehetség Program egyik fővédnökeként örült, hogy részese lehetett az eseménynek. A program alapvető célja a Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken a tehetségsegítés fejlesztése. Összesen hét vidéki városban vetítették le a „Szórd fényed rám” című dal klipjét, ami a nyitó momentuma volt minden eseménynek. A záró rendezvényre Nyíregyházán a Kodály Zoltán Általános Iskolában került sor, ahol a Nemzeti Tehetség Program hivatalos dalát élőben adta elő Zséda és Balogh Tamás.
„Óriási sikerünk volt, rengeteg fiatal tombolt. Örültem, hogy egy jazz szerzeménynek is ekkora sikere lehet. A fiatalok szeretik és értik, mindemellett benne van a program üzenete.”
Az énekesnő szerint, aki fiatalké…

Nyugodtabb és nyugtalanítóbb –nagylemezzel tér vissza a Kamikaze Scotsmen

Három év után jelentkezik új hangzóanyaggal az idén ötéves, pszichedelikus-, prog- és artrock határán egyensúlyozó Kamikaze Scotsmen. Első nagylemezük címe Modern Day Gardening, a lemezbemutatót pedig május 26-án a Toldi Klubban tartják.


A Kamikaze Scotsmen 2012-ben mutatkozott be, kisfilmmel kísért Prologue című első EP-jével, amelyet a 2013-as ARK követett, azonban a két kislemez és számtalan koncert után viszonylag csöndesebb oldalát mutatta az elmúlt két évben. A kreatív folyamatokat a Balaton Method forgatása indította újra, a társaság ugyanis a filmhez írta meg a lemez első két dalát (These Hills, Das Land), amelyek eltérnek a zenekarra korábban jellemző hangszereléstől. A forgatás és az új dalok lendülete egy másfél éves próbaterembe zárkózós időszakot hozott, amely alatt kizárólag új szerzeményekkel, ötletekkel és másfajta megközelítésekkel kísérletezett a társaság. Az alkotói szabadság végeredménye – az időközben négyfősre bővült zenekar - első, tizenegy dalt tartalmazó nag…

FONOGRAM 2016 - Megvannak a jelöltek!

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége 2016. június 8-án, szerda este rendezi a legrangosabb hazai zenei díjátadót, a Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestet, a magyar zenei élet legnagyobb, az alkotók és háttérszakemberek teljes körét felvonultató eseményét.
Az egykori Budai Ifjúsági Park helyszínén, a Várkert Bazárban megrendezendő nagyszabású eseményen a szakma széles körének szavazatai alapján vehetik át az elismeréseket a tavalyi év legjobb zenei teljesítményeit nyújtó előadóművészek. A rendezvényt élőben közvetíti a Super TV2. A szavazás során 18 különböző műfaji kategóriában, a zenészekből, zenei szakemberekből, újságírókból álló széles körű jelölőbizottság, illetve egy szűkebb szakmai zsűri, az ún. Fonogram Bizottság tagjainak szavazatai alapján alakul ki a jelöltek névsora. A második fordulóban a nyerteseket a Fonogram Bizottság tagjai választják ki az elkövetkező két hét során. A szavazás első fordulója után a 2016-os jelöltek a következők:
1. az év hazai klasszikus pop-ro…

Új dimenziókba repítenek a májusi klipek

A május a minőségi videoklipek hónapja – legalábbis a hónapban debütált klipek szerint határozottan az! A Tegan and Sara ikerpára kutyákkal szakít, Dua Lipa az érzékiségével borzolja fel a kedélyeket, a Galantis Sohaországba repít minket, a Coldplay pedig mindent tarol a világokon átívelő videójával.


