Ugrás a fő tartalomra

Szünetet tart a Red Bull Pilvaker, hogy 2019-ben még nagyobbá nőjön

Jövőre biztosan nem lehet majd a Red Bull Pilvakerrel ünnepelni az Erkel Színházban, az előadás-sorozat szünetet tart, de ez nem jelenti azt, hogy el is tűnne a 2018-as évre!

Aki egy kicsit is ismeri és szereti a Red Bull Pilvakert, annak 2017 tavaszán már nem volt kérdés, hol szeretné március 15-én azt kiáltani: „Szabadág, szerelem”. Évről évre egyre többen érdeklődnek a rendezvény iránt, 2012-es indulása óta olyan nagyra nőtt a produkció, hogy az Erkel Színház csupán a töredékét képes kiszolgálni annak az óriási érdeklődésnek, ami A szavak forradalmát övezi. Idén háromszor futott telt házzal a show, a több mint 3500 jegy pedig nem egészen öt perc alatt fogyott el a három alkalomra. Bátran mondhatjuk, hogy ez a sebesség egy magyar szervezésű rendezvény esetében abszolút egyedülálló. Ez pedig óriási felelősséggel is jár.

Annyira nagy felelősséggel, hogy a szervezők úgy döntöttek, 2018-ban egy évre leteszik a lantot, hogy 2019-ben új koncepcióval térhessenek vissza, hogy még többek számára váljon elérhetővé a rendezvény élőben. Ám a Pilvaker addig sem pihen! Már most folynak a 2019-es produkció előkészületei, hiszen az alkotók azt szeretnék, ha másfél év múlva a Red Bull Pilvaker megfelelne a rajongók legapróbb elvárásainak is, ebben pedig rengeteg munka lesz.

„A Pilvakert sosem csak úgy hirtelen dobtuk össze, közel 8 hónapos folyamat előzi meg a rendezvényt egy 30 fős csapat részvételével. A legtöbben azt hiszik, hogy néhány hét alatt összeáll ez a show nagyjából magától. Jó lenne, ha ilyen könnyű lenne, de hogy elkészüljenek a dalok, a klipek, a színpad, a látvány és még baromi sok más elem, ahhoz hatalmas stáb és rengeteg idő szükséges. Ennyi melóra a Pilvaker indulásakor nem számított senki, akkor még egyszeri alkalomról volt szó, azóta viszont rendesen kinőtte magát a kezdeményezés, sőt, mióta a Szavak tananyag lett, sokkal felelősebben gondolkodik mindenki a csapatban” – mondta Szabó Simon, a Red Bull Pilvaker rendezője.


Rettentő bonyolult ennyi embert összefogni, a fellépők ugyanis az évek során egyre elfoglaltabbak lettek, az évi legalább 120-150 élő koncert mellett nem egyszerű összeegyeztetni az előkészületeket az állandó zenekari elfoglaltságaikkal. „Amikor először kerültünk a Pilvaker közelébe, még közel sem volt annyi fellépésünk és egyéb kötelezettségünk, mint most, és már akkor is nehezen tudtunk mindig ott lenni, ha éppen szólított minket ez a projekt” – mesélte Fluor Tomi. „Meglehetősen nehéz ügy ez, mert a versek átdolgozása, a stúdiózások, a klipforgatások, a másfél hónapos próbafolyamat más-más csapatokból emel ki tagokat, akiknek azonkívül, hogy teljesen eltér az időbeosztása, más az elképzelése a képviselt zeneiségről, imidzsről, más fér bele, arról nem is beszélve, hogy a lehető legkülönbözőbb habitusú előadókról van szó. Kár lenne tagadni, nehéz velük, vagyis velünk. Az meg megint egy más probléma, mégis érinti a Pilvakert, hogy az érdemi munka éppen abban az őszi-téli időszakban zajlik, amikor az ember túl van a szokásos nyári fesztiválőrületén, teljesen hulla, szeretne kicsit pihenni, töltődni valamennyit, mielőtt nekiáll a saját anyagainak egy újabb húzós év előtt. De mégis összekapjuk magunkat, megyünk és csináljuk, mert nagyon szeretjük! Bár azt nem bánjuk, ha most kapunk egy kis időt a szusszanásra…” – tette hozzá Fluor. Deego, aki bő 15 éve meghatározó alakja a magyar rapzenének, más okokból (is) imádja a projektet: „Egészen hihetetlen, hogyan hajtja a Pilvaker a fiatalabbakat az irodalom felé, iszonyúan sok pozitív visszajelzés érkezik diákoktól, akik sokkal könnyebben tanultak verseket, és tanároktól, akik látják, hogy mennyivel nyitottabbak a tanítványaik a költészetre. Ez eszméletlen jó érzés! Szerintem nincs olyan közöttünk, aki ne lenne erre büszke. Az is látszik, hogy a rap műfajának előtérben tartásához is bőven hozzájárul a Pilvaker, vannak, akik a közös dalaink hatására kezdtek el rappelni, tehetségesek is, és nagyon jó lenne, ha ez még éveken keresztül így maradna!”

