Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október 23, 2016

TOP 5: Kedvenc dalaink októberben

A nyár elején elindítottuk új sorozatunkat, amikor is egy-egy cikkben összeszedjük az adott hónap kedvenc magyar számait, klipjeit. Bár újra beköszöntött az ősz, előadóink most sem unatkoznak, hiszen a fellépések mellett az alkotásnak is bőven hagynak időt, energiát. Íme a BSIDE HUNGARY TOP 5, októberben rongyosra hallgatott dala, videója.


+1 Tolvai Reni feat Mr. Vasovski: Wonder Where U R

Ez volt az az első olyan hónapunk, amikor egyszerűen nem tudtuk 5 dalra szűkíteni a legjobb számok listáját, ebből a hatosból ugyanis képtelenség volt bárkit is kivenni. Így Plussz Egyként rögtön itt van Tolvai Reni, aki Wonder Where U R számával tökéletes energiaforrás a napi koffein adagunk mellé. Bár a dal hihetetlenül fel tudja tölteni az embert, a videót nem szabad túlságosan komolyan venni, hiszen csupán Pohorelli Bettina sminkes és KissMark stylist vették extrémre a figurát. Renit pedig pontosan ezért a vagány hitelességéért szeretjük!


5. Silent Wings feat Eckü és Tkyd

Hogy miként érdemes együt…

Jövő héten Houdini premier!

Parádés szereposztással, meghökkentő látványvilággal, november 5-én, a MoM Sport Rendezvényközpontban kerül színpadra a híres, magyar származású illuzionista, Harry Houdini életét feldolgozó musical.

A darab a csodákról, a varázslatról szól, egy fiatalemberről, aki családjával Magyarországról indult szerencsét próbálni, és akit kitartása, akarata és hite segítette abban, hogy világsztár lehessen. A fordulatokban és érzelmekben gazdag zenés történet átlép a musical határain és a modern látványvilágon túl egy illuzionista show-val válik teljes élménnyé, mely fiataloknak és felnőtteknek egyaránt nyújt feledhetetlen szórakozást. A cipőpucolóként és újságkihordóként induló Houdini megígérte apjának, hogy megtalálja a csodát, a világ legsikeresebb illuzionistájaként,szabaduló bűvészként pedig maga lett a csoda. Ezt a varázslatos utat járhatjuk be mi is, s lehetünk részesei a most színre kerülő musicalben, mely egyaránt szól szerelemről, karrierizmusról, féltékenységről, elvakultságról, sz…

Budapesten Tina Guo

A világ egyik legismertebb virtuóz csellistája, Tina Guo is fellép a VIVALDIANNO – a Tükrök városa című világkörüli turné budapesti állomásán, november 13-án, a Budapest Sportarénában. A rendkívül látványos koncertshow az egyik legizgalmasabb, barokk zenei alapokat modern hangzással dúsított crossovere, mely Vivaldi korába repít vissza minket.

Legutóbb Hans Zimmer társaságában, egy teltházas Aréna koncert során találkozhattunk a világszerte elismert virtuóz művésszel, Tina Guo most ismét Budapestre érkezik. Ezúttal egy rendkívül látványos, lenyűgöző 3D-s látványvilágot és virtuóz zenei játékot ígérő koncertshow vendége lesz, melyben Vivaldi korába repülünk vissza. A barokk zenét a modern hangzásokkal elegyítő előadáson Antonio Vivaldi műveit hallhatjuk új megközelítésben, mely lenyűgözi egyaránt a klasszikus zenerajongókat és a műfajt kevésbé kedvelőket is. Tina Guo számára nem ismeretlen a crossover, hisz’ az elementáris erejű művésznő gyakorta kirándul a rock világában és játszott…

Jön a 20 éves jubileumi Hooligans nagykoncert

A Hooligans tagjairól tudjuk, hogy gyerekkoruk óta a zene és a koncertezés megszállottjai. Idén már 20 éve annak, hogy a Hooligans név égisze alatt ontják a slágereket és szórakoztatják a nagyérdeműt országhatáron innen és túl. A jubileumi turné megkoronázására 2016. november 12-én, a Papp László Budapest Sportarénában kerül sor, ahol pályafutásuk legnagyobb koncert show-ját valósítják meg.

