Ugrás a fő tartalomra

Ez a nap más mint a többi: rajtol a 25. Sziget

Ma végre elstartolt a Sziget, indul az egész héten át tartó, 25. jubileumi buli. A szigetlakók közül sokan már korábban beköltöztek, a házibuli hangulat mellé mától pedig beindulnak a programok is. Már délelőttől melegíthetünk a különféle táncos workshopokon vagy éppen a Colosseumban, az este főattrakciója azonban a vadóc énekesnő, P!nk koncertje lesz. De rajta kívül is bőven lesz program a mínusz egyedik napra. Lássuk!


Ebben az évben a Nagyszínpad abszolút nyitókoncertje a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató győztese, a Lóci játszik lesz, akiket a bosnyák Dubioza Kolektív követ. A csapat őrületes táncos bulijairól híres, balkáni és ska dallamaik biztos, hogy bemelegítik az elhanyagolt fesztiválizmokat. Őket a már visszatérőnek számító kanadai punk banda, a Billy Talent követi, az este legjobban várt koncertje azonban minden bizonnyal P!nk show-ja lesz. A háromszoros Grammy-díjas énekesnő tavaly karácsonykor hozta világra második gyermekét, de máris ismét útra kelt és kevés idei koncertje egyikének éppen a Szigetet választotta.

Mindeközben a Colosseumban már déltől pörögnek a tört ütemek, a Scrt Live prezentálásában, majd az éjszakába mélyedve Agoria, francia producer zseni és Michael Mayer dance producer csábítanak táncra.
A magyar előadókra szakosodott Petőfi Rádió – Telekom VOLT Fesztivál Színpad is már teljes fordulatszámon megy: itt játszik a Nagy-Szín-Pad! jelölt Jónás Vera Experiment, a galaktikus The Biebers és a halál komolyan komolytalan BËLGA, hogy a szöveges vonalon maradva tőlük a gyulafirátóti rém, Sub Bass Monster majd Majka & Curtis vegyék át a mikrofont. Az estét Dj Radnai szettje zárja.

Az eklektikus Európa Színpadon ismét a kontinens legizgalmasabb feltörekvő előadóit ismerhetjük meg, akikkel nem kizárt, hogy a következő években akár nagyobb színpadokon is találkozhatunk. A sort a hazai drum and bass csapat, a Saverne nyitja, utána a román Next Ex érkezik, majd a nagyon vidám ska-t játszó holland Bazookas. De itt lesz még a dreampopot játszó, ígéretes izraeli formáció, a Lola Marsh is.
A Sziget teret enged majd’ minden egyes művészeti ágnak, legyen szó a lépten-nyomon varázsvilágként feltűnő Art of Freedom alkotásokról, a Nagy Utcaszínházról vagy éppen a cirkusz művészetekről.

A Nagy Utcaszínház esti produkciója már szinte hagyomány, a kerek születésnap kapcsán pedig ezúttal egy izgalmas kollaborációnak lehetünk tanúi estéről-estére: a Latalaya 21 órakor és a Nagyszínpad zárása után, 23.15-kor az A38 melletti mezőn varázsol el bennünket.
A Magic Mirrorban Somló Tamás tiszteletére egy különleges előadásnak lehetünk szem-és fültanúi, a Somló Cirqsz-nak: életművének legmarkánsabb darabjait egy csokorba szedve egy, a barátok, kollégák, családtagok által összefűzött koncerttel emlékeznek meg a tehetséges művészről, aki most töltené be 70. életévét.

A Cinema Hungary / TEDx Budapest Club Sátor az érdekes beszélgetések és a hazai filmkincs legjobbjainak ad otthont. Ezen a napon azonban még a filmeké lesz a főszerep, ahol többek között a mai 30-as generáció kultfilmjévé váló Van valami furcsa és megmagyarázhatatlant is vetítik a mínusz egyedik napon.
És mindez még csak a kezdet! A nulladik és az első naptól kezdve még ennél is több program és helyszín várja a szigetlakókat, hogy felfedezzék azt a több ezer csodát, amit a Sziget minden pontja rejteget számunkra.

