Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 1, 2017

A DAL 2017: Őket küldenénk az Eurovízióra

Egy hét és indul az idei Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatója, A Dal. A zsűriben nyilván nálam nagyobb szakértelemmel (Zséda, Both Miklós, Frenreisz Károly és Molnár Ferenc Caramel) véleményezik majd a produkciókat, mégis vettem a bátorságot és megosztom veletek, hogy én kiket küldenék a nemzetközi versenyre.


Először is, számomra az egyik legfülbemászóbb és legütősebb dal a JETLAG: Keresem a bajt című száma volt, ám a napokban ők távoztak a versenyből. Tény, hogy nem került ki még az összes versenyző száma és hogy sokat nyom a latban, hogy miként teljesítenek a műsor során az előadók, de így előre, csak a zenék alapján nálam ők a befutók:
Kyra: Got to be a day
Fedor Kyra arca és zseniális hangja sokak számára lehet ismerős, hiszen megannyi produkcióban találkozhattunk már vele vokalistaként. Angol nyelvű Got to be a day című száma azonban hatalmas segítségére lehet abban, hogy kilépjen a háttérénekesek világából. A folyamatosan építkező dal mind a hangszerektől, mind a vokális mego…

Összefogtak a sztárok a Teréz körúti robbantásban megsérült rendőrökért

Sosem látott összefogással igyekeznek kollégák, barátok és sztárfellépők segíteni a két fiatal járőr, Szabina és Laci felépülését. A Teréz körúti robbantásban megsérült rendőrjárőrök még jó ideig nem állhatnak munkába és a lábadozásuk is sok időt vesz igénybe. A két fiatalnak ezért egy jótékonysági esttel szeretnének segíteni, hogy a hosszadalmas felépülést és a kezeléseket megkönnyítsék és nem utolsó sorban egy kis lelki támaszt is nyújtsanak nekik. 

"Most, hogy a testi sebek kezdenek gyógyulni, még inkább érzem, hogy a lelki sebek sokkal nehezebben hegednek be. Az egyetlen dolog, ami kapaszkodót jelent, az a barátok, bajtársak kitartása. Hihetetlen az a szeretet, amit Szabináék és mi is kapunk. Most éppen egy jótékonysági estet szerveznek, hogy a felépülésük ideje alatt támogassák őket, hisz jó ideig még nem tudnak munkába állni. Hálás vagyok nekik és az előadóknak is, akik vállalták, hogy ingyen lépnek fel Szabináért és Laciért" – mondta Szabina édesanyja, Katalin.
A 2017…

Ed Sheeran két vadonatúj dallal köszönti az új évet

Napjaink egyik legtehetségesebb és legsikeresebb férfi előadója 2017-ben új lemezzel készül, amelyről a mai napon egyszerre két szám látott napvilágot. A „Castle On The Hill” és a „Shape Of You” alapján egy az eddigieknél is változatosabb és sokszínűbb anyagra számíthatunk.

A mindössze huszonöt éves zenész két Grammy, négy BRIT, egy MTV VMA, egy American Music, egy BBC Music, két People’s Choice, háro, Teen Choice és két MTV EMA díjat zsebelt be az elmúlt évek alatt. Olyan slágereket köszönhetünk neki, mint a “Give Me Love”, a “The A Team”, a “Lego House”, vagy a “Thinking Out Loud”, a “Photograph” és a “Drunk”.
A 2014-es ’x’ sikerei után (tudtátok, hogy a korong az évezred egyik legsikeresebb albuma lett?) Ed visszavonult és az elmúlt évet pihenéssel és az új album előkészületeivel töltötte. Ez persze nem állította meg abban, hogy 2016 legnagyobb slágereiben közreműködjön: dalszerzőként részt vett a Major Lazer „Cold Water”, illetve Justin Bieber „Love Yourself” számaiban is. 

Legú…

Sivatagban szexizik Bebe Rexha új klipjében

Ma este debütál Bebe Rexha I Got You című videoklipje a VIVA-n. A kislemez októberben jelent meg, a No Broken Hearts című dal mellett ez a második sláger a brooklyni popénekesnő első szóló stúdióalbumáról, az All Your Fault-ról. A lemez várható megjelenése 2017. január. A rajongók a dalt először élőben a 2016-os rotterdami MTV EMA díjátadó gálán láthatták, hallhatták, ma este 23.00-kor pedig a dalhoz készült, szexi videoklipet tekinthetik meg a VIVA-n. 

