Ugrás a fő tartalomra

Tűsarkúban gördeszkázott Zséda a forgatáson

A Dal felvételei közepette egy másik forgatásra is időt szakított Zséda, aki a közmédia Holnap tali! című websorozatában vállalt szerepet. Nem kellett kibújnia a bőréből, itt is zsűritagként mutatkozik be, csak éppen nem A Dal indulóit zsűrizi, hanem gimnazista tehetségeket.

Zséda önmagát alakítja a sorozatban, aminek története szerint zsűritagként érkezik a Petőfi Gimi tehetségkutató versenyére, ahol a fiatalok nagy örömmel fogadják.

"A gimis évek meghatározóak. Én is emlékszem, hogy elmentem egy művészeti nyári táborba, és amikor egyik este elkezdtünk énekelni a tábortűznél, egyszer csak azt vettem észre, hogy a többiek elhalkultak, mindenki engem hallgat. Akkor éreztem meg, milyen fantasztikus érzés, amikor a zene által adhatok valamit másoknak, amikor valami láthatatlan, de annál szorosabb kapcsolat jön létre a néző és az előadó között. Remélem, hogy az itteni tehetségek közül is minél többen megtapasztalhatják majd ezt az érzést."- mondta el a forgatás után Zséda.

A történet szerint az iskola igazgatónője, akit Molnár Piroska játszik, hívja meg Zsédát, a forgatókönyv szerinti régi tanítványát a gimnáziumba. Zséda énekesi pályafutása előtt a Krétakör Színházban és az akkori Arany János Színházban (ma Új Színház) is játszott, de Molnár Piroskával korábban nem dolgoztak együtt.

"Örülök, hogy a forgatás módot adott rá, hogy megismerkedhessek Zsédával." - mondta el a közös munka kapcsán Molnár Piroska színművésznő. "Korábban nem találkoztunk, a könnyűzene műfaját sem igazán ismerem, amiben ő mozog. Így most munka közben ismerkedtünk. Szimpatikus, és szerény embert ismertem meg benne, örülök, hogy összehozott minket a történet."

A forgatáson Zséda nagy kedvvel vetette bele magát a gimis pörgésbe, így a gördeszkázást sem hagyhatta ki. Ha nem hiszitek, nézzétek meg magatok a forgatósról készült werkfilmben,. A Holnap tali! új epizódjait minden hétköznap a holnaptali.hu oldalon láthatják a nézők. Zséda a február 10-én és 15-én futó epizódokban érkezik meg a Petőfi Gimibe.

Népszerűek

Best of 2017: A legstílusosabb női előadók

Ha az ember lánya színpadon dolgozik, akkor nem csak zenei munkásságára, de bizony külsejére is oda kell figyelnie. Nem mindegy, hogy mit üzen az előadó a ruházata, mit sugároz magából egy énekesnő a külvilág felé. Idén számunkra az alábbi öt rendkívül eredi hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő. 5. Lola
Lola a szemünk előtt cseperedett nem csak érett előadóvá, de igazi nővé is. Ő az a figura a zenei piacon, akit bátran mernék kiállítani a kislányok elé példaképként, hiszen tökéletes bizonyítéka annak, hogy nem kell mindent megmutatni ahhoz, hogy szexik legyünk. A sportosan elegáns lány lezser, laza, vagány és irtózatosan dögös.
4. Singh Viki
Singh Viki számomra egy igazi díva, aki tökéletesen édesen maxolja ki a cukisági faktort. Az ő romantikus stílusa egyszerre kifinomult, bohókás és frissességet, erőt, tisztaságot sugárzó.
3. Kollányi Zsuzsi  Kollányi Zsuzsi egy végtelenül energikus énekesnő, aki bármelyik pillanatban képes felrobbantani a színpadot. Zsuzsi minden alkalommal mer…

Best of 2017: A legjobb albumok az évben

Jó ideje halljuk már, hogy mennyire nem érdemes legyártani albumokat, ám szerencsére, a kitartó előadóknak hála számtalan izgalmas korongot kaptunk 2017-ben is. Best of sorozatunkban most a BSIDE Hungary idei kedvenc nagylemezei érkeznek hát:
4. Szekeres Adrien: Megállók  7 év után rukkolt elő legújabb, Megállók című nagylemezével Szekeres Adrien. A tehetség nem aprózta el, hiszen egy hihetetlenül gazdag zenei anyagot rakott össze. Adrient nehéz lenne egyetlen műfajba beskatulyázni, hiszen dalai olyan stílusjegyekből építkeznek, mint a jazz, a rock, a country, vagy éppen a komolyzene. A korongon hallható szerzemények mondanivalóval, lüktetően újszerű hangzásvilággal rendelkeznek. Ha szeretnénk egy picit megállni, megnyugodni, feltöltődni, akkor a Megállók erre tökéletes segédeszköz lehet. TELJES KRITIKÁÉRT KATT IDE

3. Hősök: Rapertoár Tavaly ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját a Hősök. A hip hop formáció ezt a szép kerek számot egy szuper stílusos, limitált példányszámú Best of alb…

Best of 2017: Ezeket a dalokat pörgettük a legtöbbet

Egy izgalmas dal gyógyító hatással van fájó lelkünkre, jó kedvünket pedig bármikor képes még tovább fokozni. Idén is kaptunk mindenfélét a magyar zenei élet képviselőitől és bár nem volt könnyű dolgunk, összeállításunkban a 2017-es esztendő általunk legtöbbször pörgetett számait hoztuk most el nektek. 17 darabot.
17. Miss Bee: Mondj igent a jóra Ki ne emlékezne a Bestiák (1997-2001) lánybandára? Somorjai Ilona, avagy Miss Bee azóta számtalan formációban, produkcióban megfordult, decemberben pedig kijött Mondj igent a jóra című dalával. A nóta tartalma nem éppen a megszokott témák mentén mozog, hiszen többek között arról szól, hogy mennyire fontos, hogy befelé figyeljünk, felhagyjunk a negatív dolgokkal és rátérjünk a jó, nekünk való útra. A szerzemény zenéjét Závodi Marcel, szövegét pedig Miss Bee követte el. 16. Animal Cannibals: AC Party Megamix Hogy a hiphop műfaja nagyot ment, az az Animal Cannibals srácainak is köszönhető. A fiúk idén kidobták legnagyobb slágereiket tartalmazó mixü…