Ugrás a fő tartalomra

Itt a Koalabell debütáló lemeze. A 42.

„42” címmel megjelenik hazánk egyik legígéretesebb, dallamos rock zenét játszó zenekarának debütáló albuma. A lemez bemutató koncertje május 18-án lesz a Robotban.

Május közepén jelenik meg az első teljes Koalabell album nyolc remekbeszabott brit rock behatású dallal. „A számok témájának jelentőse része magánéleti vonatkozású, valakihez íródtak vagy önreflexiók. A dalokban érezhető teret, repülés közeli érzetet a vizuális világunkba is igyekszünk átültetni.” - meséli Balla Balázs, a zenekar énekese.

A beharangozó „Szabad ég” című számukat több rádió is játszotta már a megjelenést megelőző hónapokban. A „Heaven’s Everywhere” nyitódalhoz pedig tavaly tavasszal készített klipet az Koalabell. A srácok még további két videót terveznek a lemezhez. „Az album címadó dala: „42”. Mivel az életünkből is egy hosszabb időt ölel fel az elkészült anyag, kézenfekvőnek tartottuk, hogy olyan számot válasszunk címadó dalnak, ami ezt összefoglalja és rólunk szól. Arról hogyan képzeljük el a jövőnket, és miként éltük meg a velünk történteket az együtt töltött évek során. A szám címe az első próbánk időpontjából ered, ami 2009. március 28-án volt. 2+0+0+9+3+28 = 42!” – meséli Balla Balázs.

A 2009-en alakult együttesre számos tehetségkutatón felfigyeltek, megnyerték a Dürer-kert által szervezett gimnazista zenekarok tehetségkutatóját (2011), majd a paksi Amatőr Pop-Rock-Jazz Fesztiválon értek el II. helyezést (2013). Elsők lettek a balatonboglári Légrádi Antal tehetségkutatón, melynek köszönhetően szerepelhettek a 2014-es Budapesti Music Expón. 2015-ben az NKA - Cseh Tamás Program által előzenekarként járták az országot, és most – szintén a program támogatásával – a korábban megírt szerzeményeiket összefoglalták egy albumon.

A lemezbemutató koncert május 18-án lesz az újranyitott belvárosi Robotban (a Fogas Ház alatt).

Koalabell „42” lemezbemutató koncert
Robot (Akácfa u. 49, Budapest, 1073)
2017. május 18. 20:00 óra
Tracklist:
1. Heaven’s Everywhere
2. Találkozás
3. Stay Up All Night
4. 42
5. Runaway
6. Old Prayer
7. Szabad Ég
8. Helpless

Megjegyzések

Népszerűek

Odaszúr Dér Heni új Sztorija

Itthon rap, hiphop vonalon leginkább férfi előadók bizonyítanak, a női próbálkozások gyakran iszonyatosan gyengére sikerednek, aminek az az oka, hogy sokszor nagyon nem hitelesek a hölgyek, és  mind szövegileg, mind technikailag túlságosan erőltettettek ezek az anyagok (Tisztelet a kivételnek).Dér Heni 2013-ban indította el szólókarrierjét, és sokakat meglepett, amikor a Sugarloaf zenekarból való kiválását követő első interjúiban elárulta, hogy hozzá mindig is a rap, hip-hop, r&b műfajai álltak legközelebb. Most azonban már magyar Fergieként, illetve Nicki Minajként említik a tehetséget tegnap megjelent videoklipje, a Sztori alatt. Mondjuk tett is azért, hogy elfogadják ebben a szókimondó, arcpirító irányban. Látható, érezhető, hogy nagyobb közönséghez jutottak el az elmúlt öt esztendőben a pimaszabb, pikánsabb, dögösebb dalai (Ég veled, Szemtelen), mint mélyebb, érzelmesebb lírái (Mi lett veled).
A Sztori (Szöveg: Dér Heni, Burai Krisztián. Zene: Burai Krisztián) számomra kéz a k…

Szegedtől az első saját klipig. Interjú Szélinger Annával

Szélinger Annát (CéAnne) én már csak a Hősök zenekar vokalistájaként ismertem meg tavalyelőtt, de sokan még a reggae szcénában figyeltek fel tehetségére. Az ukulele hazai nagyköveteként is számon tartott énekesnővel beszélgettünk a kezdetekről, szeretett hangszeréről, kazettájáról, a Hősökről, valamint az aktualitást jelentő első saját klipjéről is. Fotó: Kőfaragó Zsuzsi
nikiahatos:Kezdjünk egy már egészen biztosan ismerős kérdéssel. Hogy jött az életedbe a zene? Hogyan érkeztél meg te a zenei életbe? CéAnne:Énekkaros voltam, és zongoráztam is általános iskolában, bár az a tudás már eléggé elenyészett azóta. Hat éven át jártam klasszikus hangképzésre, Szegeden, ahol felnőttem. Az egész könnyűzenei pályafutásom onnan indult, hogy apukám Etiópia-szakértő. Egészen kicsi voltam, amikor bekerültem ebbe a közösségbe, például a táborként elindult a Reggae Campre, ami fesztivállá nőtte ki magát. Apukám sokat járt oda, Etiópiával és a raszta kultúrával kapcsolatos előadásokat tartott, és időköz…

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …