Ugrás a fő tartalomra

Új Magna Cum Laude dal és turné

Új dallal és szöveges klippel kezdte meg tavaszi szezonját a Magna Cum Laude zenekar. Két évvel ezelőtt jelentkeztek utoljára új slágerrel, most a „Volna-e kedved” című számukkal egy új hangulatot idéznek meg. 


A Szabó Tibi és Kara Misa szerzőpáros, és a zenekar nem titkolt szándéka: szeretnék, ha a dal, a házasulandók himnuszává válna! Akik ismerik a Magna munkásságát, dalait, azok tudják, hogy a mélyről jövő szövegeikben a minden napok érzéseit, gondolatait ragadják meg, melyek mindegyikében magunkra ismerhetünk. Misa a szerelmes dal fogalmát most nem a klasszikus oldaláról közelítette meg: „A szövegben szerettem volna felhívni a házasság fontosságára a figyelmet. A dal nem csak a szerelem szikrájáról, az új kapcsolat ízéről szól, hanem az örökké együtt fogadalomról, az együtt megöregedésre való vágyról. Ami nem más, mint a nagybetűs szerelem beteljesülése.” A dal mondanivalóját Tibi dallamai teszik teljessé, az új zenei hangzásvilágban ez az érzésvilág mutatkozik meg.

Az idén nagykorúvá vált gyulai zenekar hosszú utat járt már be. Az elmúlt években rengeteg küzdelem, tagcserék, nagylemezek, klipek és koncertek százai nyomán jutott el idáig a Mező Misi, Szabó Tibi, Kara Misa alkotta eredeti formáció - három éve Lesták Mártonnal és Török Mátéval egészültek ki. Az immár teljessé vált, lendületes, mindig újat mutatni tudó zenekar tavasszal turnéra indul, melynek első nagy megállója május 5-én, Budapesten lesz a Barba Negra Trackben, ahol az új dal is bemutatkozik a nagyközönség előtt. Koncertjük előtt fellép a Fangler’s, este pedig egy különleges vendég, Ferenczi György egészíti ki a zenekart.

2017. május 5. (péntek), 20.00, Barba Negra Track

Népszerűek

Polyák Rita: "Szerettük volna, hogy a klipben érződjön, hogy szeretjük egymást". Beszélgettünk.

Polyák Rita arcát sokan az Éjjel-Nappal Budapest műsorából ismerik, pedig éveken át volt a Nova Kultúrzenekar vokalistája, illetve több saját dallal is előrukkolt már a legnagyobb videómegosztó portálon. Az énekesnő ezúttal saját formációjával, a REE banddel alkotta meg Fejeket fel című számát.
nikiahatos: Új formációban láthatunk, hallhatunk téged. Kikkel zenélsz együtt és miért REE lett a banda neve? Rita:Korábban már zenéltem együtt a srácokkal, amikor egy akusztikus felállásban tevékenykedtünk. A csapatomat Rugási Károly (dob), Lajtos Péter (basszusgitár), Agárdi Tamás (billentyű), Derzsi Zsolt (gitár) és jómagam tesszük ki. Semmiképpen nem szerettem volna azt, hogy Polyák Rita Band legyen a nevünk, ugyanis azt gondolom, hogy nem én vagyok a lényeg, hanem mindannyian egyenrangú tagjai vagyunk a zenekarnak. Viszont a fiúk a sokadik próba után Rinek kezdtek el szólítani és egy idő után nem volt mese, be kellett adnom a derekam. Így lettünk mi a Ree Band.

nikiahatos: Fejeket fel lett an…

Audiopoeta: "A gyerekkoromat is gyászoltam az ő elvesztésével" - Interjú, itt a dal!

Audiopoeta áprilisban rukkolt elő Fej vagy íráscímű dalához forgatott klipjével. A formáció ezúttal egy komolyabb hangvételű szerzeménnyel lepte meg közönségét. Az Aludj jól az elmúlásról, azon belül azoknak a kisállatoknak a túlságosan rövidke életéről szól, akiket családtagokként szeretünk, így vélhetően ezzel a dallal sokan könnyedén azonosulnak majd.
„A dalt egy nagyon fontos élőlény elvesztése ihlette. 15 esztendeje, amikor 11 éves voltam, találtam egy kismacskát a kilencedik kerületben. Természetesen nem volt kérdés, hogy hazaviszem-e, így aztán végigkísérte az egész eddigi életem.” – kezdte a produkció frontembere. „Jóban és rosszban ott volt velem, többek között az édesanyám halálakor, vagy éppen jó pár szerelmi dráma tanúja is ő volt. Sokszor az emberek ki-be mászkálnak az életünkben, de ezek a kisállatok mindig ott vannak velünk, biztos pontot adnak számunkra. Édesanyám betegsége miatt hamar fel kellett nőnöm, így az egyetlen gyermeteg játékot és jókedvet ez a négylábú jelent…

CéAnne: „Iszonyatosan nagy energiákat sugároznak” – Az új klipről beszélgettünk

Ha valakinek angyali hangja van hazánkban, akkor az CéAnne. Az előadó januárban jött ki a Find Da One klipjével, most pedig igazi girlpower anyaggal jelentkezik. They Don't Know-ról a Hősökkel közös Budapest Parkos fellépés után beszélgettünk Annával. CéAnne leginkább angol nyelvű előadókat hallgat, főleg karibi, afrikai gyökerekkel rendelkező angol hölgyeket, így nem csoda, hogy ez az anyag is ezen a nyelven jött létre. A dal producere Ádám Péter (Sonar Bistro) volt; a mastert pedig Joeker készítette. 
„Ez a dal egy elég elfoglalt időszakomban született meg, amikor nagyon fáradt voltam már és végre lett egy szabad estém. Decemberben vettem egy gitárt, elkezdtem rajta ügyködni és januárban, a Find Da One megjelenése után néhány nappal, fél óra alatt meglett ennek a dalnak a váza. Sok olyan előadót hallgatok, akik sikert sikerre halmoznak. Ezen az estén egy picit sajnáltam magam, hogy én miért nem tartok ott, ahol ők és többek közt ez ihlette ezt a dalt.” – kezdte az énekesnő.
„Ugyan…