Az elmúlt húsz évben sikert sikerre halmozva lépdeltek előre, gyakorlatilag nincs olyan színpada Magyarországnak, ahol ne játszottak volna és leginkább teltház előtt teszik mindezt. A Hooligans pályafutásáról számadatok is léteznek a statisztikákban, de a legbeszédesebb a közel 20 rádiós sláger, melyeket az évek múltával sem hanyagolnak a rádiós szerkesztők. Gondoljuk csak a Királylányra vagy akár a Félemberre, de biztosan elhangzik ezen az estén is a Legyen valami és a Paradicsom a sok ismert sláger mellett. Az idáig megjelent lemezeik mindegyike elérte az aranylemez státuszt, de akad itt tripla p…

Új dallal csavar az ujjai köré Bebe Rexha

A napokban jelentették be, hogy Bebe lesz a jövő heti MTV EVA házigazdája, amivel többek között Nicki Minaj, Selena Gomez és Katy Perry nyomdokaiba lép. Ha ez még nem lenne ok az ünneplésre, az énekesnő egy új slágergyanús dalt dobott a piacra, az „I Got You” ma debütált.

Bebe Rexha már évek óta aktív szereplője a popzenei életnek, és míg eleinte inkább dalszerzőként dolgozott (többek között neki köszönhetjük Rihanna és Eminem slágerét, a „The Monster”-t is), 2015-ben rögtön két sikerdalban is részt vett. Az első David Guetta girl squad slágere volt, a „Hey Mama”-ban Nicki Minaj és Afrojack voltak a partnerei, a következő hit pedig a „Me, Myself & I” volt, amelyben G-Eazy-vel szédítették egymást.
A szőke szépség igazán a „No Broken Hearts” című számával futott be, amelyet ugyancsak Nicki Minaj közreműködésével készített. Az összetört szívek dala több mint 100 millió lejátszást, és 125 milliós YouTube megtekintést ért el kevesebb mint fél év alatt. A következő Bebe-sláger a Ma…

Metszéspontok: Fassang László, Szirtes Edina Mókus, Szokolay Dongó Balázs közös koncertje

Három zenei világ találkozása, különböző zenei műfajokból érkező szólistákkal, akik hol dallammal, hol kísérettel, hol közös improvizációkkal lépnek be egymás terébe, és hoznak létre valami eredetit, valami soha nem tapasztaltat, műfaji korlátok nélküli, szabad együttzenélésben.


Fassang László orgonaművész, Szirtes Edina Mókus hegedűművész, énekes és Szokolay Dongó Balázs népzenész közös muzsikálásában a legfontosabb: megérteni a másik zenei látásmódját és megtalálni azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek által egy új, közös világ jöhet létre. Ezt a különleges hangulatot tapasztalhatja meg a zenerajongó néző 2016. november 9-én, a MÜPÁban, a három művész közös koncertjén.
Az este során a már fent említett zenei metszéspontok, és a másik művészetének megértése válik az együttzenélés kiindulópontjaivá: Szokolay Dongó Balázs dudán, furulyán és szaxofonon megszólaló népzenei ihletésű improvizatív muzsikája, Fassang László improvizációra való nyitottsága, valamint Szirtes Edina Mókus …

Ütős kollaborációval köszönti a telet a Clean Bandit

A brit trió legújabb, „Rockabye” című dalában a veterán partikirály, Sean Paul, és a feltörekvő énekesnő, Anne-Marie működik közre. A már most slágergyanús kollaboráció eredménye egy ütemes, pörgős popdal, amely feldobja a szürke őszi / téli napokat.