Tegan and Sara: 100x
A „100x” a testvérpár júniusban megjelenő, ’Love You to Death’ című lemezének a harmadik száma. Már az előző két dalhoz készült videó („Boyfriend” és „U-turn”) is humorosabbra vette a figurát, és a legújabb klip sem kivétel ez alól. Bár a „100x” egy szakítós szám, ahelyett, hogy a lányokat látnánk különböző helyeken és ruhákban szomorkodni, ők kutyákat állítanak szélgép elé és mutatják lassított felvételeken. Az eredmény egyszerre vicces és megható: a kutyapofák idomulnak a szomorú szöveghez és elkeseredett arcot vágnak. A duó új albuma június 3-án jelenik meg, de reméljük, továbbra is ellátnak minket hasonlóan kreatív videókkal!


Dua Lipa: Hotter Than Hell
Dua…

Június végén közös lemezt ad ki a High-School motherfuckers és a The Joystix!

Június végen jelenik meg a székesfehérvári punk/rock'n'roll-ban utazó The Joystix trió új anyaga, amely ezúttal egy split lemez lesz. 


A lemez a tavalyi önálló albumhoz, a Punchlinehoz hasonlóan a párizsi székhelyű Shotgun generation records fog terjeszteni kiadvány. A split lemezen a francia High-School motherfuckers zenekarral fognak osztozkodni, akikkel többször turnézott már a csapat az elmúlt 10 évben, valamint Szöszö anno a H.S.M.F. ritmusszekciójával, Pam Pam dobossal és Stuffy bőgőssel hozta össze a Suckerstarz lemezt. A 10 számot tartalmazó anyagon 5-5 dal hallható majd mindkét bandától. Joystixék beharangozóként egy szöveges videót is lőttek a Don't believe in Rock'N'Roll (Anymore) című új dalhoz (Alább megtekinthető.), ezen kívül még az Automatic, a My Hate, az Outta My Head és a Sunshine Girl kerül fel a Split anyagra a fehérvári banda részéről.
Ősszel a két banda közösen mutatja majd be a korongot élőben itthon, illetve Franciaországban is. Joystixé…

Az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon lép fel a Balkan Fanatik

Legnagyobb slágereit és a Csókolj meg, babám! című hatodik albuma közkedvelt dalait adja elő a Balkan Fanatik a 23. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon május 27-én. A rendezvény helyszíne, a Várkert Bazár azért is különleges, mert régi, kedves emlékeket idéz fel a zenekar egyik alapítótagjában, Jorgoszban.

A DUE Médiahálózat, a diákújságíró egyesület idén május 27-én a budapesti Várkert Bazárban rendezi meg az immár 23. Országos Ifjúsági Sajtófesztivált. Az egésznapos esemény egyik kiemelkedő programja a Balkan Fanatik koncertje lesz. A zenekar tavaly jelentette meg hatodik stúdióalbumát Csókolj meg, babám! címmel, amelyen kizárólag magyar népdalok átiratai szerepelnek. A többségük gyors, életvidám, ska-reggae alapú talpalávaló, mert a zenekar nem titkolt szándéka, hogy szórakoztassa és megtáncoltassa a közönséget.
"Nagyon várjuk már május 27-ét és az Országos Ifjúsági Sajtófesztivált, mert szeretünk fiataloknak játszani. Tele vannak életörömmel és nem félnek ezt megmutatni. A k…

Idén a parti a PLÁZSon van

A balatoni nosztalgiázások legkedveltebb helyszíne, a siófoki nagystrand idén megújulva, naplemente partikkal és koncertekkel, PLÁZSként éled újjá, a homokot pedig a legnépszerűbb előadók koncertjein söpörhetjük a talpunkkal. Júniustól-augusztusig a parti a PLÁZSon van.

