Ugrás a fő tartalomra

Bruno Mars és David Guetta együttműködésétől padlót fogsz!

Ha két ekkora megasztár találkozik, garantáltan minden Versace a padlóra hullik, ahogy az állunk is. Az egyenként is többszörös Grammy-díjas Bruno Mars és David Guetta ma adta ki a ‘Versace On The Floor (Bruno Mars vs. David Guetta)’ számot, amely egyben a hivatalos remixe Mars 24 karátos slágerének.


A Versace a 24K Magic című lemez harmadik megjelenése, amely már több mint 117 millió YouTube lejátszást tud maga mögött. A nagysikerű dal most egy hivatalos remix verziót kapott, amelyet nem más, mint a francia DJ mogul, David Guetta készített.

Guetta számára az együttműködés sokat jelentett: „Nagyon büszke vagyok, hogy együtt dolgozhattam Bruno Mars-szal a „Versace on the Floor”-on. Ez nem egy szimpla remix, hanem két zenész együttműködése, két különböző zenei világ összefűzése. A célom az volt, hogy kicsit dance-esebbé és DJ barátabbá tegyem a dalt, de végig tiszteletben tartsam azt a hangzást, amivel érkezett. Egy olyan verziót akartam készíteni, ami az egész világhoz szól, ahogy Bruno művészete is. Ő tényleg egy csodálatos zenész és dalszerző. Tudtam ezt eddig is, de most, hogy együtt dolgozhattam vele, még egyértelműbbé vált számomra.”

Guetta és Mars alapból nagy slágergyárosok: Bruno legutóbbi száma, a „That’s What I Like” a Billboard 5 listáján foglalja el az előkelő vezető helyet, amíg Guetta legfrissebb, Justin Bieberrel közös „2U” dala 44 millió YouTube lejátszást produkált szűk két hét alatt és a globális lejátszási listák top5 helyére kúszott fel.

Megjegyzések

Népszerűek

Ezt TKYD Üzenete. Itt a klip!

Tavaly októberben jelent meg TKYD Kis nagy ember című albuma, amelyre kivétel nélkül rendkívül erős zenék kerültek fel. Már a dalcímek is minőséget, tartalmat ígérnek a hallgatóság számára.

Ilyen például az Üzenet, amelyhez a rapper nemrégiben klipet forgatott. Ez a szerzemény tökéletesen bebizonyítja, hogy nem kell ahhoz 5-6 percesnek lennie egy dalnak, hogy egy előadó értelmes mondanivalót küldjön szét a nagyvilágba. TKYD-ben nem lehet csalódni, benne egy hidegrázósan jó tanár (mester) veszett el. Sorait nem véletlenül örökítik meg annyian tetoválás formájában, mert a rapper szövegei lelkeket töltenek meg, emelnek fel. Akárcsak a jó versek.

Csekkold az új videót most! Kritika TKYD nagylemezéről. Szöveg: nikiahatos

Kollányi Zsuzsi Colony: "Igénylem és szeretem a kihívást, a változatosságot!"

Kollányi Zsuzsi Colony hangjára már Majka és Curtis egyik buliján is figyeltem, ám a tavalyi Pilvakeren lettem csak igazán tehetsége rabja. Az utóbbi időben Zsuzsira picit több reflektor hárul, amit nagyon megérdemelt már. Rengeteg teendője mellett Zsuzsi szakított ránk is egy kis időt, és van egy olyan érzésem, hogy interjúnk után még szimpatikusabbá válhat számotokra is! Íme:

Nikkk: Mesélj magadról egy picit nekünk! Milyen családból érkeztél? Mivel foglalkoztál korábban? 
K.Zs.Colony: Nagyon szegény családból származom, így korán megszoktam, hogy ha bármit szeretnék az élettől, akkor meg kell dolgoznom érte. Ebből adódóan nagyon sok mindennel foglalkoztam már, mint például a vendéglátással, vagy éppen az értékesítéssel is. Mindig tanultam valami újat! Hol azért, mert fontos volt, mint például a zeneiskolában a klarinét, vagy a dobot, vagy éppen a továbbtanuláshoz a nyelvvizsgát szereztem meg, hol pedig azért, mert nagyon szerettem volna azon a területen fejlődni, ilyen például a tánc,…

Brutális volt a SENKISE bemutatkozó bulija

Tegnap este az Akvárium Klubban sor került ByeAlex (Márta Alex) és Tembo (Schmidt Gergő) duójának, a SENKISEnek debütáló bulijára. A mindössze két éves formációra rengetegen voltak kíváncsiak, ezt bizonyítja, hogy az eredetileg kisteremben tervezett koncert átkerült a nagyhallba, valamint sokan még az utolsó pillanatokban is próbáltak jegyhez jutni több-kevesebb sikerrel. 
Azt tudjuk, hogy ByeAlex tipikusan a megosztó személyiségek közé tartozik, az ember vagy nagyon imádja őt, vagy totálisan furának, érthetetlennek érzi ezt a figurát. Az innovatív produkció dalai sorra nagy port kavarnak, de az is tény, hogy hatalmas közönséget érintenek meg zenéjükkel. Számomra óriási piros pont, hogy egy hazánkban olyan háttérbe szoruló stílust, mint a trap műfaja magyar nyelven próbálnak meg népszerűsíteni Alexék. A témákat remekül választják meg, a lüktető hangzásvilág pedig pillanatok alatt magával ragadja az embert. A dalszövegben okos gondolatok is megbújnak, de csak olyan finoman, hogy az emb…