Ugrás a fő tartalomra

Minden szerepet Petruska alakít új klipjében


A régi idők hangulatát megidéző kocsma jelenetben a kocsmáros nőtől kezdve a vendégekig, minden egyes szerepet Petruska alakít a Miért pont én? klipjében. A Dalból is ismert dalszerzővel legközelebb a Nagy-szín-pad! elődöntőjén lehet találkozni, május 19-én az Akváriumban.

Petruska András Budapest és a kora harmincas generáció krónikása. Tavaly megjelent Kapunyitó című lemezén egyfajta önvizsgálatot tartott 30. születésnapjára készülve, ezen az albumon található a most klipet kapott Miért pont én? is

„Ezt a dalt az egészséges táplálkozással kapcsolatos, egymásnak ellentmondó "biztos" módszerek ihlették. Az élet ilyen területeivel - és akár idesorolhatnám a politikát is - az a fő problémám, hogy amennyiben nem vagyok tudományosan kompetens a kérdésben, akkor gyakorlatilag szimpátia alapján köteleződöm el egy-egy irányzat, módszer mellett, holott ez sok szempontból veszélyes. Persze nem várhatjuk el mindenkitől azt, hogy mikrobiológus-dietetikus-politológus legyen, én is inkább maradok abban, amihez értek. Persze az is kész csoda, hogy ennyi jó zene között éppen az enyém valakinek a jó.” – Meséli a dalról Petruska András, melyet Babarci Bulcsú, szerzőtársával közösen írtak.

A historizáló kocsmahangulatot megidéző klipet a Zanzinger néven is ismert Misota Dániel rendezte, a Fine Films produkciójaként. A videóban minden egyes szerepet András alakít.

A tehetséges dalszerző tavaly a Dalban egészen a döntőig jutott Trouble in My Mind című dalával, idén pedig a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató előadói között méretetheti meg magát. Az elődöntő május 19-én, az Akvárium Klubban lesz.

Időpont: 2017. 05. 19. 21:00
Helyszín: Akvárium Klub

Megjegyzések

Népszerűek

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Ismét svéd zeneszerzőkkel dolgozott együtt CocoTia

CocoTia legutóbb márciusban jött elő klippel, így a közönség már igazán ki volt éhezve az újdonságra. A Colours (ezt a címet kapta az előadó albuma is) most végre megérkezett. Interjú a mindig mosolygó, energiabomba énekesnővel.

nikiahatos: A Lélekvándor után ismét egy angol dallal rukkoltál elő. Ezúttal mi ihletett meg?  CocoTia: Az első dalom, a Speed of Light sikereinek köszönhetően, a dal svéd származású zeneszerzői ismét felkerestek, és lehetőséget kínáltak egy újabb szerzeményük feldolgozására. A legújabb dalomat a Colourst, így ezúttal is külföldön készítették, amit ennek köszönhetően már kész állapotban kaptam meg. Az egyetlen dolgom az volt, hogy a feléneklés során áttegyem a dalba mindazt, ami CocoTia, ami a stílusomat jellemzi. A dal a szerelem sokszínűségét dolgozza fel. A jó, a rossz, a nehézségek és az örömök sokszínű szerelmi kavalkádját. A Colourst mindenkinek ajánlom, aki szerelmes, szerelmes volt vagy szerelmes lesz, mindenféle megkülönböztetés nélkül.
nikiahatos:A klip…

Molnár Tamás szerzői est az Instantban

Molnár Tamás énekes, dalszerző 2014 óta hallható önálló estjein, ahol kedvenc szerzeményei csendülnek fel. A kezdeti zongora-ének felállás nemrégiben nagyzenekaros formációvá bővült, a műsort pedig további alkotó és pályatársak színesítik a legkülönbözőbb műfajokból. A szerző eddigi majd 200 alkotása közül válogat, melyek egy részét saját zenekarai (Anti Fitness Club, JETLAG), egy részét pedig a legnevesebb hazai énekesek előadásában ismerheti a közönség.
A Szerzői Csapat: zongorán - Juhász Attila, Jack hegedűn - Farkas Izsák gitáron - Csiszár Ferenc, Csiszi basszusgitáron - Baranyi Geresz dobon - Simonyi Zádor
Belépő elővételben: 1.500 Ft (SZEREZD BE ITT!)
Jegy a helyszínen: 2.000 Ft 2018. november 30. I Instant Kapunyitás: 20:00. Start: 21:00