Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október 2, 2016

Iróniával fűszerezett és karakteres az Éva Presszó lemeze! - Kritika!

Koncert feelingű és játékos a debreceni Éva Presszó zenekar Nyitva című albuma. A feltörekvő formáció csupán 2015-ben alakult, de véleményem szerint hamar nagy népszerűségre tehet szert az igencsak sajátos hangvételű csapat.

A korong érdekessége, hogy felkonferálással indul, amely által rögtön egy klubban, presszóban érezhetjük magunkat. Az esszenciális lemez első számát pedig a kissé melankolikus Vitorláshajó című dal jelenti, amely irgalmatlanul finom iróniával van fűszerezve. A csipkelődés és a játékosság amúgy teljes egészében végig vezet minket az albumon. A Falu a vidéket, a gyermekkort idézi meg, ezzel egy igazán nosztalgikus álomvilágba ringatva el minket. Muszáj kiemelnem, hogy a szerzemények címei sem hétköznapiak, van itt Kiskata, Éjszaka volt, Nadrág, vagy éppen Lebegős is. A Szívbusz talán a leglendületesebb, legenergikusabb nóta, amely alaposan felrázza a hallgatót. A Ragadozó valóban fenevadként rabol el minket a sok-sok cinizmussal és pajkossággal.


Az abszolút kedve…

CocoTia, avagy egy üdítő színfolt a hazai popzenében

CocoTia élete mindig is a zene körül forgott, első „Speed of Light” című száma a mai napon debütál és fénysebességgel lopja be magát a szívünkbe.

CocoTia egy új, üde színfolt a hazai zeneiparban: az énekesnő már gyermekorra óta zenél, tanulmányai közben énekelt zenekarban, járt népdalversenyekre, különböző hangszereken tanult, sőt, még az operaéneket is kipróbálta.
A zene iránti szeretete az egyetemi évek után is megmaradt, egy nemzetközi zenecsatornánál helyezkedett el zenei szerkesztőként. Az ott töltött évek alatt kapott kedvet ahhoz, hogy a kamera / mikrofon másik oldalán is kipróbálja magát, és döntött úgy, hogy szólókarrierbe kezd. A CocoTia név alatt megjelenő első dal, a „Speed of Light” egy fülbemászó dallamú, szerelmes pop felvétel. Pont olyan, mint maga az énekeső: lendületes, vidám és életigenlő.
A debütáló dalhoz egy egy romantikus, érzelmekkel teli, szó szerint rózsaszín ködös videoklip is készült, amelyet egy idilli tóparton, a természet lágy ölében forgatott az é…

TOP 5: Kedvenc dalaink szeptemberben

Nyár elején elindítottuk új sorozatunkat, amikor is egy-egy cikkben összeszedjük az adott hónap kedvenc magyar számait, klipjeit. Bár újra beköszöntött az ősz, előadóink most sem unatkoznak, hiszen a fellépések mellett az alkotásnak is hagynak időt, energiát. Íme a BSIDE HUNGARY TOP 5, szeptemberben rongyosra hallgatott dala, videója!

5. Belau feat Myra Monoka: Open Water
Myra Monoka dalszerző, énekes, hangmérnök nevét és hangját egyre többször halljuk, ami nem csoda. A lány rendszeresen énekel a belvárosi BRKLYN szórakozóhelyén, megállja helyét a Soerri & Poolek bulijain, most pedig az Open Water című Belau számban működik közre. De még hogy!

4. Keresztes Ildikó: Adj valamit
Azt tudjuk, hogy Keresztes Ildikó számai mindig tartalmasak és mélyek. A kivételesen tehetséges énekesnő nemrég rukkolt elő új, Most című albumával (kritika hamarosan az oldalon!), amelyen már ismert dalok is helyet kaptak. Ilyen például az Adj valamit, ami természetesen új köntöst kapott, így egy igazi ball…

Játékos, elgondolkodtató és eredeti Diggieman Apró Pont című lemeze - Kritika

Szinte az utolsó OSG-vel egy időben jelent meg Deego/Diggieman új, Apró Pont című lemeze. A fesztiválon ismét kiemelkedő teljesítményt nyújtott a srác, így alig vártam, hogy végre meghallgathassam a friss, ropogós anyagot.
A korong 8 dalt tartalmaz és ezek a számok bizony egytől-egyig komoly zenei utazást jelentenek. Nem mindennapi lemez ez, hiszen a dalok nem a szokásos reggae, de még csak nem is a hagyományos rap műfaját képviselik, a legfőbb üzenet pedig talán az, hogy mindig, minden körülmények között van kiút. No, de akkor nézzük (vagyis inkább hallgassuk) a számokat.
A címadó Apró pont-ot már augusztusban is beválogattuk a Bside legtöbbet pörgetett dalai közé, hiszen Diggieman nagyon ügyesen játszott a stílus határokkal, amelyeket pozitív energiákkal húzott tovább és még tovább. Ezt az eredetiséget nem lehet nem imádni.


