Ugrás a fő tartalomra

Meztelen Diplomaták klippremier: Sárgás Fények

Szombaton debütált a Meztelen Diplomaták új klipje a Petőfi TV-n. A Sárgás fények című dal, már napi rendszerességgel hallható a Petőfi rádión is. Aki szereti a Diplomaták hangzásvilágát, az biztosan magáénak érzi majd az új számot is. A Diplomaták könnyed beatpop zenéjéhez a legújabb dalok készítésekor Prieger Zsolt tette hozzá - zenei producerként - azt a kis elektronikát, ami olyan jól áll a zenekarnak.

Meztelen Diplomaták zenéje, akárcsak a nevük is mutatja maga az ellentétek harmóniája, olyan, mint egy képzeletbeli diplomata, aki véletlenül öltöny nélkül, meztelenül indul el a tárgyalásra. Egyszerre könnyed és könnyedén komoly: magyar nyelvű beatpop zenéjük a nyugati part optimista életszemléletében fürdőzik, miközben az élet apró és nagy örömeit éneklik meg rejtői iróniával és rafináltsággal. A Meztelen Diplomaták 2009 óta hívják táncba közönségüket, dalaikat három EP és a 2013-ban megjelent, Sellő Grand Hotel című nagylemez őrzi. A lemez több slágerét is játszotta a Petőfi Rádió és a Class Fm, a Dánok című dal klipjét pedig az MTV Hungary- csatornán lehetett elcsípni. A Diplomaták már feltűntek Cipruson az International Youth Music Expón, majd a Kiscsillag, Péterfy Bori & Love Band, a HS7, a PUF, a Kaukázus és a Magashegyi Underground előzenekaraként turnézták körbe az országot, azóta pedig több nagy fesztiválon is felléptek.

Megjegyzések

Népszerűek

Polyák Rita: "Szerettük volna, hogy a klipben érződjön, hogy szeretjük egymást". Beszélgettünk.

Polyák Rita arcát sokan az Éjjel-Nappal Budapest műsorából ismerik, pedig éveken át volt a Nova Kultúrzenekar vokalistája, illetve több saját dallal is előrukkolt már a legnagyobb videómegosztó portálon. Az énekesnő ezúttal saját formációjával, a REE banddel alkotta meg Fejeket fel című számát.
nikiahatos: Új formációban láthatunk, hallhatunk téged. Kikkel zenélsz együtt és miért REE lett a banda neve? Rita:Korábban már zenéltem együtt a srácokkal, amikor egy akusztikus felállásban tevékenykedtünk. A csapatomat Rugási Károly (dob), Lajtos Péter (basszusgitár), Agárdi Tamás (billentyű), Derzsi Zsolt (gitár) és jómagam tesszük ki. Semmiképpen nem szerettem volna azt, hogy Polyák Rita Band legyen a nevünk, ugyanis azt gondolom, hogy nem én vagyok a lényeg, hanem mindannyian egyenrangú tagjai vagyunk a zenekarnak. Viszont a fiúk a sokadik próba után Rinek kezdtek el szólítani és egy idő után nem volt mese, be kellett adnom a derekam. Így lettünk mi a Ree Band.

nikiahatos: Fejeket fel lett an…

Audiopoeta: "A gyerekkoromat is gyászoltam az ő elvesztésével" - Interjú, itt a dal!

Audiopoeta áprilisban rukkolt elő Fej vagy íráscímű dalához forgatott klipjével. A formáció ezúttal egy komolyabb hangvételű szerzeménnyel lepte meg közönségét. Az Aludj jól az elmúlásról, azon belül azoknak a kisállatoknak a túlságosan rövidke életéről szól, akiket családtagokként szeretünk, így vélhetően ezzel a dallal sokan könnyedén azonosulnak majd.
„A dalt egy nagyon fontos élőlény elvesztése ihlette. 15 esztendeje, amikor 11 éves voltam, találtam egy kismacskát a kilencedik kerületben. Természetesen nem volt kérdés, hogy hazaviszem-e, így aztán végigkísérte az egész eddigi életem.” – kezdte a produkció frontembere. „Jóban és rosszban ott volt velem, többek között az édesanyám halálakor, vagy éppen jó pár szerelmi dráma tanúja is ő volt. Sokszor az emberek ki-be mászkálnak az életünkben, de ezek a kisállatok mindig ott vannak velünk, biztos pontot adnak számunkra. Édesanyám betegsége miatt hamar fel kellett nőnöm, így az egyetlen gyermeteg játékot és jókedvet ez a négylábú jelent…

CéAnne: „Iszonyatosan nagy energiákat sugároznak” – Az új klipről beszélgettünk

Ha valakinek angyali hangja van hazánkban, akkor az CéAnne. Az előadó januárban jött ki a Find Da One klipjével, most pedig igazi girlpower anyaggal jelentkezik. They Don't Know-ról a Hősökkel közös Budapest Parkos fellépés után beszélgettünk Annával. CéAnne leginkább angol nyelvű előadókat hallgat, főleg karibi, afrikai gyökerekkel rendelkező angol hölgyeket, így nem csoda, hogy ez az anyag is ezen a nyelven jött létre. A dal producere Ádám Péter (Sonar Bistro) volt; a mastert pedig Joeker készítette. 
„Ez a dal egy elég elfoglalt időszakomban született meg, amikor nagyon fáradt voltam már és végre lett egy szabad estém. Decemberben vettem egy gitárt, elkezdtem rajta ügyködni és januárban, a Find Da One megjelenése után néhány nappal, fél óra alatt meglett ennek a dalnak a váza. Sok olyan előadót hallgatok, akik sikert sikerre halmoznak. Ezen az estén egy picit sajnáltam magam, hogy én miért nem tartok ott, ahol ők és többek közt ez ihlette ezt a dalt.” – kezdte az énekesnő.
„Ugyan…