Ha a Pilvaker-csapaton múlik, ez így is lesz! Ugyan 2018-ban nem egy színházi produkcióban tér vissza, hanem olyan módokon, amelyekkel a közönség is bevonódhat a szavak forradalmába, de hogy pontosan hogyan, az egyelőre titok. Az viszont teljesen biztos, hogy mindenki készülhet, aki a betűk jó barátja és a szó bizalmasa. A jövő év egyébként több meglepetést is hoz majd a rajongók számára, 2019-ben pedig minden eddiginél erősebb programmal tér majd vissza a show! A Red Bull Pilvaker tehát egyáltalán nem tűnik el, nem lett füstbe ment terv, hanem valami igazán naggyá válik 2019. március 15-én, és addig is igyekszik talpra állítani a magyarokat, úgy, ahogy eddig. Tiszta szívvel.

Megjegyzések

Népszerűek

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Relatív lett Deego új zenéje! I Beszélgettünk

Odamondós tartalmat hozott Relatív című számával Deego. A dalt Kool Kaskoval közösen hozták össze, de a rapper nem pihen, kisebb' adagnyi zenét rejteget a Bunkerben, amelyekkel még az év során megörvendezteti közönségét.
nikiahatos: Honnan jött a Relatív ötlete? Miért pont Kasko? Deego:A dalok általában teljesen random születnek, elég sok alapzenét készítek mostanában. Amikor ezt a dalt megcsináltam, egyből írtam rá szöveget. Odamondósabb, morcosabb nóta lett, de ezeket is ugyanúgy szeretem, mint a könnyedebb, vagy éppen érzelmesebb tartalmú dalokat. Kaskoval nagyon szeretek együtt dolgozni, jól megértjük egymást, hasonló munkatempót diktálunk, ami azért is fontos nekem, mert nem kell heteket várnom egy scratchre, hanem pár napon belül meg is kapom tőle. A Deego fellépéseken is Kasko dobja alám az alapokat, megvan az összhang köztünk, jól működünk együtt.
nikiahatos: Azt mondtad sok alapzenét csináltál. Mivel készülsz még mostanság a Bunkerben? Deego:Nagyon sok új Deego dalt írta…

Fonogram 2019: Átadták a díjakat I Interjú

Az elmúlt évek legizgalmasabb Fonogram-díjátadójára került sor április 4-én este a MAHASZ, azaz a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége szervezésében. A rangos szakmai díjjal a tavalyi év legjobb albumait és hangfelvételeit ismerték el, ezenkívül pedig különleges és páratlan színpadi produkciókat láthattunk a helyszínen és az online közvetítésben egyaránt.
A Fonogram - Magyar Zenei Díj néven immár tizenötödik életévébe lépő rangos szakmai esemény tiszteletére egy estére FonogRaM Colosseummá változott a RaM. A 18 zenei kategória díjazottjait az est két csodálatos háziasszonya, Dallos Bogi, valamint a reflektorfénybe e jeles alkalomból visszatérő Kiss Ramóna szólította színpadra.
A szűk körű, 5-5 fős bizottságokból kialakult 25 fős zsűri döntött a benevezett albumok és hangfelvételek jelöléséről, majd pedig győzelméről. A szakmai elismerések mellett idén visszatért az év hangfelvétele kategória, ezúttal a hivatalos magyar slágerlisták közreműködésével #azévslágere néven, egy rendk…