Budapesten készül szabadtéri nagykoncertre a Dirty Slippers

Még január végén indult a Dirty Slippers idei turnéja, s azóta is töretlenül koncerteznek országszerte. A február elején megjelent "Már nem" című videoklippel újra a képernyúkre kerülő fiatal zenekar nagyon nagy tervekkel vágott bele a 2017-es évbe. Új videoklipeket, nagyszabású turnét és új dalokat (majd jövőre nagylemezt) is ígértek a rajongóknak még év elején a srácok.

Az elmúlt időszakban megszaporodtak a budapesti koncertek is, több teltházas akusztikus koncertet tartottak még ősszel a fővárosban, így első ízben, április 27-én, 17:00 után egy patinás térre, egy igazi szabadtéri nagykoncertre "merészkedik" ki a zenekar.

Erről a zenekar vezetője Lobó-Szalóky Lázár a következőket mondta: "Régi nagy bakancslistás vágyunk egy budapesti igazi szabadtéri nagykoncert, boldog vagyok, hogy ez 27-én végre megvalósulhat. A Mikszáth-tér egy olyan patinás, egyetemi negyedben levő pezsgő helyszín, aminél azt hiszem keresve sem találhattunk volna jobbat. Az időpont is nagyon kedvező, hiszen csütörtökön kora este (5 óra után) lesz, így a fiatalok mellett a családokat is várjuk a rendezvényre. Természetesen egy nagyon erős számlistával készülünk, így mindenkinek egy feledhetetlen estét szeretnénk nyújtani, hiszen ez lesz az első önálló szabadtéri nagykoncertünk a fővárosban. A szervezőkkel mindenkit maximálisan szeretnénk kiszolgálni, így aki bulizni, táncolni szeretne az a színpad előtt természetesen megteheti, aki viszont ülve szeretné nézni a bulit, a Zappa Caffe kiváló teraszáról egy remek ital társaságában élvezheti a koncertet. Az időjárás is az előrejelzés alapján tavaszi lesz, szóval ez sem lehet akadály.

Nagyon készülünk már az estére, mérföldkő lesz ez nekünk, szeretnénk a maximumot kihozni a közönségből és magunkból is. Rengeteg nagy dobással és meglepetéssel készülünk még idén, minden információ megtalálható a www.dirtyslippers.hu oldalunkon!"

Tehát, április 27-én, csütörtökön 17:00 után a Dirty Slippers első budapesti szabadtéri nagykoncertjére várnak mindenkit a Mikszáth Kálmán térre. Mindenkinek ajánljuk, aki már időben el akarja kezdeni a hétvégi bulit, remek tavaszi hangulatban egy pazar helyszínen!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Demko Matyi: "A zongora maradt a fő hangszerem! Hangszerelem!" - Interjú

Így nézett ki végzősként Puskás Peti

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"