A „Rockabye”-t a műfajokat átszelő Clean Bandit tudása mellett az „Alarm” számával a zeneiparba berobbanó Anne-Marie acélos hangja és a dancehall király Sean Paul rap-és vokálrészei teszik felejthetetlenné. A dal az eddigiek alapján perceken belül a nemzetközi listák elejéről köszön vissza, és új mérföldkő lesz a trió karrierében.
A Clean Bandit 2014-ben adta ki debütáló, New Eyes című albumát, amelyből a „Rather Be” dal 2014 egyik legnagyobb sikerének bizonyult, és egyszerre indította el a formáció és Jess Glynne nemzetközi karrierjét is.
A banda 2016 nyarán újabb slágerrel remekelt: a „Tears”-ben a 2015-ös brit X Faktor nyertes Louisa Johnson-nal dolgoztak együtt. A szám a mai napig szerepel a globális toplistákon, és benne van…

Jön a Telekom Electronic Beats Festival Budapest 2016

A Telekom Electronic Beats, a Telekom nemzetközi zenei programja több mint 15 éve rangos eseményekkel vesz részt Európa nagyvárosainak kulturális életében. A Telekom Electronic Beats Festival tavaly új köntösben, kétnapos rendezvénnyel tért vissza, 2016 novemberében pedig ismét ugyanebben a formában jön el többek között Budapestre is, szokás szerint a legnagyobb nevekkel. A nemzetközi pop- és elektronikus zenei élvonal képviselőin túl a fesztivál számos különleges kulturális eseménnyel is kiegészül Budapest szívében.
Az már biztos, hogy a magyar fővárosba érkezik Natasha Khan emelkedett, többszörösen is Mercury Prize-jelölt Bat For Lashes alteregója, ami olyan, mint egy megoldatlan, de csodálatos rejtély: az angol-pakisztáni énekesnő saját törvények mentén működő, barokkosan meseszerű univerzumokat kreál, amelyeknek pillanatok alatt a közepébe rántja a hallgatót. Nincs is semmi meglepő abban, hogy zenéjét számos alkalommal hasonlították már Björkhöz (aki maga is korai Bat For Lashes…

Pénteken Mocsok 1 Kölykök lemezbemutató a Kuplungban

Október 28-án, pénteken a Kuplungban ingyenes koncert keretein belül mutatja be új lemezét a Mocsok 1 Kölykök zenekar. Az egyedülállóan szellemes, fanyar humorú szövegeiről és letisztult popzenéjéről ismertté vált srácok több, mint 3 év után jelentkeznek új anyaggal, amely Társalog Minden Csillag címmel ( érdemes beírni a magyar-angol google fordítóba, ha kíváncsi vagy honnan a cím ) válik elérhetővé a koncert napján az összes digitális zeneszolgáltatónál. Az albumról már 2 dal is ismerősen csenghet a közönségnek, hiszen az előfutárként megjelent klipes Aranykor, és a Szakad a kép című dal is sokat pörgött az országos rádióknál.


A zenekar szerint megérte várni a rajongóknak ugyanis minden eddiginél egységesebb, de annál változatosabb lemezt sikerült összerakniuk. A koncert különlegessége, hogy a régebbi közönség kedvencek mellett minden új dal elhangzik majd az este folyamán illetve különleges vendégek is lesznek. Színpadra lép többek között a felvételeken is vendégeskedő Pulius Tib…

Qka MC "léhűtő" lenne, ha nincs az Animal Cannibals

Az Animal Cannibals, vagyis Qka MC és Ricsipí már több mint 25 éve faragnak meghökkentő és vicces rímeket - ezúttal pedig Garami Gábor autójába ültek be, ahol azonnal "hozták a formájukat", hiszen egyből átvették a volánt. Így tulajdonképpen a népszerű rádiós lett a Class Utas… Qkáék vezetés közben meséltek a múltjukról, a jelenlegi munkáikról, és arról, milyen különleges albummal készülnek a közeljövőben.

