Ugrás a fő tartalomra

A Green Day best of albummal jelentkezik novemberben

A ‘Greatest Hits: God’s Favorite Band’ november 17-én kerül a polcokra és a digitális szolgáltatókhoz, és már előrendelhető. A korong 20 klasszikus Green Day dal mellett két vadonatúj számot kínál a közönségnek.


A többszörös Grammy-díjas Green Day november 17-én adja ki legújabb lemezét, amely 31 év tevékenységét foglalja össze. Az új korong összesen 20 régi dalt és két vadonatúj számot tartalmaz: a „Back In The USA” mellett egy duettet a countryzene királynőjével, Miranda Lamberttel.

Március 22-én Isten leszállt a mennyből az Ed Sullivan Theatre-be a Stephen Colbert Show felvételére, és úgy mutatta be a Green Day-t, mint a kedvenc együttesét. A történelmi pillanatkor meg is született következő lemezük címe – ’Greatest Hits: God’s Favorite Band'. Az összeállítás a banda kalandos útját dolgozza fel, ahogy az egy 1986-ban, Berkeley-ben megalakuló kezdő együttesből a világ egyik legdinamikusabb és legnépszerűbb rockbandájává váltak. A Green Day 1994-ben robbant be 'Dookie' című lemezével, amely csak az USA-ban 10 millió példányban kelt el, majd 2004-ben az 'American Idiot' című rock opera égette őket be véglegesen a globális közönség köztudatába.

Az együttes legutóbbi, tizenkettedik stúdióalbumát 2016 októberében adta ki 'Revolution Radio' címen. A megjelenést egy sikeres Revolution Radio világturné követte, többek között egy fergeteges budapesti állomással.

A ’Greatest Hits: God’s Favorite Band’ az alábbi számokat kínálja:
1. 2000 Light Years Away
2. Longview
3. Welcome To Paradise
4. Basket Case
5. When I Come Around
6. She
7. Brain Stew
8. Hitchin’ a Ride
9. Good Riddance (Time of Your Life)
10. Minority
11. Warning
12. American Idiot
13. Boulevard of Broken Dreams
14. Holiday
15. Wake Me Up When September Ends
16. Know Your Enemy
17. 21 Guns
18. Oh Love
19. Bang Bang
20. Still Breathing
21. Ordinary World (feat Miranda Lambert)
22. Back In The USA

Megjegyzések

Népszerűek

"Aki szeret, önmagunkért szeressen." - Itt az új RIA klip

A decemberben megjelent Nincs határ után végre itt egy újabb RIA klip. Az Őszintén a jó-n ezúttal Jakab Andreával (szöveg) és Kulcsár Attilával (produced, mix, mastering) dolgozott együtt az előadó. 
"Ezzel a dallal azt szeretném üzenni, hogy az őszinteség és a hitelesség a legfontosabb dolog a világon. Egyszerűen elengedhetetlen, hogy a saját bőrünkben jól érezzük magunkat, boldogok legyünk. Merjünk őszintén beszélni, élni! Aki szeret, az a valódi önmagunkért szeressen." - kezdte Ria a dal kapcsán. "A klipben egy sima fehér ruhában szerepelek, hiszen ez a szín a lelki tisztaságot és békességet szimbolizálja. A másik fontos motívuma a videónak Mikszáth Kálmán regényéből ismert Szent Péter esernyője. A forgatáson nagyon jól éreztem magam, sütött a nap, szuper időnk volt. A videót LeHoDaNel készítette, aki szerintem fiatal kora ellenére nagyon ügyes és a Légy enyém című klipemet is neki köszönhetem. Ezúttal egész nap forgattunk, jól elfáradtunk a végére. Külön köszönet a v…

Sabina: "Mindenre ő tanított. Felnőni, megélni, szeretni, nem félni, szerelmesnek lenni". INTERJÚ

Sabináról először márciusban írtam, amikor a Hősök Fény című számában működött közre a magyar underground és pop szakmában zongoristaként, zeneszerzőként és énekesnőként is ismert fiatal lány. Sabina most új klippel rukkolt elő, többek között erről beszélgettünk vele.
nikiahatos: Hiszel a csodákban? Hogy jelenik meg a hétköznapjaidban a csoda? Sabina:Naná, hogy hiszek.Minden pillanatban. Ölelésben, szóban, tekintetben, érintésben, a napsütésben, az álmokban, a szerelemben, egyszerűen önmagamban.
nikiahatos: Nem véletlenül ez volt az első kérdésem, hiszen a Csodák címet kapta legújabb klipes nótád. Konkrétan mi ihlette ezt a dalt? Sabina:A dal egy kettősségről szól. Van egy lány, aki boldog, aki él, aki a szépet látja mindenben, de persze jönnek a démonok, az árnyak, amik visszahúznák, bántanák és megkötnék. Nehéz a csata, de a jó győz. Ez a hitvallásom. Szerintem igenis van "minden jó ha a vége jó”. Ha van bátorság, van boldogság. Nekem erről szól ez a dal. nikiahatos:A BPM LIVE Pro…

Lakáskeresés közben született meg az új Audiopoeta nóta

Épphogy kipörgött az Aludj jól, máris itt van a legújabb Audiopoeta anyag. A könnyed hangvételű, már-már bolondos szöveget kapó Kertes ház a Deákon-hoz persze videó is készült. 
nikiahatos: Kik voltak az alkotótársak a Kertes ház a Deákon nóta kapcsán? Mi ihletett meg benneteket ezúttal?
Audiopoeta: Épp lakáskeresésben voltam és persze a válogatás során előjött a sok fontos szempont. Például, hogy jó helyen legyen, könnyen haza lehessen jutni éjszaka, de azért legyen kert és csönd is. A sok nézelődés közben született meg maga a dal ötlet. Valójában, ha volna olyan, akkor nekem egy kertes ház a  Deákon lenne a legtökéletesebb otthon. A hangszeres zenei rész ötletei és megvalósítása Genoff Patrik és Krajczár Peti munkáját dicséri. A szaxofon szólót Baracskay Rita, a szöveget jómagam írtam és Minya Viviennel közösen keltettük életre.
nikiahatos:A videó egy full laza, kötetlen munka hangulatát mutatja számomra. Mesélj a klipforgatásról! Audiopoeta: Annyira jó csapattal dolgoztunk együtt, hogy…