Ugrás a fő tartalomra

Robbant Majka és ByAlex közös száma. Itt az U,U,U!

Már tavaly januárban felfigyeltem a $£nKi$£ formációjára, ami annak fényében nem csoda, hogy ByeAlex egy igazán kiforrott, erős előadóvá vált az évek folyamán. Ő azon kevesek közé tartozik, aki folyamatosan képes megújulni, zenéi pedig nagyon átjönnek, legyen szó akár a Sleppről, akár a $£nKi$£ ről.

A duó első közreműködését Marge jelentette, amikor kijöttek Popcorn, vodka, Sprite számukkal, tegnap pedig egy újabb remek előadóval társultak, aki nem más, mint Majka. Azt nem mondanánk, hogy ez a dal lenne akár Alex, akár Majka részéről a legnagyobb világmegfejtős szerzemény, ennek ellenére bombabiztos kis nótáról beszélünk, ami tutira, hogy ott lesz a bevállalósabb éjszakák lejátszóin. Az is biztos, hogy az U,U,U pont olyan megosztó szám, mint amilyen a két előadó maga, azonban ezt a szókimondást én csak díjazni tudom...

A polgárpukkasztó közös beat ötlete több éve merült fel az alkotókban: „az első demót 2014-ben írtuk meg és küldtük át Majkának, aki rögtön bele is ment. Azóta érlelődik az „U, u, u””, ami most érte el végleges formáját.” – mondta Alex a dalról. „Már az első demó verzió is megfogott, adta magát a téma és a szöveg is. Elég tökös szám lett szerintem!”- tette hozzá Majka a Magneoton sajtóközleményében. Füleld te is ezt a trekket!
Zene: Schmidt Gergő
Ének, szöveg: Márta Alex, Majoros Péter
Mix/Master: JumoDaddy

Szöveg: nikiahatos

Megjegyzések

Népszerűek

Brutális volt a SENKISE bemutatkozó bulija

Tegnap este az Akvárium Klubban sor került ByeAlex (Márta Alex) és Tembo (Schmidt Gergő) duójának, a SENKISEnek debütáló bulijára. A mindössze két éves formációra rengetegen voltak kíváncsiak, ezt bizonyítja, hogy az eredetileg kisteremben tervezett koncert átkerült a nagyhallba, valamint sokan még az utolsó pillanatokban is próbáltak jegyhez jutni több-kevesebb sikerrel. 
Azt tudjuk, hogy ByeAlex tipikusan a megosztó személyiségek közé tartozik, az ember vagy nagyon imádja őt, vagy totálisan furának, érthetetlennek érzi ezt a figurát. Az innovatív produkció dalai sorra nagy port kavarnak, de az is tény, hogy hatalmas közönséget érintenek meg zenéjükkel. Számomra óriási piros pont, hogy egy hazánkban olyan háttérbe szoruló stílust, mint a trap műfaja magyar nyelven próbálnak meg népszerűsíteni Alexék. A témákat remekül választják meg, a lüktető hangzásvilág pedig pillanatok alatt magával ragadja az embert. A dalszövegben okos gondolatok is megbújnak, de csak olyan finoman, hogy az emb…

Zoltán Erika Másképp - Acoustic Live koncert a Jazzy Pubban

Egy örökfiatal vagy, akinek vérét mindig felpezsdíti a minőségi élőzene? Akkor neked a JAZZY PUB-ban a helyed! A legváltozatosabb stílusokban dúskáló, felejthetetlenül izgalmas koncertek és a legjobb, legnépszerűbb dalokat hajnalig pörgető lemezlovasok mellett kedves pultosok garantálják, hogy te végre igazán önfeledten szórakozhass. A 2009 szeptemberében nyílt JAZZY PUB egyedülálló bor választékkal (Bortársaság jóvoltából), isteni koktélokkal, 2 hangulatos teremmel vár téged a belváros dübörgő szívében, avagy a Liszt Ferenc Téren.


Zoltán Erika mindössze négy éves volt, amikor megszületett benne a döntés: ő bizony énekesnő lesz. Célja eléréséért meg is tett mindent, hiszen zongorázni tanult, dzsesszbalett órákra járt, az érettségit követően pedig énekelt és táncolt különböző bárokban. A zenei pályán Pásztor László (Netoton Família) indította el az Emerton-díjas előadót. Erika 1986-ban Szerelemre születtem számával közönségdíjas lett az Interpop Fesztiválon, innentől pedig alaposan bei…

5 ok, amiért a JETLAGnek adnánk a Nagy-Szín-Pad fődíját!

Idén ötödik alkalommal indult el a koncertező előadók legrangosabb hazai versenye, a Nagy-Szín-Pad! Ebben az esztendőben olyan produkciók alkotják a mezőnyt, mint az Amigod, Antonia Vai, az Apey & the Pea, a Belau, a ByeAlex és a Slepp, a JETLAG, az NB, vagy éppen a Soulwave. Bár mindannyian minőségi anyagokat hoznak, de mi egyértelműen a JETLAG győzelméért szorítunk, mind eddigi munkásságuk, mind a tegnap esti Akváriumos bulijuk után. Jöjjön hát 5 ok, amiért szerintünk megérdemlik a döntőbejutást, majd a főnyereményt.
1. Molnár Tamás egy jelenség színpadon, mégpedig abból a fajtából, amire születni kell, tanítani nem lehet... Irdatlan energia, alázat, emberi előadásmód jellemzi minden alkalommal.
2. A frontember a legkiválóbb zenészeket gyűjtötte maga mellé, minden fronton, hangszeren egy-egy zsenit hallhatunk (Czoller Bence, Demkó Matyi, Farkas Izsák, Lapis Botond, Simonyi Zádor). Ezáltal, ha az embernek egy kis töltésre van szüksége, nem kell wellness hétvégére mennie, elég rés…