Ugrás a fő tartalomra

Ezért szeretjük a Hősök x Sounda cseppet sem Hamis dalát

Tegnap este jelent meg a Hősök és a Sounda első 2017-es száma, a Hamis. Eckü, Menthamadafaka és Szakács Gergő mind-mind hozza a saját formáját, így lett kerek egész a történet. Pár ok, hogy miért kedveljük ezt a vagány kis szerzeményt is:

- A Hősök tipikusan az a formáció, akik időről-időre megkapják, hogy ők bizony már nem a régiek. Megnéznénk azt az embert, aki ma is pont úgy gondolkodik a világról és csinál mindent, mint mondjuk röpke 10 évvel ezelőtt. A srácok munkássága mellett tucatnyi olyan dal szól, amelyek kőkeményen időtállóak (lehet az a 2003-as Mindörökké, vagy a 2016-os Életút). Szeretjük bennük, hogy nem akarnak örökösen mindenkinek megfelelni, inkább csak teszik a dolgukat. Szívből, ami érezhető ebben a dalban is (nincs ez másként a Sounda formációnál sem!). Ez a Hamis egyáltalán nem szól hamisan.

- Napjainkban több hip-hop formáció is hatalmas népszerűségnek örvend, de mind a Hősök, mind a Sounda izgalmasan fűszerezi meg dalait, a szövegek pedig minden meghallgatás után újabb és újabb lökést adnak, üzenetet közvetítenek, lelket öntenek az emberbe. Ebből most sincs hiány: "Amit kimondtál már egyszer, szógolyóként száll", vagy "Ha elesel, ne hajtsd le a fejed! Legyél kíváncsi mi történik veled!", vagy "De eljön az idő, amikor késő a változás, és nincs fizetés nélküli távozás!" Na, adhat ennél többet egy 3 perces zene?

-  A szerzeményhez persze klip is készült, amit ismét Ötvös Olivér rendezett. Ez a videó pont annyira érdekes, hogy még ne vegye el a figyelmet a dal mondanivalójáról, így egészíti ki egymást tökéletesen a kép és a zene. Külön piros pont a sötét-fény játékért! Zseniál.

- Tipikusan az a zene, ami után az ember rögtön koncertre indulna, hogy élőben is hallhassa. Reméljük, hogy erre nem kell sokat várnunk...

+1 indok: Szakács Gergő homlokráncait pont úgy meg tudjuk számolni a videóban, mint az Instagram fotóin.


Pár cikk korábbról: 
Írta: Nikkk

Népszerűek

Előrukkolt Pasztellkék című új számával a Dirty Slippers

A Dirty Slippers rendkívül inspiratív és sikeres időszakát éli, a zenekar idén már a második videoklippel rukkol elő. A téli "Már nem" már bepillantást engedett a zenekar új nagylemezének a hangzásvilágába, azonban a vadiúj dal a Pasztellkék, egy ízig-vérig modern, táncolós bulihimnusz lett. A dal gyorsan bekerült a hazai rádiók játszási listájára is, sőt még Erdélyben és a Vajdaságban is napi szinten hallható. A videoklip Ritók-Filip Áron munkája, aki korábban már két kisfilmet is rendezett a zenekarnak. Ezúttal azonban egy teljesen új, szürreális világ jelenik meg, amely tökéletesen passzol a dal mondanivalójához. Élj a mának! Élj meg minden pillanatot! Szórakozz és bulizz! A klip főszereplői Szabó Kriszta topmodell és Szathmáry Nándor, akik egy álomban találkoznak, de hogy miként, az a videoklip végére derül ki.

A Pasztellkék kapcsán a zenekar frontembere, Lobó-Szalóky Lázár érdekes részleteket is elárult: "Mindig is akartunk egy bulihimnuszt írni. Az előző két leme…

Watchme: „Üdvözlet Pásztor Annának és köszönet a létéért!”

Első magyar nyelvű száma, a Vonalkód után ismét egy anyanyelvű nótával rukkolt elő az izgalmasan fűszerezett, játékos Watchme. A Játszunkról a zenekarvezető, a szaxofonos Baracskay Rita mesélt.
Mikor, kinek a fejéből pattant ki az ötlet?
Pont egy éve a Veszprémi utcazene Fesztiválon gondolkodtunk el azon, hogy ideje egy magyar dalnak. Egyrészt mert nagyon családias, isteni fesztivál hangulat volt, másrészt a zsűri is folyton kiemelte, hogy igényelnék ezt tőlünk. Ekkor leültünk és elkezdtünk arról agyalni, hogy melyik az a magyar előadó, akinek a személye és a szövegei is mindannyiunkhoz közel állnak. Hát nem volt egyszerű! Én is és szerintem a többiek is szigorúak vagyunk, aztán Szelina felvetette, hogy „bakker az Anna”. Innentől tök egyértelmű volt, így meglett a szöveg, a zene pedig már jött magától. Üdvözlet Pásztor Annának és köszönet a létéért!
BOM ismét veletek dolgozott. Miért pont őt választottátok/vontátok be ebbe a nótába is?
Ott ült mellettünk az asztalnál, nagyon cink le…

CocoTia és a Cherry Lemonade: "Óriási vidámság faktor van benne"

CocoTia aztán nem tétlenkedik ezen a nyáron, a Nem várok és a Részeg Tündér után hétvégén ismét egy új dallal rukkolt elő. A lány a két magyar nyelvű nótát követően visszakanyarodott egyik kedvenc nyelvéhez (legalábbis énekelni nagyon szeret így), az angolhoz!
Nikkk: Ismét visszatértél az angol nyelvhez. Miért döntöttél így?
CocoTia: Tudatosan hozom ki így a dalaimat, és szeretek felváltva énekelni magyar és angol nyelven. Hozzám közelebb áll az angol nyelvű éneklés, valószínűleg azért, mert Amerikában éltem hosszabb ideig. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy a hazai közönségnek is szeretnék azzal kedveskedni, hogy magyarul énekelek. Régen gyerekkoromban sokat énekeltem például népdal versenyeken. Az első debütáló dalomnak köszönhetően voltak megkereséseim és ennek eredményeképpen Svédországból felkértek, hogy dolgozzunk együtt egy dalon, ennek a munkának a gyümölcse lett a Cherry Lemonade. De itt nem ért véget az út, mert ennek a közös együttműködésnek köszönhetően további dalok is szül…