A lemez második számát az Újabb hely jelenti, amelyet lazaság, derűlátás, felszabadulás jellemez. Azokra a tipikus péntek estékre emlékeztet, amikor mindenből e…

Nyárbúcsúztató dallal tér vissza a Back II Black

Hosszú idő után új dallal jelentkezik az év eleje óta ismét eredeti felállásban működő Back II Black. A „Volt az a nyár” az első albumuk hangzását idézi és azonnali nosztalgiába ringat minket.

Somody Zoltán, alias Guru a banda egyik alapítótagja és eredeti énekese volt, aki tavaly ősszel tért vissza az együttesbe egy hosszú, bő évtizedes szünet után. Bár az újra az eredeti formációban működő Back II Black az idei évet leginkább koncertezéssel töltötte, szerencsénkre új dalok írására is maradt idejük. Az első megjelenésük a „Volt az a nyár” című dal, amely a zenekar életének új felvonását jelzi, és melyet 16 év után ismét az Erdélyi András - Somody Zoltán szerzőpáros jegyez.
“Alapvetően nem vagyunk túl szentimentális beállítottságúak, de ahogy ismét egymásra találtunk, első beszélgetéseink során óhatatlanul előkerültek a régi sztorik, közös élmények, és ezek ihlették a dalt.” - mondja Erdélyi András. “A „Volt az a nyár” egyfajta búcsú is az utolsó felhőtlen csikóéveinktől, így amell…

Molnár Tamás jövőjét egy Metallica koncert döntötte el

Molnár Tamást legtöbben az Anti Fitness Club frontembereként ismerik: az énekes-dalszerző a népszerű együttessel töltött évei után új projekttel tért vissza, ami viszont merőben más zenei világot képvisel. Ezúttal a Jetlag művésznéven alkotó zenész volt a Class Utas vendége, aki Garami Gábor mellett ülve mesélt a gyerekkoráról, a rá jellemző maximalizmusról és a rock’n’roll életérzésről.
Ezúttal Molnár Tamás, vagyis Jetlag volt a Class Utas, a Class FM népszerű webes sorozatának hétfői vendége: az énekes legtöbbeknek az Anti Fitness Club frontembereként lehet ismerős, nemrég azonban új néven elektronikus zenei projektet indított. Garami Gábornak is azonnal feltűnt, hogy a zenész stílusa már egyáltalán nem olyan „darkos”, mint a zenekaros évei során, „Már nem foglalkozom annyira a részletekkel, nem úgy, mint amikor a régi zenekart csináltuk: ott már-már giccsbe hajlóan ügyeltünk a külcsínre” – árulta el a zenész-dalszerző.
Szóba került az is, hogyan „fertőzte meg” a rock’n’roll életé…

Hangszer kánaán, zenei játszótér és kinyitható színpad a music expón

Pénteken rajtol Közép-Kelet Európa legnagyobb zenei kiállítása, a Budapest Music Expo. A rendezvénynek a Hungexpo ad helyet, ahol a több tízezer kipróbálható hangszer és a 300 koncert illetve zenei esemény mellett számos érdekességgel is találkozhat a látogató. Ilyen a hangterápiás sziget, a zenei tudásfelmérő játszótér, illetve a kamionból kinyitható színpad, melyen a Magna Cum Laude is zenél.

A 17 ezer négyzetméter területű rendezvény építését kedden reggel kezdték a Hungexpón. Három napon keresztül 1000 ember megállás nélkül azon dolgozik, hogy a péntek délelőtti nyitásra minden tökéletes legyen. A 80 standra illetve zenei helyszínre 140 kamionnyi áru, mintegy 1900 tonnányi hangszer és egyéb eszköz érkezik. Ezúttal is több tízezer pengetős, billentyűs és ütős hangszert, mikrofonokat és DJ felszereléseket lehet kipróbálni a rendezvényen. A kiállítók ipari mennyiségben vonultatnak fel hang-, fény-, lézer-, stúdió- és színpadtechnikát. A G csarnokot a szervezők két részre osztják, cs…

Közel 3500 fiatalnak mesélt kiközösítéséről Király Viktor

Közel 3500 középiskolásnak adott minikoncertet nemrégiben Király Viktor. Egy-egy sláger között a zenész arról is mesélt a tiniknek, ő hogyan küzdött meg kamaszként a rosszindulatú megjegyzésekkel, és hogyan kezeli most a hírnévvel járó hol pozitív, hol negatív megjegyzések áradatát.

