Ugrás a fő tartalomra

Öt koncertet adott egy délután alatt a Budapest Voices

A főváros forgalmas pontjait bejárva öt koncertet adott egy emeletes turistabuszról a Budapest Voices. A TérTurné elnevezésű programsorozatról egy road movie-t is készítettek, ami hűen tükrözi a túra különlegességét és megmutatja az átélt vidámságokat. A kórus legközelebb Budapesten, a Kobuci Kertben koncertezik május 18-án. 


A készülődés nem indult könnyen, reggel még szakadt az eső Budapesten, és az előrejelzések szerint délutánra is hasonló időjárást jósoltak. Az égiek azonban kegyesek voltak a kórushoz, és kora délutánra kisütött a Nap, így a KV2 Audio hangtechnika, az áramforrás és a keverőpult beszerelése, illetve a kábelezések után időben el tudott indulni a különleges túra. Az első koncert a Hősök terén zajlott, eztán következett a WestEnd főbejárata előtti tér, majd a Nyugati tér, a Budapark Kopaszi-gát, végül a Bikás Park. A Budapest Voices mindenhol 20 perces minikoncertet adott a buszról egymástól eltérő repertoárral. A koncerteket az arra tévedő járókelők és turisták mellett azok az édesanyák is láthatták, akiket hozzátartozóikkal együtt Anyák napja alkalmából a helyszínek között szállított a busz.

"Ahogy többen a kórusból, én sem ültem még nyitott városnéző buszon, nagy élmény volt megtapasztalni már pusztán az utazás részét" – mondta Szélig Évi, a kórus egyik altja. "Újra gyerekekké váltunk, ahogy útra keltünk. Más perspektívából láttunk mindent, például életemben először a Combino tetejét, és jó élmény volt, hogy elértük a körúti fák leveleit. Nekem sokat jelentett, hogy az állomásokon csillogó szemekkel álltak meg érdeklődők, akik nem is tudták mi zajlik, de persze jó érzéssel töltött el ismerős arcokat látni, akik rendszeresen járnak a koncertjeinke. Fantasztikus volt énekelni egy ilyen különleges színpadon."

Az egyedi koncertsorozat az A-HÍD Építő Zrt. támogatásával jött létre. A Budapest Voices következő, immáron teljes estés koncertje a Kobuci Kertben lesz május 18-án. Az olyan jól ismert átirataik mellett, mint az Adjon az ég (Tankcsapda), Hajolj bele a hajamba (Péterfy Bori & Love Band), Magam adom és Autó egy szerpentinen (mindkettő Quimby) illetve Gyémánt (Kimnowak) pár friss átdolgozást is előadnak, például a Zazie az ágyban (Emil.RuleZ!) és a Könnyű álmot hozzon az éj (Generál) c. számokat.


Fotó: Rosta Márk

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Best of 2019: A legstílusosabb női előadók

A színpadon bizonyító, minden szinten igazán jól összerakott énekesnők nem csak zenéjüknek, de külsejüknek is nagy figyelmet szentelnek. 2019-ben számomra az alábbi négy rendkívül eredeti hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő. Összeállításomban olyan fotókat hozok az énekesnőkről, amelyek nem színpadon készültek, hiszen öltözékeikre a szürke hétköznapokon és az egyéb szereplésekkor is gondosan odafigyelnek.
Nagyváradi Nelli  (Dal ajánló: ÉNB Karola - Ideje megbocsájtani)
2017 és 2018 után most sem tudom kihagyni a Best of listáról Nagyváradi Nellit, aki még mindig borzasztó rafináltan keveri az extravagáns és a nőies vonalat. Ez a nő egyszerűen nem ismeri az unalmas összeállítás fogalmát, bármelyik stílusba kóstol is bele, hihetetlenül tüzes kis inspiráció. A NOA énekstúdió tanárnénije az év során különösen sokszor bújt a VDR szettjeibe, nem csoda, hiszen ezeket a ruhákat szinte kivétel nélkül ráöltötték.

Péterfy Bori (Dal ajánló: Hősök feat. Péterfy Bori – Te vagy a veszély)
Bori v…

Itt egy újabb szép nóta Tkyd és a Hősök tálalásában

Aktívan indítja az új évtizedet Tkyd. Az előadó január 8-án jelentette meg legutóbbi klipjét Kövek a zsebben címmel, ám máris itt van egy újabb közreműködés tőle. A rapper ismét a Hősök srácaival alkotott közösen és az eredmény Ugyanúgy, mint a Próbáld meg, Lassul a gép, Bevesszük a várost, az Ikonok, vagy éppena Ha én lennék a főnök szerzemények esetében is, finom kis minőség lett. Életszagú tartalom, bőröd alá kúszó dallamvilág, hatalmas flow. Indíts el a videót nyomban!
Zene: Mr. JoeKer. Szöveg: Eckü, Tkyd, Mentha Kamera: Ozsváth Gergely, Plank Csaba.
Vágás és utómunka: Elyazgi Dénes
szerző: nikiahatos