Ugrás a fő tartalomra

Egyedül megy tovább Horváth Tamás. Itt a klip!

Ugyanis májusban megszűnik a Horváth Tamás & Raul formáció. Azt nem tudni, hogy két a fiú miért döntött a különút mellett, ám szemmel láthatóan egyikük sem tétlenkedik, mindketten új dalokkal készülnek a nagyérdemű számára.

Tomi például máris előjött Egyedül megyek tovább szerzeményével, ami talán az utóbbi évek egyik legerősebb HT száma. Iszonyatosan őszinte kis munka ez, az ilyenfajta nyitottságot, hitelességet pedig mi nagyon tudjuk értékelni. Van benne csalódottság, remény, gyengeség, erő, múlt, jelen és jövő egyaránt.

"Az első NAGYKONCERT hatalmas élmény volt, sikerült olyan fantasztikus zenekart összehoznom, amire mindig is vágytam!!! Most nehéz időszakon megyek keresztül, de hiszek a DALAIMBAN, hiszek MAGAMBAN! Június 16.-án egyedül fogok kiállni a színpadra, és tudom, hogy életem eddigi LEGJOBB koncertjét fogom nyújtani nektek. Szülinapi kívánságom annyi lenne, hogy legyetek ott vele." - írta ki ma közösségi oldalára Tomi.


Írta: Nikkk

Népszerűek

"Az összes macsó életében megérkezik az a nő"- Száraz Tomi interjú a Retropoly musical kapcsán

Száraz Tomi mindössze tizenhét éves volt, amikor bekerült az ezredfordulón nagy népszerűségnek örvendő, három lemezt piacra dobó Picasso Branch fiúbandába. Kiválása után megkapta első külföldi szerződését, így bizonyíthatott énekesként Európa-szerte, emellett láthattuk az Operett Színházban (Rómeó és Júlia, Elisabeth, Oltári Srácok) vagy éppen a Madách Színházban (Jézus Krisztus Szupersztár). Mióta ismerem, sosem panaszkodott még arról, hogy fáradt lenne, pedig folyamatosan több projektben dolgozik (színész-énekes teendői mellett például fotózással is foglalkozik), ezer fokon ég. Tomi természetesen most sem unatkozik, most éppen a Retropoly musical csapatával járja az országot, valamint nemrég Erdélyben is bemutatkozott a produkció. Villáminterjú Száraz Tomival.

Nikkk: Kiknek ajánlanád a Retropolyt? Miért érdemes megnézni? Tomi: Őszintén, tényleg mindenkinek! Aki átélte a 90-es években, a Millenium környékén ezt a korszakot, szerette annak slágereit, annak ez a musical egy szuper noszta…

Király Béla: "Hatalmas megtiszteltetés ez nekem"

Király Béla remek példa arra, hogy ha valaki hittel, kitartással, és szakmai alázattal dolgozik, akkor komoly célokat, álmokat is elérhet a szakmájában. Béla több éve már, hogy így alkot, amelynek meg is van a gyümölcse! Interjú a koreográfussal, táncossal!
NikkkMegszokhattuk, hogy nem tétlenkedsz. Október elején Győr városában jártál. 
Béla: A győri Nemzeti Színházban október 3-án mutattuk be a Primadonnák című előadást, amelyet Simon Kornél rendezett. Nagyon jól tudtunk együtt dolgozni vele, és úgy gondolom, hogy ismét nyomot hagytunk a szakmában, hiszen a közönség.hu-n a vígjáték kategóriában a legjobb 10 közé, vagyis konkrétan az első helyre szavazták a darabot a nézők.

NikkkAztán visszatértél egy régi darabhoz, az Egyiptom Hercege című táncjátékhoz. 

Béla: Igen, ennek a darabnak a koreografálásának és rendezésének már Budapesten ugrottam neki. 2010-ben egyszer megcsináltuk ezt az előadást, de most egy új csapattal térünk vissza december 12-én. Mózes története kicsiknek és nagyo…

Brutális lett TKYD Kis nagy ember lemeze

16 dallal megjelent TKYD legújabb, Kis nagy ember albuma. Már a dalok címeiből is kiderül, hogy nem egy langyos, átlagos korongot kaptunk, hiszen olyan számok kaptak helyet rajta, mint az Égszínkék, az Üzenet, a Ha, az Őkettő, a Hajolj meg, az Álomölő, illetve a brutál alapot jelentő Valhalla (közr. Dj Fegz). Persze találhatunk néhány közreműködőt is Phat (A trón), ILLusion (Csak megyek), Antal (Sárvérű), vagy éppen Day (A játékmester) személyében. 
Vannak alkotások, amelyeket kötelező könyvvé, filmmé, vagy éppen albummá tennék a felnövekvő generáció számára. Ilyen például a szabadság fontosságát tökéletesen bemutató Szabadság, szerelem című 2006-os film, vagy éppen TKYD legújabb albuma. Ez a korong egy igazi mankó, és ha a fiatalság ebből a lemezből kapna egy igazán hű, tiszta, és mély képet a sokszor műanyag világról, az élet működéséről, már nem lennének akkora bajok a fejekben. Tkyd azon kevesek közé tartozik, aki nem csak jól rappel, de jó témákat is fog meg bombabiztos szövegekk…