A zenész a Telenor Tudatos Net képzésében résztvevő gyerekeket látogatta meg a telekommunikációs cég székházában. Többek között a biztonságos internetezésről és a digitális zaklatás elleni küzdelemről szóló programokon vehettek részt a középiskolások, majd a Momentán Társulat a témához kapcsolódó interaktív előadásába is bekapcsolódhattak. A napot Király Viktor koncertje koronázta meg, amit 300 lelkes diák a helyszínen, további 134 középiskolai osztály pedig live streamen tombolhatott végig az iskolájában.
Az énekes azonban nem csak a koncert miatt ragadott mikrofont, szívesen mesélt saját, túl lelkes rajongóival vagy éppen az indokolatlanul kritikus támadóival kapcsolatos tapasztalatairól.
„Szerencsé…

„Nem fogadnak szót” a Follow The Flow tagjai

A Follow The Flow zenekar nem más, mint a hazai hip-hop rajongói által már külön-külön is jól ismert Fura Csé és BLR legújabb, közös projektje. A két rapper úgy döntött, hogy profi zenészekkel és egy énekesnővel működnek közre, hogy létrehozzanak egy semmihez sem fogható zenei „univerzumot”, ahol jól megfér egymás mellett a rap, a női vokál és a minőségi, hangszeres zene. Októberben az egyedi hip-hop formációé a VIVA PUSH elismerés, vagyis számukra biztosít kiemelt megjelenési lehetőséget a zenecsatorna.

A Follow The Flow új és érdekes színfolt a hazai hip-hop színterén: két ismert rapper, Fura Csé és BLR hívta életre a formációt, ami nem egy átlagos projekt, hiszen a zenekar egyedülálló módon ötvözi a rapet a hangszeres alapokkal, és egy énekesnő is erősíti a csapatot. Fura Csé így emlékszik a zenekar alapítására: „BLR-rel már többször dolgoztunk együtt, és volt már pár sikeres szerzeményünk. Arra gondoltunk, hogy össze kéne hozni egy nagyobb volumenű, közös projektet: kitaláltuk, ho…

Minden, amit tudnod kell az új Green Day albumról

A banda legújabb lemeze, a Revolution Radio október 7-én jelenik meg. Az együttes a Rolling Stone-nak adott interjújában számról számra elemezte az albumot, illetve azokat az aktuális társadalmi problémákat, amit a dalok érintenek. Induljon hát a Green Day tour!

1. „Somewhere Now” 
Billie Joe szerint a „Somewhere Now” kezdősora (I’m running late to somewhere now that I don’t want to be) „az eddigi legerősebb kezdésünk. Mindenki számára ismerős helyzetről szól, legyen szó fogorvoshoz- vagy a munkába menetről.” A kezdősor az egész albumra értelmezhető: a dalok kellemetlen, sokszor tabutémákat feszegetnek, amiket elkerülni mégis lehetetlen, és hiba lenne.
2. „Bang Bang”
A „Bang Bang” volt az első megjelenés, egyben az album egyik legdurvább száma, hiszen a főszereplője egy pszichopata tömeggyilkos. Az alkotók így utaltak arra az aktuális társadalmi problémára, hogy változott meg az emberöléssel kapcsolatos gondolkozásunk – ami régen tabu és komoly bűn volt, az ma már egy átlagos …

4 igen az X-Faktor 2016 mentoraira!

Már az első adás után azon gondolkodtam, hogy leírom gondolataim a vérfrissítésen áteső X-Faktor megújult mentorgárdájával kapcsolatosan. Ám egyetlen műsor után bölcsebbnek láttam, ha csendben maradok... A második válogató azonban teljes mértékben elsöpörte azt a félelmem, hogy rövid időn belül totál máshogy gondolkodom majd az ítészekről.

A Tóth Gabi, ByeAlex, Gáspár Laci és Puskás Peti alkotta négyes ugyanis alaposan felrázta az évek óta unalmassá vált tehetségkutató műsorok világát. Ez a pezsgés volt a legtökéletesebb megoldás, amely után a hideg ráz, ha reklámok bújnak a showhoz. Ha szombat este nincs kedved kimozdulni otthonról, de szeretnéd, hogy Legyen valami, akkor ismét érdemes bekapcsolnod a tévét.


Tóth Gabi nem először bizonyít zsűriként, mentorként, és továbbra is hozza emberi, érzékeny ugyanakkor csajosan vicces oldalát. Ettől pont olyan, mint a lány a szomszédunkból... Ahhoz kétség sem fér, hogy csodálatos énekesnő, de most már az is tuti, hogy fiatal kora ellenére bizon…