Ugrás a fő tartalomra

Megismerhetjük a Margaret Island Bakancslistáját!

A csapat 2017 első negyedévében az ország leghíresebb klubjaiban ad várhatóan teltházas koncerteket. A tavaszi turné egyik csúcspontja egy születésnapi koncert lesz május 4-én a Budapest Parkban.


A Margaret Island tavaly nyáron az egyik legnépszerűbb hazai fesztiválzenekaraként bejárta az egész országot. A sikerre való tekintettel most ismét turnéra indulnak, amelyet Debrecenben meg is nyitottak egy teltházas koncerttel. A korábbi és a decemberben megjelent „Bakancslista” című albumuk anyagát hallhatjuk országszerte egy-egy örömzenélés keretében. A repertoárban többek között legújabb slágerük, a „Veled minden” is szerepel.

A turné végállomása a Margaret Island eddigi legnagyobb koncertje lesz a Budapest Parkban május 4-én, ahol harmadik születésnapjukat ünneplik majd meg a rajongókkal közösen.

„Rengeteg olyan dolog történt velünk az utóbbi időben, amiről kiskorunk óta álmodoztunk, így kihúzhattuk a saját bakancslistánkról. Ezekből az élményekből íródtak az új lemez dalai, de vágyaink beteljesülésének tartjuk ezt az országos turnét, és a harmadik születésnapi koncertünket is a Budapest Parkban, amire már nagy izgalommal készülünk.” – nyilatkozta Lábas Viki, énekes.

Margaret Island 2017 tavaszi turné állomásai:
febr. 18. Kapuvár – Shop-Stop
febr. 25. Székesfehérvár – Fezen Klub
márc. 4. Kecskemét – TEKA
márc. 10. Szolnok – Váróterem
márc.11. Kiskunfélegyháza- Rocktár
márc.16. Nagyvárad – Moszkva Kávézó
márc.18. Gyöngyös – Start Műhely
márc.23. Nagykanizsa – Hevesi Sándor Művelődési Központ
márc. 24. Veszprém – Expresszó
márc. 25.Kaposvár – Hang-Ár
márc. 31. Mosonmagyaróvár – Klub Faház
ápr. 01. - Tatabánya – Roxxy Music
máj.04. - Budapest Park

Népszerűek

Best of 2017: A legstílusosabb női előadók

Ha az ember lánya színpadon dolgozik, akkor nem csak zenei munkásságára, de bizony külsejére is oda kell figyelnie. Nem mindegy, hogy mit üzen az előadó a ruházata, mit sugároz magából egy énekesnő a külvilág felé. Idén számunkra az alábbi öt rendkívül eredi hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő. 5. Lola
Lola a szemünk előtt cseperedett nem csak érett előadóvá, de igazi nővé is. Ő az a figura a zenei piacon, akit bátran mernék kiállítani a kislányok elé példaképként, hiszen tökéletes bizonyítéka annak, hogy nem kell mindent megmutatni ahhoz, hogy szexik legyünk. A sportosan elegáns lány lezser, laza, vagány és irtózatosan dögös.
4. Singh Viki
Singh Viki számomra egy igazi díva, aki tökéletesen édesen maxolja ki a cukisági faktort. Az ő romantikus stílusa egyszerre kifinomult, bohókás és frissességet, erőt, tisztaságot sugárzó.
3. Kollányi Zsuzsi  Kollányi Zsuzsi egy végtelenül energikus énekesnő, aki bármelyik pillanatban képes felrobbantani a színpadot. Zsuzsi minden alkalommal mer…

Best of 2017: A legjobb albumok az évben

Jó ideje halljuk már, hogy mennyire nem érdemes legyártani albumokat, ám szerencsére, a kitartó előadóknak hála számtalan izgalmas korongot kaptunk 2017-ben is. Best of sorozatunkban most a BSIDE Hungary idei kedvenc nagylemezei érkeznek hát:
4. Szekeres Adrien: Megállók  7 év után rukkolt elő legújabb, Megállók című nagylemezével Szekeres Adrien. A tehetség nem aprózta el, hiszen egy hihetetlenül gazdag zenei anyagot rakott össze. Adrient nehéz lenne egyetlen műfajba beskatulyázni, hiszen dalai olyan stílusjegyekből építkeznek, mint a jazz, a rock, a country, vagy éppen a komolyzene. A korongon hallható szerzemények mondanivalóval, lüktetően újszerű hangzásvilággal rendelkeznek. Ha szeretnénk egy picit megállni, megnyugodni, feltöltődni, akkor a Megállók erre tökéletes segédeszköz lehet. TELJES KRITIKÁÉRT KATT IDE

3. Hősök: Rapertoár Tavaly ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját a Hősök. A hip hop formáció ezt a szép kerek számot egy szuper stílusos, limitált példányszámú Best of alb…

Best of 2017: Ezeket a dalokat pörgettük a legtöbbet

Egy izgalmas dal gyógyító hatással van fájó lelkünkre, jó kedvünket pedig bármikor képes még tovább fokozni. Idén is kaptunk mindenfélét a magyar zenei élet képviselőitől és bár nem volt könnyű dolgunk, összeállításunkban a 2017-es esztendő általunk legtöbbször pörgetett számait hoztuk most el nektek. 17 darabot.
17. Miss Bee: Mondj igent a jóra Ki ne emlékezne a Bestiák (1997-2001) lánybandára? Somorjai Ilona, avagy Miss Bee azóta számtalan formációban, produkcióban megfordult, decemberben pedig kijött Mondj igent a jóra című dalával. A nóta tartalma nem éppen a megszokott témák mentén mozog, hiszen többek között arról szól, hogy mennyire fontos, hogy befelé figyeljünk, felhagyjunk a negatív dolgokkal és rátérjünk a jó, nekünk való útra. A szerzemény zenéjét Závodi Marcel, szövegét pedig Miss Bee követte el. 16. Animal Cannibals: AC Party Megamix Hogy a hiphop műfaja nagyot ment, az az Animal Cannibals srácainak is köszönhető. A fiúk idén kidobták legnagyobb slágereiket tartalmazó mixü…