Ugrás a fő tartalomra

„Ahhoz, hogy ez a videó olyan legyen, amilyennek elképzeltem, éreztem, hogy nekem kell megcsinálni.” – Interjú Rácz Gergővel

Bolondod voltam című dalához készítette el legújabb, végtelenül ötletes és remek kivitelezésű klipjét Rácz Gergő. Az előadó a dalban Ívvel közösen énekel és Bella Mátéval együtt jegyzi. A már eddig is rendkívül sikeres szerzemény remix változatához forgatott videó Gergő rendezésében készült és épp a születésnapján debütált az egyik zenei csatornán.

Szilvi: Mesélj egy picit az új videoklipedről!

Gergő: A videóban egy új, nagyon modern megoldást alkalmaztunk: a cinemagraphot, melynek ötlete Tóth Mátétól származik. Izgalmas kihívás volt, mert ezek majdnem állóképek. Ezért először azt gondoltam, hogy ebből egy teljes klip nem is fog összejönni, inkább csak egy lyric videó, hiszen egy-két ilyen kép alkalmazása egy videóban még izgalmas lehet, de egy teljes klipet nem lehet kitölteni vele. Ekkor jött egy ötletem, hogy csináljunk mozgásból több olyan jelenetet, aminek egy része lelassul, a többi pedig mozog. Ezt nehezebb megcsinálni, viszont szerintem nagyon újszerű és jópofa, ahogy kinéz. Jó szituációkat lehet velük kialakítani, amik ezeket a szürreális, mégis mókás jeleneteket alátámasztják.

Szilvi: Ebben a klipben rendezőként is debütáltál, illetve a vágási feladatok oroszlánrészét is te végezted. Hogyan zajlott az alkotás folyamata?

Gergő: Nagyjából felépítettem, hogy miket szeretnék látni a videóban. Mivel ide már Máté nem igazán követett, így a klip gerincét érintő rendezési feladatokat én végeztem és az utómunka is rám várt. Ahhoz, hogy ez a videó olyan legyen, amilyennek elképzeltem, éreztem, hogy nekem kell megcsinálni. Sokszor előfordult már egyébként, hogy az utómunkát én készítettem egy-egy videokliphez. Például a Star Wars-videómnál is megjelent egy elképzelés a fejemben és nehéz lett volna a megvalósítására valaki mást találni. A Bolondod voltam esetében is ez történt és mivel van dramaturgiai érzékem, így a vágási feladatokat is szerettem volna én elvégezni. Az elmúlt hónapom szinte végig erről a munkáról szólt.

Szilvi: Miért a remixet választottad az eredeti verzió helyett?

Gergő: Az eredetiből készült egy lyric videó és mivel a rádiókban nagyon játszott a remix is, ezért úgy döntöttem, hogy ha egy új tartalmat teszek fel, akkor a klip valami más legyen, mint az előző és ne pont ugyanabból készüljön. Sokan várták is, hogy a remix elérhető legyen, így összekötöttem a kettőt. Jó érzés, hogy az emberek szeretik a dalomat és szívesen hallgatják, sőt buliznak rá, ezért még több remix is készül belőle.

Szilvi: Bizony, hiszen nagyon előkelő helyen szerepel a sikerlistákon is!

Gergő: Igen-igen, például a súlyozott Mahasz listán is, ami a leghallgatottabb dalokat jelenti: a 11. volt az elmúlt héten, úgy, hogy nem volt előttem más magyar dal.

Szilvi: Most már évek óta megrendezed a premier előtti vetítést, amit mindig egy kellemes hangulatú buli követ. A Bolondod voltam esetében sem volt ez másként. Hogyan fogadták a klipet a rajongóid?

Gergő: Összességében jól, a helyszínen is örültek neki. Volt, aki szerint ez az eddigi legjobb klipem, de természetesen volt olyan is, akit meglepett, akinek furcsa volt. De ez már a dallal kapcsolatban is így volt. Nem tud mindenkinek tetszeni egy adott produkció, de sokkal több a pozitív visszajelzés. Szerintem azok az igazán jó dalok, amelyek megosztóak.

Szilvi: Az lehet igazán hiteles, ami belőled jön. A Bolondod voltam pedig egy korábbi szakításodról szól. A következő daloknál is számíthatunk arra, hogy egy személyes témát adsz elő?

Gergő: A következőben is van személyes tapasztalat, de az már nem olyan felhőtlen és bulizós nóta lesz, mint ez, hanem sokkal inkább trap-es (azaz lassú tempójú, de izgalmas ritmikájú, kicsit elszállós), szóval lesz benne bőven feszültség és érzelem. Ez a dal készen van már, de pár hetet még várok vele a Bolondod voltam kifutása miatt.

Szilvi: Egy ideje észrevehetően a saját karriered került az előtérbe. Ez azt jelenti, hogy mostanában másoknak nem is írsz dalt, illetve szerzőtársaddal, Rakonczai Viktorral sem olyan intenzív az együttműködés?

