Ugrás a fő tartalomra

Ezzel a dallal kérte meg Antal Timi kezét párja


Ötletesen, igazán megható körülmények között kérte feleségül Antal Timit párja. Demko Gergő Timi zenekarának vezetője és gitárosa, a szerelmesek pedig nem csak a zenében, de úgy tűnik az életben is tökéletesen egészítik ki egymást. 

"Nagyságrendileg idén januárban írtam ezt a dalt, majd az ezt követő hetekben megkezdődtek a munkálatok. Herold Péter barátom írta a szövegét, illetve Szentmihályi ''Michel'' Gábor, akit szintét barátomnak tudhatok, segített a keverés részében. A végső formája nagyjából március utolsó hetében készült el, egy héttel a lánykérés előtt. Ekkor készült hozzá videoklip a Falcon Features, illetve Bartók Csongor által." - árulta el Gergő, aki azt is elárulta, hogy körülbelül fél éve voltak együtt Timivel, amikor megfogant benne az eljegyzés gondolata. A páros sosem volt együtt moziban, így Gergő kitalálta, hogy itt fogja megkérni szerelme kezét. Filmbeillő fordulat volt ez az életükben.

"Timi természetesen meg volt hatódva, olyannyira, hogy az ,,igen,, sem volt túlságosan érthető! Rá is kellett kérdeznünk, hogy mi volt a válasz! (nevet - szerk.) Persze nagyon boldog volt, igent mondott, csak hirtelen sok volt az új információ, hiszen ezt a dalt soha nem hallotta a hozzá írt magyar szöveggel. A videót pedig szintén nem látta, nem beszélve a vendégseregről, akik kivétel nélkül családtagok, illetve jó barátaink voltak!" - tette még hozzá a zenész.

Ezúton kívánunk sok boldogságot a párnak!



Szöveg: Nikkk

Népszerűek

DSP: "Az életem mozgatórugója a szenvedély" - Interjú!

Az utóbbi években igazán ütősre forrotta ki magát a hiphop műfaja, hiszen több minőségi produkció gondoskodik arról, hogy zseniális tartalmakat adjanak át a zene által. Egyszerre gondolkodunk el és engedjük ki a fáradt gőzt. Nos, ebbe a közegbe tartozik a DSP formáció is, akik ezen a nyáron ugyancsak gondoskodtak a talpalávalóról. Velük legközelebb a Budapest Parkban találkozhat a nagyérdemű. Interjú a srácokkal.

Nikkk: Nemrég egy igen Szenvedély-es nótával jöttetek ki. Mi ihlette ezt a szerzeményt? Hajdu Imre „Dipa”: A dalt a Szemekbe zárt titkok című, argentin-spanyol filmben hallható kis monológ ihlette, ami az elején is az intro: „Az ember mindent cserélhet, arcot, lakást, családot, barátnőt, vallást, de van egy dolog, amit nem cserélhet… Nem cserélhet szenvedélyt.” Amikor meghallottam ezt a részt, nagyon megfogott és egyből jött a felismerés, hogy ez a mi életünkre is kivetíthető a zene szeretete miatt. De egyébként mindenkire igaz lehet ez, mert mindenkinek van valami szenvedélye,…

"Elképesztő érzés, hogy életem első külföldi dalába is bekerülhetett Mirko tudása és energiája" - Új dal Kullai Timitől

Kullai Timi egy ideje visszavonult a média világából. Persze a lány nem tétlenkedik, párjával, Mirko Milan Milosevits producerrel, zenésszel gőzerővel alkotnak. Timinek mindig is titkos vágya volt, hogy külföldi előadókkal dolgozhasson, ez pedig meg is valósult, hiszen az amerikai Billboard No.1 helyezettje, Bernard Greene kérte fel őt közös munkára. De mi is a helyzet Kullai Timi háza táján? Interjú a tehetséges énekesnővel!
NIKKK: Bemutatkozol az Eurodance műfajában is. Honnan jött ez az egész? TIMI:Az eurodance már egészen korán a vénáimba került, hiszen ezek a zenék tinikoromban mentek. Én ezekre ugráltam, tomboltam az ágyamon, és boldog voltam tőlük. Erről a korszakról nagyon hálás beszélnem, mert a mai napig ezek a dalok azok, és ez az az egész korszak, ami azonnal energiával tölt fel! Mint egy bomba, ami felrobban melletted, benned, semelyik zenei stílus nem tudja ezt kiváltani belőlem. Mostanra az is társul mellé, hogy ma már hátam mögött van egy jó pár zenei stílus megtanulása…

Singh Viki a Sztárban Sztár műsoráról: „Imádom őket és ameddig csak lehet, szeretnék itt maradni velük”

Kivételes hang, szuper kisugárzás, érzékeny lélek. Amikor kiderült, hogy idén kik is bizonyítanak a Sztárban Sztár ötödik szériájában, nem titok, hogy Singh Vikinek örültem legjobban. Az első, még tét nélküli adásban Szandit alakította tökéletesen, most pedig Nicky Minaj bőrében kellett megmutatnia, hogy mennyire pörgős nyelvvel van megáldva. A második adást követően beszélgettünk az előadóval.
NIKKK: Amikor megkaptad a felkérést a műsorra, miért döntöttél úgy, hogy belevágsz? SINGH VIKI: Nekem nagy vágyam volt ez a műsor. Amikor először találkoztam vele, akkor még Magyarországon nem is volt ez a show, a svéd verzióval találkoztam először, amikor még hajón dolgoztam. Amikor nem énekeltünk, akkor a kabinban néztük ezt a műsort, és azon gondolkodtam, hogy de jó lenne egy ilyen Magyarországon is. Akkoriban tényleg senki nem tudta a nevemet, aztán eltelt sok év, építgettem az énekesi karrieremet, és végül megkaptam a felkérést a Sztárban sztár-ba. Hihetetlen csodaként élem meg ezt most az …