Bebe Rexha tavaly tűnt fel a zeneiparban, amikor az MTV Push felfedezettjeként megalapozta karrierjét, azóta olyan előadókkal dolgozott együtt, mint David Guetta, Afrojack, G-Eazy, illetve Nicki Minaj, akivel közös klipjüket, a No Broken Hearts-ot több mint 125 millióan nézték meg a YouTube-on. Rexha Martin Garrix-szel készített kollaborációja, az In The Name of Love szintén nagy sikert aratott, a lyrics videót és a klipet összesen több mint 350 millióan látták a videó megosztó oldalon. Legújabb kislemezéhez, az I Got You-hoz készítet…

Nagyváradi Nelli: "Ne tartsd magadban, mert annak csak te iszod meg a levét" - Interjú! Új klip!

2016 végén Nagyváradi Nellit az Év legstílusosabb női előadójának választottuk, Proof of life zenekara pedig a TOP5 koncert között landolt. A csapat lendületesen indítja az új, 2017-es esztendőt, hiszen máris megjelent legújabb daluk, klipjük, a Százszor még! Az új anyag kapcsán beszélgettünk Nellivel.

Nikkk: A Proof of life zenéje egy rendkívül összetett, sokszínű muzsika. Te miért szeretsz ebben a zenekarban énekelni?
Nelli: Nagyon szeretem a bandát, egyrészt, mert igazán jóban vagyunk srácokkal és nagyon sokat ökörködünk együtt. (nevet) Másrészt érdekes, hogy bár a zenekar tagjainak nagy része "metálos", ezzel DNB-s vonulattal megtaláltuk benne magunkat csapatszinten és mindenki imád itt zenélni. Szerintem szerencsések vagyunk!
Nikkk: Neked miért különleges a Százszor még?
Nelli:A Százszor még! egy ütős dal! Számomra azt jelenti, hogy mondd ki, amit gondolsz, ne tartsd magadban, mert annak csak te iszod meg a levét. Add ki a valódi önmagad! Imádom énekelni, vagy inkább üvö…

Új csellistával indítja az évet a Képzelt Város

A Képzelt Város január 25-én játszik először megújult felállásban, az A38-on mutatják be új csellistájukat és csendülnek fel áthangszerelve a régi dalok. Előttük The Devil’s Trade zenél.

A Képzelt Város zenekar életében tavaly lezárult egy korszak, két oszlopos tagjától, Barta Gyöngyi csellistától és Kocsis Szilveszter basszusgitárostól is elbúcsúzott. A búcsú azonban újításokat és friss energiákat is hozott a zenekar életébe: Győrffy Máté, a zenekar gitárosa átveszi a basszusgitárt, a cselló mögött pedig egy új tagot, Bos Michaela Lillát köszönthetjük, akinek rajongóként már egyáltalán nem voltak újak a Képzelt Város dalok. Szeptember óta zajlik a közös munka, most azonban végre a rajongók is élőben hallhatják az új felállást, a régebbi áthangszerelt számok mellett egy két teljesen friss dal is hallható lesz. Ahogy a búcsú, úgy az új kezdet színhelye is az A38 Hajó lesz.
Előttük The Devil’s Trade játszik, ami Makó Dávid akusztikus szólóprodukciója. A zsigerekből jövő tradicionális a…

Zárul a Gödör Esszencia

A hét második felében három koncerttel zárul a Gödör Esszencia, a népszerű belvárosi klub évösszegző fesztiválja. 

Január 5-én, csütörtökön Bartók on Rock címmel, Bartók csodálatos világa elevenedik meg, egy kicsit modernebb, maibb hangulatban, Török Ádám és a Mini zenekar tolmácsolásában. A produkcióra vendégzenészekkel kiegészült együttes saját Bartók-feldolgozásait adja elő a Bartók Év alkalmából. Persze a legendás Mini szerzemények akusztikus előadása sem marad el ezen az estén. Másnap Bikini koncert, január 7-én, szombaton pedig a Müller Péter Sziámi ANDFRIENDS csapatának évindító feltápászkodós koncertjén a Sziámi zenekar legjobb dalait hallhatja majd a nagyérdemű. A műsorban a legendás Sziámi dalokon kívül helyet kapnak URH, Kontroll Csoport és természetesen a legújabb ANDFFRIENDS slágerek is. Az ANDFRIENDS zenekar előtt a csak csajokból álló együttes, a HolyChicks forrósítja fel a hangulatot, a koncertek után pedig DJ Donaldrágó zenél kifulladásig.

Itt a dal - Jam Balaya, Eckü, Day: Soha nem gondoltam volna

Január másodikán egy igazán tökös, őszinte közreműködés jelent meg a legnagyobb videómegosztó oldalon. A Jam Balaya Soha nem gondoltam volna című számában ugyanis Day és Eckü is igencsak odateszi magát, így ez a dal szuper indítása egy újabb hiphoppal teli évnek! A zenét Ketioz, a szöveget pedig Ketioz, Day, Rambo és Eckü álmodták meg.

Samu Kriszta Mazsi és zenekara végre Budapesten!

