Ugrás a fő tartalomra

Érettségi tétel volt a Honeybeast!

Idén a Honeybeast szövegét is lehetett érettségi tételnek választani egy középiskolában. A sikeres vizsgákat vagy egyszerűen a nyarat augusztus 25-én egy óriási Honeybeast koncerttel koronázhatjuk meg a Budapest Parkban!


Az együttes eddigi leglátványosabb szabadtéri koncertjére várja rajongóit, akik között egészen biztosan a frissen érettségizettek közül is lesznek jópáran. A szerencsésebbek idén a Honeybeast egyik legnagyobb slágerének szövegéből vizsgázhattak.

Az érettségi tételek között, az irodalom határterületei címen lehetősége van az oktatónak témát választania. Ennek keretében egy szegedi gimnázium irodalomtanára a Honeybeast „Legnagyobb hős” című dalának szövegét jelölte meg. Az iskola több diákja is ezt a témát választotta az érettségin. Bencsik-Kovács Zoltán, a zenekar zene- és szövegírója maga is irodalomtanár. Bevallása szerin ő ugyan soha nem választaná a saját szövegét tételnek, de nagyon megtisztelőnek tartja kollégája döntését. A zenekar szerző-gitárosa azt is elárulta, hogy jelenleg egy izgalmas kooperációra készül a Honeybeast: A Petőfi díjas Lotfi Begi készít remixet „Halleluja” című számukhoz.

Az augusztus 25-i Honeybeast koncerten a legutóbbi album („Súlytalan”) dalait hallhatjuk majd javarészt, de a korábbi lemez slágerei sem maradnak el. A Budapest Parkban sok-sok meglepetés várja az érkezőket, vendégzenekar pedig a népszerű The Biebers lesz.

2017. augusztus 25.
Budapest Park (Budapest, Soroksári út 60., Budapest, 1095)

Megjegyzések

Népszerűek

"Az összes macsó életében megérkezik az a nő"- Száraz Tomi interjú a Retropoly musical kapcsán

Száraz Tomi mindössze tizenhét éves volt, amikor bekerült az ezredfordulón nagy népszerűségnek örvendő, három lemezt piacra dobó Picasso Branch fiúbandába. Kiválása után megkapta első külföldi szerződését, így bizonyíthatott énekesként Európa-szerte, emellett láthattuk az Operett Színházban (Rómeó és Júlia, Elisabeth, Oltári Srácok) vagy éppen a Madách Színházban (Jézus Krisztus Szupersztár). Mióta ismerem, sosem panaszkodott még arról, hogy fáradt lenne, pedig folyamatosan több projektben dolgozik (színész-énekes teendői mellett például fotózással is foglalkozik), ezer fokon ég. Tomi természetesen most sem unatkozik, most éppen a Retropoly musical csapatával járja az országot, valamint nemrég Erdélyben is bemutatkozott a produkció. Villáminterjú Száraz Tomival.

Nikkk: Kiknek ajánlanád a Retropolyt? Miért érdemes megnézni? Tomi: Őszintén, tényleg mindenkinek! Aki átélte a 90-es években, a Millenium környékén ezt a korszakot, szerette annak slágereit, annak ez a musical egy szuper noszta…

A valóságtól való szabadulásról, az álmokról írt dalt Claudia! Ma éjjel premier!

Amellett, hogy orvosként dolgozik Svájcban, valamint a Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájának PhD-jelöltje még a zenei karrier építésére is marad energiája Claudiának. Az énekes-dalszerző első számát a nők társadalmi helyzetét fókuszba helyező Perfect jelentette, és azóta két nagylemezzel örvendeztette meg a nagyérdeműt. Most pedig itt van legújabb anyaga, a Ma éjjel.
A Ma éjjel klipjét Genf szívében forgatták és a videóban egy helyi hip-hop táncművész, Sabrina Paiano is feltűnik. A dal zenéjét maga az előadó, szövegét pedig Major Eszter szerezte.
"A dal témája két síkon mozog. Egyrészt egy féktelen parti keretében a valóságtól való szabadulásról, ezt a house-jellegű hangszerelés is erősíti zeneileg, másfelől pedig a lélek halhatatlanságáról és végtelen teremtő erejéről szól. Spirituális megközelítésből sokak szerint lelkünk az álmok során elhagyja testünket, így erre is szerettünk volna a szövegben utalást tenni." - kezdte a BSIDE Hungary-nek a jövőre svájci és brit turnéra …

Brutális lett TKYD Kis nagy ember lemeze

16 dallal megjelent TKYD legújabb, Kis nagy ember albuma. Már a dalok címeiből is kiderül, hogy nem egy langyos, átlagos korongot kaptunk, hiszen olyan számok kaptak helyet rajta, mint az Égszínkék, az Üzenet, a Ha, az Őkettő, a Hajolj meg, az Álomölő, illetve a brutál alapot jelentő Valhalla (közr. Dj Fegz). Persze találhatunk néhány közreműködőt is Phat (A trón), ILLusion (Csak megyek), Antal (Sárvérű), vagy éppen Day (A játékmester) személyében. 
Vannak alkotások, amelyeket kötelező könyvvé, filmmé, vagy éppen albummá tennék a felnövekvő generáció számára. Ilyen például a szabadság fontosságát tökéletesen bemutató Szabadság, szerelem című 2006-os film, vagy éppen TKYD legújabb albuma. Ez a korong egy igazi mankó, és ha a fiatalság ebből a lemezből kapna egy igazán hű, tiszta, és mély képet a sokszor műanyag világról, az élet működéséről, már nem lennének akkora bajok a fejekben. Tkyd azon kevesek közé tartozik, aki nem csak jól rappel, de jó témákat is fog meg bombabiztos szövegekk…