Továbbra is hetente jelentkezik a digitális fronton egyre erősödő Class FM népszerű webes műsora: a Class Utasban az ország legkedveltebb előadói adják egymásnak a stafétát Garami Gábor autójában, és mesélnek szakmai valamint magánéleti titkaikról is. Ezúttal rendhagyó adással jelentkezik a sorozat: az Animal Cannibals tagjai szálltak be a rádiós kocsijába, neki viszont így csak a hátsó ülésen maradt hely. Qka MC azonnal a volán mögé ült, Ricsipí pedig az anyósülésen foglalt helyet, Qka rögtön meg is magyarázta, hogy miért nevezte ki magát sofőrnek: "Van egy olyan …

Dorothy Zenekar: "Sok ember megtalálhatja benne magát" - Interjú!

Bánom, hogy csak a pár nappal ezelőtt ismertem meg a Dorothy zenekar munkásságát, hiszen őrülten stílusosak és félelmetesen jó, karakteres zenét játszanak. Egy ilyen eredeti csajbanda pedig már nagyon kellett a hazai piacnak! Interjú Kloval, Brigivel és Dodoval:


NIKKK: A napokban találtam rátok a legnagyobb videómegosztó oldalon és egyből felkaptam a fejem. Üdítő kis színfoltjai vagyok az itthoni zenei világnak. Mikor találkoztatok először? Hogy alakult ez a zenekar?

BRIGI:Öt évvel ezelőtt, október 22-én volt az első próbánk és ott találkoztunk először személyesen. Na jó, ez nem egészen igaz, mivel én Dodoval már a próba előtt összefutottam, pontosabban megvárt a gimi előtt, ahova jártam. Le akart csekkolni. (nevet-szerk.) De együtt, hárman, csak az első próbánkon találkoztunk. Az elejétől kezdve tudtuk, hogy csak csajokból álló bandát akarunk, akik saját dalokat játszanak és a legnagyobbak közé akarunk kerülni. A gyöngyösi hangszerbolt, ami azóta már bezárt, volt a közös pontunk. Oda j…

Itt egy veszettül jó közreműködés! Silent Wings feat. Eckü & Tkyd: Zuhanás

Sajnos gyorsan elszállt ez az idei nyár is, viszont igazi gyógypuszikként érkeznek azok a szuper kis dalok, amelyekkel a jobbnál-jobb előadók rukkolnak elő ezekben az őszi hetekben. Persze kapunk jó néhány közreműködést is, de... Hogy miként érdemes ezt csinálni? Azt most Tkydék megmutatták...


Eszméletlen jó kis együttműködéssel rukkolt elő ugyanis Tkyd, Eckü (Hősök) és a Silent Wings. Ütős verzék, kiváló refrén, és egy végtelenül jó dallamvilág ütközik a Zuhanás című számban. Semmi erőlködés, magával ragadó energia, és őszinte szeretet. A zene iránt. Ennyi nekünk pont elég!



"Az úgy volt, hogy lespannoltam a Gyuszival, mutatta a zenét, aztán mondtam, hogy ez tök fasza. Írtam rá szöveget, Tkydet kérdeztem nincs-e kedve. A stúdiós nap a nyár egyik legjobb keddje volt." - írta a dal kapcsán közösségi oldalán Eckü.

Értékelés:  Dal: 10/10 Klip: 10/7
Írta: Nikkk

CocoTia: "Most megvalósult mindaz, amire egész életemben vágytam" - Interjú!

Október elején debütált CocoTia első száma, a Speed of Light. Nem csak a dal, de fiatal énekesnő neve és kinézete is igencsak egzotikus, ez a hármas pedig hamar nagy népszerűséget vívhat ki magának. Jöjjön hát interjúnk a Magneoton bájos, igazán üdítő tehetségével:
Nikkk: A debütáló számod egy igencsak életigenlő dal. Ilyen vagy te is? Miért szereted ezt a szerzeményt? 
CocoTia:Egyszerűen szeretem az életet, szeretem megélni a dolgokat és alapvetően egy vidám, mindig mosolygós ember vagyok. Ebből adódik, hogy mindenhez pozitívan állok hozzá és úgy is igyekszem alakítani az életem. Nyitott személyiség vagyok, érzelmes típus, szeretem a lazaságot, a humort és a vagányságot, ezért is igyekeztünk a debütáló dalomat, a Speed of Light-ot a saját személyiségemre formálni, mind a dal stílusát, mind a klipet is tekintve egyaránt. A lehető legközelebb áll hozzám ez a dal. Most ez jelent számomra mindent, hiszen ebben a dalban mutathattam meg a közönségnek először, hogy ki is vagyok. Itt tudtam át…

Maximálisra fűti a hangulatot a Klub Trocadero új klipje!

