Ugrás a fő tartalomra

Belvárosi Betyárok: Fejforgató lemezbemutató koncert

A Belvárosi Betyárok játékos, irodalmi ihletésű dalszövegekre írt dalai különböző népek zenéin és olyan alapműfajokon kalauzolják át a gyerekközönséget, mint a magyar népzene, a bluegrass, a country vagy épp a reggae. Ebbe a különleges egyvelegbe hallgathatnak bele kicsik és nagyok a duó lemezbemutató koncertjén, 2017. február 5-én a Puskin Art Moziban.

Az ifjú zenerajongók újdonsült kedvencei, a Belvárosi Betyárok műsora egy régóta fennálló hiányt pótolt a hazai színtéren, hiszen olyan koncepcióval és igénnyel született, miszerint a gyerekeknek is kijár az okos, zenei szórakozás. Dalaik különlegessége, hogy egyszerre több irányba is működnek – a kicsiknek szóló, rengeteg humorral, nyelvi leleménnyel megírt dalszövegek olyan rejtett tartalmat is hordoznak, amelyek a felnőtt közönséget is megszólítják.

A Belvárosi Betyárok zenekar Váray László dalszerző gyerekzenekara. Műsoruk saját szerzeményekből és versmegzenésítésekből áll, hangszerismertetőkkel- és elsősorban a közös éneklésre épülő gyerekprodukciójukkal sikeresen koncerteznek az ország intézményeiben, fesztiválokon és külföldi magyar közösségekben is. Első, saját dalaikat tartalmazó lemezük 2016. november elején látott napvilágot, Fejforgató címmel. Az album 16 dala rengeteg kalandot és vidám történetet mesél el.

A lemez „slágere”, a Láss világot! című dal mantra és jókívánság is egyben. Ebben a nótában arról és azért énekelnek a Betyárok, hogy a négyéves, Zalán nevű kisfiú szeme meggyógyuljon, és rengeteg csodát lásson a világban. A történet még két éve, 2015 nyarán kezdődött, amikor egy közös barát hívta fel a zenekar figyelmét egy győrasszonyfai családra, ahol a kisfiúnak, Zalánnak súlyos szembetegsége, úgynevezett retinoblasztómája van, amely mindkét szemét érinti. A kisfiú hároméves korára több mint 31 műtéten és 51 altatáson esett át. A Betyárok pedig segíteni szerettek volna, úgyhogy felvették a kapcsolatot a családdal és jótékonysági koncertet szerveztek a nekik. Erre az alkalomra született meg a Láss világot! című dal is. A zenekar kezdeményezésére, egy jótékonysági szervezet segítségével adományokat gyűjtenek Zalán gyógyulására.

Belvárosi Betyárok
A 2014-ben alakult duó alapítója Váray László, szövegíró, énekes, a Colombre Band frontembere, a formáció másik tagja pedig Valastyán Tamás dobos, aki ütőhangszereken, elsősorban cajonon muzsikál. Laci a dalokat eredetileg unokaöcsiknek és unokahúgoknak írta, hogy ünnepekkor, összejövetelekkor együtt énekelhessen a család – ezért van szinte minden dalnak a valóságban is létező főhőse és igazi története.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Best of 2019: A legstílusosabb női előadók

A színpadon bizonyító, minden szinten igazán jól összerakott énekesnők nem csak zenéjüknek, de külsejüknek is nagy figyelmet szentelnek. 2019-ben számomra az alábbi négy rendkívül eredeti hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő. Összeállításomban olyan fotókat hozok az énekesnőkről, amelyek nem színpadon készültek, hiszen öltözékeikre a szürke hétköznapokon és az egyéb szereplésekkor is gondosan odafigyelnek.
Nagyváradi Nelli  (Dal ajánló: ÉNB Karola - Ideje megbocsájtani)
2017 és 2018 után most sem tudom kihagyni a Best of listáról Nagyváradi Nellit, aki még mindig borzasztó rafináltan keveri az extravagáns és a nőies vonalat. Ez a nő egyszerűen nem ismeri az unalmas összeállítás fogalmát, bármelyik stílusba kóstol is bele, hihetetlenül tüzes kis inspiráció. A NOA énekstúdió tanárnénije az év során különösen sokszor bújt a VDR szettjeibe, nem csoda, hiszen ezeket a ruhákat szinte kivétel nélkül ráöltötték.

Péterfy Bori (Dal ajánló: Hősök feat. Péterfy Bori – Te vagy a veszély)
Bori v…

Itt egy újabb szép nóta Tkyd és a Hősök tálalásában

Aktívan indítja az új évtizedet Tkyd. Az előadó január 8-án jelentette meg legutóbbi klipjét Kövek a zsebben címmel, ám máris itt van egy újabb közreműködés tőle. A rapper ismét a Hősök srácaival alkotott közösen és az eredmény Ugyanúgy, mint a Próbáld meg, Lassul a gép, Bevesszük a várost, az Ikonok, vagy éppena Ha én lennék a főnök szerzemények esetében is, finom kis minőség lett. Életszagú tartalom, bőröd alá kúszó dallamvilág, hatalmas flow. Indíts el a videót nyomban!
Zene: Mr. JoeKer. Szöveg: Eckü, Tkyd, Mentha Kamera: Ozsváth Gergely, Plank Csaba.
Vágás és utómunka: Elyazgi Dénes
szerző: nikiahatos