Ugrás a fő tartalomra

Keep Floyding: a Pink Floyd tribute zenekara az A38 hajón

A Keep Floyding Magyarország első számú Pink Floyd tribute zenekara. Az idén 18 esztendős együttes alakulása óta mindig is feladatának érezte a ’Floyd zenéjének hiteles és igényes tolmácsolását. Repertoárjuk a közismert dalok mellett ritkán hallott zenei különlegességeket, valamint akár teljes albumokat is felcsillant a legendás csapat életművéből. Így kerültek már előadásra általuk a teljes The Wall, a The Dark Side of the Moon, a Wish You Were Here, és az Animals című ikonikus lemezek is. A Keep Floyding a 2017-es évet február 16-án, csütörtökön az A38 Hajón nyitja meg, ahol a megszokott nagyobb lélegzetvételű produkciókon megismert hangzás és látványvilág várja este 8 órától a ’60-as, ’70-es évek progresszív rockzenéiért rajongó közönséget. 


A zenekar 1999-es alakulása óta töretlenül sikeres, mára pedig már meghatározó szereplőjévé vált a budapesti éjszakáknak, megidézve a Pink Floyd csodálatos zenei világát. Így nem meglepő, hogy az A38-as koncertre is különleges látványvilággal, egyedi vetítéssel és élőben szinte sosem hallott számokkal készül az együttes, hogy a Dunán szólaltathassa meg a progresszív zenetörténet egyik legmeghatározóbb együttesének hangulatát.

A Keep Floyding zenekar 1999-ben alakult „Echoes of Pink Floyd” néven, mint Magyarország első Pink Floyd tribute zenekara. Célként a legendás csapat minden korszakának hiteles megszólaltatását tűzték maguk elé. Így koncertjeiken kezdetektől fogva eredeti hangszerelésben szólalnak meg közismert dalok és ritkán hallott különlegességek is, a Barrett-érától a The Division Bell-ig, természetesen a szólómunkásságokat is érintve. Első demójuk már egészen korán felhívta magára a szakma figyelmét, így 2000-ben az After Crying társaságában léphettek fel a budapesti Petőfi Csarnokban. Rövidesen a magyarországi klubélet meghatározó tribute zenekarává váltak. A következő éveket sikeres klubkoncertek és vakmerő zenei vállalkozások jellemezték, úgy, mint a teljes „Live at Pompeii”, a „The Dark Side of the Moon”, a „Wish You Were Here”, az „Animals”, és a „The Wall” albumok „egy az-egyben”megszólaltatása. Különleges esemény volt a zenekar életében, hogy 2006-ban a Művészetek Palotájában önálló estet adhatott, rangos honi vendégzenészek társaságában. A teltházas koncert mai napig példaértékű vállalkozásnak számít a magyar „tribute-életben”, mint ahogy a 2009 májusában, egy épülő metróállomáson tartott jótékonysági estjük is. A „Keep Floyding” nevet ugyanennek az évnek az elején vette fel a tízedik életévébe lépett együttes. A névváltás pedig azt az újabb célt tükrözte, hogy a zenekar a hazai sikerek mellett nemzetközileg is meghatározó Pink Floyd show-vá formálódhasson.

A zenekar tagjai:
Goldschmidt Gábor - gitárok, ének
Tóth András - gitárok
Segesdy Márton - billentyűk, ének
Heinfarth György - dobok
Balázs Bálint - basszusgitár, ének
Haáz Imre - szaxofon
Garda Zsuzsanna - ének
Simon Edina - ének

Keep Floyding
2017. február 16. (csütörtök), 20:00, A38 Hajó
Jegyár: Elővételben 2.000Ft, előadás napján 2.500 Ft.

Népszerűek

Watchme: „Üdvözlet Pásztor Annának és köszönet a létéért!”

Első magyar nyelvű száma, a Vonalkód után ismét egy anyanyelvű nótával rukkolt elő az izgalmasan fűszerezett, játékos Watchme. A Játszunkról a zenekarvezető, a szaxofonos Baracskay Rita mesélt.
Mikor, kinek a fejéből pattant ki az ötlet?
Pont egy éve a Veszprémi utcazene Fesztiválon gondolkodtunk el azon, hogy ideje egy magyar dalnak. Egyrészt mert nagyon családias, isteni fesztivál hangulat volt, másrészt a zsűri is folyton kiemelte, hogy igényelnék ezt tőlünk. Ekkor leültünk és elkezdtünk arról agyalni, hogy melyik az a magyar előadó, akinek a személye és a szövegei is mindannyiunkhoz közel állnak. Hát nem volt egyszerű! Én is és szerintem a többiek is szigorúak vagyunk, aztán Szelina felvetette, hogy „bakker az Anna”. Innentől tök egyértelmű volt, így meglett a szöveg, a zene pedig már jött magától. Üdvözlet Pásztor Annának és köszönet a létéért!
BOM ismét veletek dolgozott. Miért pont őt választottátok/vontátok be ebbe a nótába is?
Ott ült mellettünk az asztalnál, nagyon cink le…

Előrukkolt Pasztellkék című új számával a Dirty Slippers

A Dirty Slippers rendkívül inspiratív és sikeres időszakát éli, a zenekar idén már a második videoklippel rukkol elő. A téli "Már nem" már bepillantást engedett a zenekar új nagylemezének a hangzásvilágába, azonban a vadiúj dal a Pasztellkék, egy ízig-vérig modern, táncolós bulihimnusz lett. A dal gyorsan bekerült a hazai rádiók játszási listájára is, sőt még Erdélyben és a Vajdaságban is napi szinten hallható. A videoklip Ritók-Filip Áron munkája, aki korábban már két kisfilmet is rendezett a zenekarnak. Ezúttal azonban egy teljesen új, szürreális világ jelenik meg, amely tökéletesen passzol a dal mondanivalójához. Élj a mának! Élj meg minden pillanatot! Szórakozz és bulizz! A klip főszereplői Szabó Kriszta topmodell és Szathmáry Nándor, akik egy álomban találkoznak, de hogy miként, az a videoklip végére derül ki.

A Pasztellkék kapcsán a zenekar frontembere, Lobó-Szalóky Lázár érdekes részleteket is elárult: "Mindig is akartunk egy bulihimnuszt írni. Az előző két leme…

CocoTia és a Cherry Lemonade: "Óriási vidámság faktor van benne"

CocoTia aztán nem tétlenkedik ezen a nyáron, a Nem várok és a Részeg Tündér után hétvégén ismét egy új dallal rukkolt elő. A lány a két magyar nyelvű nótát követően visszakanyarodott egyik kedvenc nyelvéhez (legalábbis énekelni nagyon szeret így), az angolhoz!
Nikkk: Ismét visszatértél az angol nyelvhez. Miért döntöttél így?
CocoTia: Tudatosan hozom ki így a dalaimat, és szeretek felváltva énekelni magyar és angol nyelven. Hozzám közelebb áll az angol nyelvű éneklés, valószínűleg azért, mert Amerikában éltem hosszabb ideig. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy a hazai közönségnek is szeretnék azzal kedveskedni, hogy magyarul énekelek. Régen gyerekkoromban sokat énekeltem például népdal versenyeken. Az első debütáló dalomnak köszönhetően voltak megkereséseim és ennek eredményeképpen Svédországból felkértek, hogy dolgozzunk együtt egy dalon, ennek a munkának a gyümölcse lett a Cherry Lemonade. De itt nem ért véget az út, mert ennek a közös együttműködésnek köszönhetően további dalok is szül…