Nappal a vízi örömöknek, a strandolásnak és a pihenésnek, éjszaka pedig a féktelen bulizásnak ad terepet a PLÁZS, ahol a zenei programok rajtszalagját a WellHello elnökei vághatják majd át június 18-án. A hashtag használat hazai rekordereinek koncertjén már legfrissebb, A város szemei című dalukra “zuhanhatunk egymásba”.
Valami lesz a levegőben július 2-án, amikor is sokat mondó, Ülni. Örülni. Megőrülni. című, negyedik nagylemezével Siófokra érkezik a Halott Pénz, hogy rock and roll attitűddel előadott rap dalaikkal pezsgést hozzanak a forró nyári éjszakába.
Ingyenes koncerteken bulizhatunk július 8. és 10. közötti hétvégén: pénteken Kasza Tibi, szombaton pedig Korda György és Balázs Klári lép színpadra. Kasza…

Fran Palermo 'Razzle Dazzle' lemezbemutató koncert - KÉPES BESZÁMOLÓ

Az egyre nagyobb sikereknek örvendő Fran Palermo múlt hét elején új lemezzel jelentkezett, melyet május 13-án, pénteken az A38 hajón élőben is bemutattak a nagyérdeműnek. A teltházas koncerten Henri Gonzoék a 'Razzle Dazzle' összes dalát eljátszották olyan vendégek társaságában, mint Ágoston Béla a Zubolyból, vagy Balla Máté az Ivan & The Parazolból. A zenekar vendége a tehetséges, erdélyi csapat, a The Nobody Elses volt, akik még Henrit is felcsalták egy dal erejéig a színpadra.



TOVÁBBI KÉPEK ITT!
Fotók, szöveg: Andi

A Bohemian Betyars győzelmével ért véget a NAGY-SZÍN-PAD!

Az elődöntők során aratott sikerek után a döntőben is az élre tört a Bohemian Betyars és ezzel megnyerte a NAGY-SZÍN-PAD! tehetségmutatót.

A 12 elődöntős koncert után vasárnap este az Akvárium Klub színpadán bizonyíthatták nagyszínpad-érettségüket a tehetségmutató döntősei, az indie-folkot játszó BAGOSSY BROTHERS COMPANY, a saját zenéjét speed-folk freak punkként jellemző BOHEMIAN BETYARS, valamint a desert rockot zúzó RUN OVER DOGS. Az elődöntők során - idén újításként – egy 25 tagú szakmai zsűri is befolyásolta a verseny állását. Az ítészek között elismert újságírók, zenei szakemberek, már sikeres előadók, fesztivál- és koncertszervezők pontozták és véleményezték a produkciókat, ám a döntőbe jutáshoz a zenekaroknak a közönség szavazataira is szükségük volt. Az elődöntőkkel ellentétben a vasárnap esti döntőben már csak a közönségszavazatok számítottak. A verseny végig szoros volt, gyakran óráról órára változott a rangsor. A hajrában végül a Bohemian Betyars tudta a leginkább maga m…

The Joystix & Babel az A38 tetőteraszán

Eleged van a tipikus péntek estékből? Valami olyanra vágysz, amitől garantáltan fülig érő szájjal mész haza, vagy vágsz bele az éjszakába? Akkor bizony a legjobb helyen jársz! Ezen az estén ugyanis a skandináv ízű punk/rock n rollban utazó The Joystix és a punkos lendületet néhol alternatív ízekkel vegyítő Babel egyesíti erőit, hogy egy hatalmas házibulit varázsoljanak a tetőteraszon!


A székesfehérvári székhelyű The Joystix tavaly ünnepelte 10 éves jubileumát, melynek apropójából harmadik nagylemezük, a Punchline is napvilágot látott. Az albumot rengeteg kritika méltatta itthon és a külföldi szaksajtóban is. A The Wildhearts, Backyard Babies, The Rolling Stones és természetesen The Stooges párhuzamokat felemlegető írásoknak volt egy közös pontja: Ez a muzsika igazán élőben mutatja meg magát! A nyár elején a banda kihoz egy split lemezt a francia HighSchool Motherfucker zenekarral, majd az ősszel egy rövidebb európai és magyar miniturné jön! Legyetek résen később is!
Az öttagú B A B…