A könyvbéli történet alakulásával párhuzamban, a II. Magyar Klipszemlén is sikerrel szereplő BOMBA után most megérkezett a KLUB Trocadero második videoklipje, az INSPIRE HUMANITÉ. Ebben a fülledtség istene, vagyis Pupu Jawambo fűti maximálisra a hangulatot hívőinek segítségével egy autentikus hangulatú gőzfürdőben.

A Klub Trocadero műfaját tekintve mood sztori, vagyis egy olyan, fejezetenként megjelenő könyv, ami a történetmesélésben több alkotási területet egyesít koncepcionálisan – az írást, az illusztrációt a zenét és a filmet. Főszereplője Robika, akinek egyik kedvenc szórakozása az, hogy szabadidejében „egy olyan nagyszabású buliról fantasztikál, ahova csakis a világ legfantasztikusabb meghívottjai tehetik be a lábukat, a házigazda szerepét pedig ő maga tölti be (ezen különleges alkalomkor természetesen arany mandzsettás tengerész zakót viselne rusnyadék pulóvere felett)”. A történetet a koncepció kitalálója, Persely Tamás reklámszövegíró kelti életre a könyv illusztrátora, Kerek…

One Republic, Martin Garrix és Afrojack az MTV EMA színpadán

Az MTV újabb világsztárokat jelentett be, akik november 6-án biztosan jelen lesznek az MTV European Music Awards gálán. Színpadra lép a One Republic és a két holland szupersztár, Martin Garrix és Afrojack is, akikhez díjátadóként csatlakozik majd Nina Dobrev, Deepika Padukone, Jourdan Dunn, Winnie Harlow és Jaden Smith.

Alighogy kiadta negyedik, Oh My My című nagylemezét a One Republic, a banda máris utazik Rotterdamba, hogy élőben is előadhassák vadonatúj slágereiket az MTV EMA közönségének. Korábbi jelöléseik után idén a ‘Legjobb World Stage’ kategóriában esélyesek szobrocskára, a jelölést a 2016-os manilai MTV Evolution koncertjükkel érdemeltek ki. Az új album kiadását megelőző két év turnéja során 154 városban adott koncertet az “Apologize” című slágerrel berobbanó amerikai együttes, így a világ legkülönbözőbb pontjai is inspirálták őket az új dalok írásakor. A zenekar frontembere, a Grammy-díjas producer és dalszerző Ryan Tedder olyan legendás előadókkal dolgozott már korábban,…

A Rapülők gőzerővel készülnek a februári megashowra

A magyar futballválogatott Ausztria elleni győzelme után a második legnagyobb hír az volt június elején, hogy a ’90-es évek ikonikus zenekara, a Rapülők tíz év után újra színpadra áll február 25-én a Papp László Budapest Sportarénában. A mega-gigantikus koncertélményig még van ugyan néhány hónap, de a fiúk már rendszeresen próbarepüléseket végeznek!

Geszti Péter, Berkes Gábor és Szentmihályi Gábor, azaz MC Gesztenye, T-Boy és Michel de Lux a koncertet nemes egyszerűséggel kapunyitási pániknak titulálják. Úgy érzik, ennél méltóbban nem is ünnepelhetnék meg azt, hogy a csapat 25 évvel ezelőtt alakult. A három fiú már belevetette magát az előkészületekbe és a próbákba, ugyanis a show minden percét szeretnék emlékezetessé tenni.
Mire számíthat majd a közönség az Áj láv jú című koncerten? Beülhetnek egy időgépbe, és stílusosan visszarepülhetnek a ’90-es évekbe. A megashow hangulata, látványvilága, jelmezei és egyéb kellékei néhány órára elfeledtetik majd, hogy 2016-ban járunk, nem beszél…

Itt egy újabb '56-os dal, ezúttal a twentees csapatától

A twentees – bár csak jelképesen – de ringbe száll az ’56-os emlékév hivatalos dala címért, melyet az akkori fiatalok bátorsága és elkötelezettsége ihletett és annak 60. évfordulóján mutatják be a közönségnek.

