Ugrás a fő tartalomra

Teltházas volt Zoltán Erika 30. jubileumi nagykoncertje

Nagy sikerrel zárult Zoltán Erika várva várt 30 év - 30 dal elnevezésű jubileumi nagykoncertje. A háromórás rendezvény összes résztvevője, a zenészek, táncosok, vendégelőadók és maga az énekesnő is felfokozott energiákkal csaptak bele a show-ba és idézték fel az elmúlt évtizedek legemlékezetesebb Zoltán Erika dalait. A nagy sikerre való tekintettel a szervezők már most a folytatást tervezik.

Lenyűgöző látványtechnika, hatalmas show, lendületes tánckar, látványos fellépőruhák, egyedi tervezésű hajkoronák, sztárfellépők és meglepetésvendégek. Megismételhetetlen koncertélménynek lehettek tanúi mindazok, akik április 8-án részt vettek Zoltán Erika 30 év - 30 dal elnevezésű jubileumi nagykoncertjén a BOK Csarnokban. Az énekesnővel színpadra állt többek között Vastag Csaba, Lola, Bardóczi Gyula, a Neoton Família legendás dobosa, Robby D., Lotfi Begi és Dr. BRS, a fantasztikus hangulatot pedig Dj Dominique alapozta meg.

„Úgy érzem, hogy a márciusban elmaradt koncert miatt mindannyian plusz lendületet kaptunk és felfokozott energiákkal léptünk színpadra. A tánckar és a vérprofi zenészek még a szokásosnál is jobban odatették magukat, de a közönség lelkesedése is elsöprő volt: az ismert dalokat végig énekelték, és az új, meglepetés számokat is érdeklődéssel hallgatták. Összességében elmondhatom, hogy nagyon jó volt nekünk így együtt és még legalább plusz három órát bírtam volna, mert fantasztikus élmény volt a színpadon állni” – lelkendezett Zoltán Erika, aki a Sláger TV támogatásában megvalósuló koncertre meglepetésekkel is készült a közönségnek.

„Lolával közösen adtuk elő a Hangunk célba ért című új dalt, ami alatt a 35 tagú Dalvarázs Show gyerekkórus kísért minket. A másik meglepetés a Dr. BRS-sel készített Hangolj át című funkys szerzemény volt, de Lotfi Begi is készített egy nagyon ütős mixet a jubileum alkalmából” – mesélte az énekeső, aki a nagy sikerre való tekintettel a szervezőkkel együtt már most a folytatáson töri a fejét, és egy vidéki turnét is tervez, ahol szintén az elmúlt 30 év legjobb Zoltán Erika dalai csendülnének fel.

Népszerűek

Ezt TKYD Üzenete. Itt a klip!

Tavaly októberben jelent meg TKYD Kis nagy ember című albuma, amelyre kivétel nélkül rendkívül erős zenék kerültek fel. Már a dalcímek is minőséget, tartalmat ígérnek a hallgatóság számára.

Ilyen például az Üzenet, amelyhez a rapper nemrégiben klipet forgatott. Ez a szerzemény tökéletesen bebizonyítja, hogy nem kell ahhoz 5-6 percesnek lennie egy dalnak, hogy egy előadó értelmes mondanivalót küldjön szét a nagyvilágba. TKYD-ben nem lehet csalódni, benne egy hidegrázósan jó tanár (mester) veszett el. Sorait nem véletlenül örökítik meg annyian tetoválás formájában, mert a rapper szövegei lelkeket töltenek meg, emelnek fel. Akárcsak a jó versek.

Csekkold az új videót most! Kritika TKYD nagylemezéről. Szöveg: nikiahatos

Kollányi Zsuzsi Colony: "Igénylem és szeretem a kihívást, a változatosságot!"

Kollányi Zsuzsi Colony hangjára már Majka és Curtis egyik buliján is figyeltem, ám a tavalyi Pilvakeren lettem csak igazán tehetsége rabja. Az utóbbi időben Zsuzsira picit több reflektor hárul, amit nagyon megérdemelt már. Rengeteg teendője mellett Zsuzsi szakított ránk is egy kis időt, és van egy olyan érzésem, hogy interjúnk után még szimpatikusabbá válhat számotokra is! Íme:

Nikkk: Mesélj magadról egy picit nekünk! Milyen családból érkeztél? Mivel foglalkoztál korábban? 
K.Zs.Colony: Nagyon szegény családból származom, így korán megszoktam, hogy ha bármit szeretnék az élettől, akkor meg kell dolgoznom érte. Ebből adódóan nagyon sok mindennel foglalkoztam már, mint például a vendéglátással, vagy éppen az értékesítéssel is. Mindig tanultam valami újat! Hol azért, mert fontos volt, mint például a zeneiskolában a klarinét, vagy a dobot, vagy éppen a továbbtanuláshoz a nyelvvizsgát szereztem meg, hol pedig azért, mert nagyon szerettem volna azon a területen fejlődni, ilyen például a tánc,…

Brutális volt a SENKISE bemutatkozó bulija

Tegnap este az Akvárium Klubban sor került ByeAlex (Márta Alex) és Tembo (Schmidt Gergő) duójának, a SENKISEnek debütáló bulijára. A mindössze két éves formációra rengetegen voltak kíváncsiak, ezt bizonyítja, hogy az eredetileg kisteremben tervezett koncert átkerült a nagyhallba, valamint sokan még az utolsó pillanatokban is próbáltak jegyhez jutni több-kevesebb sikerrel. 
Azt tudjuk, hogy ByeAlex tipikusan a megosztó személyiségek közé tartozik, az ember vagy nagyon imádja őt, vagy totálisan furának, érthetetlennek érzi ezt a figurát. Az innovatív produkció dalai sorra nagy port kavarnak, de az is tény, hogy hatalmas közönséget érintenek meg zenéjükkel. Számomra óriási piros pont, hogy egy hazánkban olyan háttérbe szoruló stílust, mint a trap műfaja magyar nyelven próbálnak meg népszerűsíteni Alexék. A témákat remekül választják meg, a lüktető hangzásvilág pedig pillanatok alatt magával ragadja az embert. A dalszövegben okos gondolatok is megbújnak, de csak olyan finoman, hogy az emb…