Megjegyzések

Népszerűek

Életük legboldogabb szakaszáról mesél Antal Timi és Demko Gergő új szerzeménye. Interjú!

Antal Timi ismét egy szerelmes hangulatú dallal és klippel rukkolt elő, ami nem véletlen, hiszen az előadó nem csak élete párját, de tökéletes szerzőtársát is megtalálta Demko Gergő személyében. Miniinterjú a boldog és végtelenül édes párral a Hold és Csillag kapcsán.

nikiahatos: Dalról-dalra érezni, hogy folyamatosan fejlődtök. Ez mennyire tudatos dolog a részetekről? Timi:Nagyon örülünk, ha így látod és érzed, köszönjük. Egy zenész, előadó számára az egyik legnagyobb visszaigazolás, ha a közönsége értékeli, de legfőképp, ha szereti azt, amit csinál. Sokat dolgozunk azon, hogy egyre jobbak legyünk dalszerzésben, szöveg írásban. Ez tudatos, viszont a dalok inkább érzésből íródnak. Tulajdonképpen mi azáltal fejlesztjük magunkat, hogy megpróbálunk minél több dallamot írni. Ezek valahogy egyre jobbak és jobbak lesznek, de mindig van mit tanulni és van hova fejlődni. Szóval a tanulás és a fejlődésre törekvés szerintem a mi karrierünket végig fogja kísérni. Gergő: Azt gondolom, minden művésze…

Hazánk szerethető furcsaságairól írt dalt a PartYssimo

Immáron 8 éve, hogy gőzerővel üzemel a többszörös Hungarian Wedding Award díjas (2015, 2016, 2017) PartYssimo zenekar. A csapat az eltelt esztendők során betonbiztosan kivívta magának az esküvő szakma elismerését, növekvő táboruknak köszönhetően egyre többször tűnnek fel könnyűzenei rendezvényeken, klubkoncerteken is. A formáció mindent megtesz, hogy elhitesse a közönséggel, hogy az élet bizony a buliról szól. Sztárkoktél koncertsorozatuk során olyan előadókkal léptek egy színpadra, mint Dér Heni, Veres Mónika, Szekeres Adrien, Vastag Csaba, Antal Timi, vagy éppen Gájer Bálint.
A felállásban a vérprofi zenészeken túl Ricky (korábban: Picasso Branch), Nkuya Sonia (korábban: Sugarloaf), és Dina (korábban: Fenyő Miklós zenekara) bizonyít. A csapat nemrégiben a legnagyobb videómegosztón publikálta Happy Himnusz című szerzeményét, amiről az egyik frontember és a dal énekese, Ricky így mesélt: „Alapvetően rendezvényzenekar vagyunk, de a PartYssimo ezen túlmenően egy alkotói közösség is. Va…

Szelina: "El kell kezdeni! Most!" Interjú.

A WatchMe két motorja, Baracskay Rita és Dósa Szelina idén szólóban is elindulnak zenei útjukon. Persze a zenekar továbbra is gőzerővel üzemel, hamarosan előrukkolnak Négykézláb című dalukkal, most azonban Szelina debütált rendkívül fülbemászó Magasba számával. Miniinterjú egy zseniális hanggal, egy iszonyatosan izgalmas arccal.
nikiahatos: Magasba című számod Bánk Attilával együtt alkottad meg. Mesélj egy picit erről a közös munkáról! Szelina: Attilával nagyon inspiráljuk egymást. A Magasba eleinte egy looperrel írt dalkezdemény volt, amit amikor megmutattam neki, ő előállt a hasonmásával. Összekötöttük a két ötletet és szinte kész is lett a zene. A szöveg pedig egyetlen szóból született, ami a Feléledés. Azoknak ajánlom a dalt, akik azt érzik már egy ideje, hogy nem változik semmi. A tervek sorakoznak egymás mögött, de igazából nem haladnak, minden áll. Itt az idő kitörni ebből, feléledni, magunkba szívni egy kis friss levegőt, érezni, hogy élünk, boldogok vagyunk, és minden nap t…