A modern zenei köntösbe gyúrt dal, a Nem, nem, nem címet kapta és szövegvideó is készült mellé. A twentees ezzel a számmal szeretné jelképesen felvenni a versenyt Desmond Child dalával. A számról a zenekar énekes-gitárosa, Balázs Konrád így nyilatkozott: „Szinte egyszerre született meg a zene és a szöveg a refrén előtti akusztikus gitáros részre, abból építgettem fel a dalt. Akkor már tudtam, hogy az egész fiatalság nevében szeretnék írni. A forradalom 60. évfordulóján szinte adta magát a dolog, hogy akkor szóljon ’56-ról, és az akkori fiatalok helyzetéről. Volt pár átszellemült pillanatom, amikor belegondoltam abba, hogy mennyire nehéz helyzetbe kerültek akkoriban az emberek, akik olyan dolgokra vágytak, amelyek alapvetőek az ember életében egy modern államban. Nekünk a ’90-es …

Orfeum 6! - Sztárok a színpadon és a konyhában

Az idén 6 éves Orfeum különleges születésnapi műsorral készül az évforduló alkalmából. November 11-én Farkas Gábriel és zenekara szolgáltatja a talpalávalót, aki további fellépőket is meginvitált.

Vendégek: Bebe, Kocsis Tibor, Malek Andrea, Tóth Vera, Veres Mónika Nika, Wolf Kati  És az Anyád kínja színdarab művészei: Fonyó Barbara, Haumann Petra, Kisfalvi Krisztina, Oszter Alexandra, rendező: Tallós Rita 

 A vacsorát az Orfeum gasztronómiai tanácsadói, Jenei Tamás és Magos Zoltán sztár séfek készítik. Az ünnepi torta 2016 Ország Tortája, az Őrség Zöld Aranya lesz, Szó Dániel és Szó Gellért kézműves cukrászatából.


 Választható 4 fogásos vacsoramenü:   Libamáj sous-vide édeskömény lekvárral Vargányás muflon raguleves Vörösboros marhapofa póréhagymás gratin burgonyával Az Őrség Zöld Aranya torta
Szicíliai Caponata fenyőmaggal  Kókusztejes édesburgonya krémleves Vargányás papardelle grillezett camemberttel Az Őrség Zöld Aranya torta
Belépőjegyek korlátozott számban érhetők el. Áruk egysé…

Sírva adta át Rákóczi Feri a Classfm Morning Show ajándékát

A Classfm Morning Show nagyágyúi ott segítenek, ahol tudnak. Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri támogattak már kórházat és gyermekétkeztetési alapítványt, hattagú táti család otthonát újították fel, most pedig a rendkívül nehéz körülmények között élő Juditék életét könnyítették meg egy új autóval.

Közel kétezer e-mailt kaptak a Classfm Morning Show műsorvezetői a Lada Hungary-val közös kezdeményezés apropójából. Balázsék elsősorban olyan családok jelentkezését várták, akik különösen nehéz körülmények között élnek és mindennapi életüket nagyban megkönnyítené egy autó. Ma reggel dőlt el, kinek az élete változik meg a közeljövőben gyökeresen: Judit és párja lettek a kiválasztottak, két kiskorú gyermek szülei, a 16 éves kisebbik fiú azonban sajnos súlyosan és halmozottan sérült, akit speciális fejlesztő iskolába hord minden nap az édesanya.
A családnak Rákóczi Feri személyesen adta át ma reggel a nyereményt, egy LADA Kalina kombi személygépkocsit. Judit elárulta, nagyon remény…