Ugrás a fő tartalomra

Szeptemberben visszatér Budapestre Dan Patlansky

A blues-rock műfajt öntörvényűen és igen nyitottan kezelő gitáros-énekes Introvertigo című lemezének ráadás turnéján tér vissza az A38 Hajóra. Az épp új albumán dolgozó fiatal dél-afrikai zenész korosztályának és hangszerének egyik kiemelkedő képviselője. Az estét a hazai Amberjack vezeti fel.

Szeptember 8-án tér vissza hazánkba a dél-afrikai Dan Patlansky, akit Joe Satriani 2015-ös turnéjának budapesti állomásán ismerhettünk meg vendégként, majd tavaly augusztusban egy emlékezetes önálló koncertet is adott az A38 Hajó koncerttermében. Legutóbbi albumát, az Introvertigo-t a 2016-os év lemezének választotta az amerikai Blues Rock Review magazin közönsége és szakírói gárdája, így nem meglepő, hogy idén egy újabb turné került lekötésre, melynek részeként a zenekar visszatért az Egyesült Királyságba, Hollandiába és Németországba is, Budapestre pedig a hamarosan induló két hónapos akusztikus turnét megelőzően érkezik zenekarával.


A tüzes gitárjátékkal és magával ragadó énekhanggal bíró fiatal előadó első lemezét 18 évesen adta ki, így lassan már két évtizedes előadói tapasztalattal rendelkezik. A Standing At The Station című debütáló albumot követően 2004-ben kapta első nagykiadós szerződését, ezt követően pedig már New Orleans-ban mutatkozhatott be. Az igazi áttörést a 2014-ben kiadott Dear Silence Thieves illetve a 2016-os Introvertigo című album hozta meg, hiszen e lemezeket az év végi kedvencek között hozta számos zenei szaklap. Talán ennél is fontosabb, hogy mindkét albummal sikeres turnékat bonyolítottak le, szinte kivétel nélkül csak saját szerzemények szerepelnek a műsorban, így egyre többen ismerik meg világszerte Patlansky különleges, blues-rock klasszikusokban gyökerező, ám bátor és előremutató gitárjátékát és nem utolsó sorban remek, változatos dalait. Jegyek kaphatók a TIXA.HU online rendszerében illetve az A38 Hajó honlapján, és személyesen a helyszínen. Elővételben (augusztus 31-ig) 3900 Ft, szeptemberben és a koncert napján 4500 Ft. 

Dan Patlansky - gitár/ének
Jonathan Murphy - basszusgitár
Tom Gatza - billentyűs hangszerek
Felix Dehmel - dob

AMBERJACK
A fiatal "kőbányai" csapat idén tavasszal jelentette meg "Storm" című bemutatkozó albumát, melyen amerikai gyökerekből táplálkozó, blues alapú vintage-rock dalok sorakoznak. A műfaj anyanyelvén megszólaló lendületes, igényes hangszerelésű saját szerzeményeik miatt érdemes lesz ezúttal is időben érkezni a Hajó gyomrába!

Láng Vince - ének
Nagy Márk - gitár
Remete Marcell - gitár
Budai Benjámin - billentyűs hangszerek
Németh Csaba - basszusgitár
Haraszti Ádám – dob

DAN PATLANSKY, AMBERJACK
2017. szeptember 08., péntek - 20:00
Az este menetrendje:
19:00 – Kapunyitás
20:00 – Amberjack
21:00 – Dan Patlansky

Megjegyzések

Népszerűek

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Relatív lett Deego új zenéje! I Beszélgettünk

Odamondós tartalmat hozott Relatív című számával Deego. A dalt Kool Kaskoval közösen hozták össze, de a rapper nem pihen, kisebb' adagnyi zenét rejteget a Bunkerben, amelyekkel még az év során megörvendezteti közönségét.
nikiahatos: Honnan jött a Relatív ötlete? Miért pont Kasko? Deego:A dalok általában teljesen random születnek, elég sok alapzenét készítek mostanában. Amikor ezt a dalt megcsináltam, egyből írtam rá szöveget. Odamondósabb, morcosabb nóta lett, de ezeket is ugyanúgy szeretem, mint a könnyedebb, vagy éppen érzelmesebb tartalmú dalokat. Kaskoval nagyon szeretek együtt dolgozni, jól megértjük egymást, hasonló munkatempót diktálunk, ami azért is fontos nekem, mert nem kell heteket várnom egy scratchre, hanem pár napon belül meg is kapom tőle. A Deego fellépéseken is Kasko dobja alám az alapokat, megvan az összhang köztünk, jól működünk együtt.
nikiahatos: Azt mondtad sok alapzenét csináltál. Mivel készülsz még mostanság a Bunkerben? Deego:Nagyon sok új Deego dalt írta…

Fonogram 2019: Átadták a díjakat I Interjú

Az elmúlt évek legizgalmasabb Fonogram-díjátadójára került sor április 4-én este a MAHASZ, azaz a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége szervezésében. A rangos szakmai díjjal a tavalyi év legjobb albumait és hangfelvételeit ismerték el, ezenkívül pedig különleges és páratlan színpadi produkciókat láthattunk a helyszínen és az online közvetítésben egyaránt.
A Fonogram - Magyar Zenei Díj néven immár tizenötödik életévébe lépő rangos szakmai esemény tiszteletére egy estére FonogRaM Colosseummá változott a RaM. A 18 zenei kategória díjazottjait az est két csodálatos háziasszonya, Dallos Bogi, valamint a reflektorfénybe e jeles alkalomból visszatérő Kiss Ramóna szólította színpadra.
A szűk körű, 5-5 fős bizottságokból kialakult 25 fős zsűri döntött a benevezett albumok és hangfelvételek jelöléséről, majd pedig győzelméről. A szakmai elismerések mellett idén visszatért az év hangfelvétele kategória, ezúttal a hivatalos magyar slágerlisták közreműködésével #azévslágere néven, egy rendk…