Gergő: Valóban a saját projektemre koncentrálok leginkább. Ez annyira így van, hogy ha például Viktorral együtt dolgozunk, akkor nekem készítünk valamit. Így a koncertekre, a zenekaromra és a kisebb fellépéseimre is tudok elég időt szánni. Ez azért fontos, mert én egy rövidebb fellépésre is felkészülök. Szeretem kidolgozni annak minden részletét.

Szilvi: A fent említett új dalodon kívül még milyen meglepetéseket tartogatsz a következő hónapokra?

Gergő: Idén szeretnék egy új nagylemezt készíteni, de majd meglátjuk, hogy sikerül-e. Sokszor nem is igazán rajtam múlik, hogy egy-egy dal, vagy egy egész lemez mikorra készül el. Egy nagy, önálló koncertet azonban mindenképpen szeretnék színpadra állítani 2017-ben.

Népszerűek

Best of 2017: A legstílusosabb női előadók

Ha az ember lánya színpadon dolgozik, akkor nem csak zenei munkásságára, de bizony külsejére is oda kell figyelnie. Nem mindegy, hogy mit üzen az előadó a ruházata, mit sugároz magából egy énekesnő a külvilág felé. Idén számunkra az alábbi öt rendkívül eredi hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő. 5. Lola
Lola a szemünk előtt cseperedett nem csak érett előadóvá, de igazi nővé is. Ő az a figura a zenei piacon, akit bátran mernék kiállítani a kislányok elé példaképként, hiszen tökéletes bizonyítéka annak, hogy nem kell mindent megmutatni ahhoz, hogy szexik legyünk. A sportosan elegáns lány lezser, laza, vagány és irtózatosan dögös.
4. Singh Viki
Singh Viki számomra egy igazi díva, aki tökéletesen édesen maxolja ki a cukisági faktort. Az ő romantikus stílusa egyszerre kifinomult, bohókás és frissességet, erőt, tisztaságot sugárzó.
3. Kollányi Zsuzsi  Kollányi Zsuzsi egy végtelenül energikus énekesnő, aki bármelyik pillanatban képes felrobbantani a színpadot. Zsuzsi minden alkalommal mer…

Best of 2017: A legjobb albumok az évben

Jó ideje halljuk már, hogy mennyire nem érdemes legyártani albumokat, ám szerencsére, a kitartó előadóknak hála számtalan izgalmas korongot kaptunk 2017-ben is. Best of sorozatunkban most a BSIDE Hungary idei kedvenc nagylemezei érkeznek hát:
4. Szekeres Adrien: Megállók  7 év után rukkolt elő legújabb, Megállók című nagylemezével Szekeres Adrien. A tehetség nem aprózta el, hiszen egy hihetetlenül gazdag zenei anyagot rakott össze. Adrient nehéz lenne egyetlen műfajba beskatulyázni, hiszen dalai olyan stílusjegyekből építkeznek, mint a jazz, a rock, a country, vagy éppen a komolyzene. A korongon hallható szerzemények mondanivalóval, lüktetően újszerű hangzásvilággal rendelkeznek. Ha szeretnénk egy picit megállni, megnyugodni, feltöltődni, akkor a Megállók erre tökéletes segédeszköz lehet. TELJES KRITIKÁÉRT KATT IDE

3. Hősök: Rapertoár Tavaly ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját a Hősök. A hip hop formáció ezt a szép kerek számot egy szuper stílusos, limitált példányszámú Best of alb…

Best of 2017: Ezeket a dalokat pörgettük a legtöbbet

Egy izgalmas dal gyógyító hatással van fájó lelkünkre, jó kedvünket pedig bármikor képes még tovább fokozni. Idén is kaptunk mindenfélét a magyar zenei élet képviselőitől és bár nem volt könnyű dolgunk, összeállításunkban a 2017-es esztendő általunk legtöbbször pörgetett számait hoztuk most el nektek. 17 darabot.
17. Miss Bee: Mondj igent a jóra Ki ne emlékezne a Bestiák (1997-2001) lánybandára? Somorjai Ilona, avagy Miss Bee azóta számtalan formációban, produkcióban megfordult, decemberben pedig kijött Mondj igent a jóra című dalával. A nóta tartalma nem éppen a megszokott témák mentén mozog, hiszen többek között arról szól, hogy mennyire fontos, hogy befelé figyeljünk, felhagyjunk a negatív dolgokkal és rátérjünk a jó, nekünk való útra. A szerzemény zenéjét Závodi Marcel, szövegét pedig Miss Bee követte el. 16. Animal Cannibals: AC Party Megamix Hogy a hiphop műfaja nagyot ment, az az Animal Cannibals srácainak is köszönhető. A fiúk idén kidobták legnagyobb slágereiket tartalmazó mixü…