Bár Mazsit gyerekként egyáltalán nem foglalkoztatta a zene, tiniként már annál nagyobb figyelmet szentelt a tehetségkutató versenyeknek. Egyre többször képzelte el, hogy milyen lehet emberek előtt énekelni, ám sokáig csak a négy fal között próbálgatta hangját. A lány több formációban, produkcióban megállta a helyét, idén többek között az Illés Lajos Emlékturnén bizonyít. Nemrégiben pedig megalapította zenekarát, akikkel Erdélyben és Horvátországban is játszhattak már.

Január 13-án pedig végre Magyarországon is hallhatjuk, láthatjuk őket, ugyanis a Why Notban debütál a kiváló, szuperizgalmas, igen színes repertoárral rendelkező formáció.
SKM Band tagjai: Samu Kriszta Mazsi - ének Berczi Benjamin - dob Pink Edvárd - billentyűk Takács Balázs -basszusgitár Takács Dávid - gitár
Figyelem! A belépés ugyan ingyenes, de az asztalfoglalás kötelező fogyasztáshoz kötött (1 fő/2000 Ft)!
Italakció: Jagermeister 8 cl - 990 Ft
Asztalt foglalni erősen ajánlott! Tel.: +36 1 780 4545 E-mail: info@whyn…

Új klippel és amerikai úttal köszönti 2017-et a Meszecsinka

Január 5-én New Yorkban lép fel Meszecsinka, egy, az Association of Performing Arts Presenters (APAP) expóhoz kapcsolódó eseményen. Egy magyar (Music Export Budapest) és egy amerikai (Cadence Arts Network) koncertszervező cég összefogásából, a Magyar Nemzeti Kereskedőház és a New York-i Magyar Kulturális Intézet támogatásával három magyarországi előadó – Borbély Mihály Poligon, David Yengibarian Trió és Meszecsinka lép fel az East Village népszerű klubjában, a Dromban. Az esemény neve „The NOW Sound of Budapest”. Az APAP-on tavaly 3600 zenei szakember vett részt az USA 50 államából és 33 országból. 

A Meszecsinka pár napja tért vissza Amszterdamból, az elmúlt évben turnézott Szicíliában, Németországban, Szerbiában, Moldovában, Romániában, Bulgáriában és Ausztriában. Koncertjükről a legnagyobb németországi magazin, a Frankfurter Algemeine is írt. A zenekar nemrég megjelent „Álomban ébren” című albuma kiemelten pozitív kritikát kapott itthon és külföldön. A német Journal Frankfurt így v…

Zséda aranylemezzel kezdi az új évet

Zséda új lemeze nagyot szól: nem kellett hozzá 8 hét, hogy a Kémia című album elérje az aranylemez minősítéshez szükséges példányszámot. A többszörös platina és aranylemezes énekesnő több év zenei anyagát sűrítette egyetlen korongra. Jól tette: az ütős album hamar lett népszerű. 

A Kémia című korong 15 dala mind külön világ, a lemez sokszínű és kidolgozott. Miközben egy ütős popalbumról beszélünk, a jazz, blues, és soul zenei hatások jól érezhetőek a lemezen. Nem véletlen, Zséda zenei múltjának ezek mind jelentős szereplői. Ugyanakkor a villámsebességgel elért aranylemez minősítés is jól jelzi, hogy mainstream lemez született, élő hangszerekre és gazdag hangszerelésre alapozva. 
"Ez eddig a „legzsédásabb” lemezem. Benne van mindaz, amit leginkább a magaménak érzek. A legkülönfélébb zenei műfajok, az élmények, tapasztalatok, amik az eddigi zenei pályám alatt értek és hatással voltak rám. Ezért is örülök nagyon, hogy ilyen sokan meghallgatták, megvásárolták pár hét alatt. Ez számomr…

A DAL 2017: Íme további 10 szám az idei versenyből

2017-ben hatodjára kerül képernyőre A Dal műsor, a döntőben pedig kiderül, hogy ki képviseli hazánkat a májusi 62. Eurovíziós Dalfesztiválon. A show során kiosztják a legjobb dalszövegnek és a 2017 felfedezettjének járó díjakat is. A Tatár Csilla és Harsányi Levente által vezetett adások január 14-én indulnak, a döntő pedig február 18-án lesz. A zsűrit Zséda, Both Miklós, Frenreisz Károly és Molnár Ferenc Caramel alkotják. Most pedig jöjjön újabb 10 dal az idei mezőnyből:
Mujahid Zoli: On My own zene: Mujahid Zoltán, szöveg: Johnny K. Palmer

Pál Benjámin: Father’s eyes zene: Tóth G. Zoltán, szöveg: Halász Péter

PEET PROJECT: Kill your monster zene: Ferencz Péter, Magán Olivér, szöveg: Henderson Dávid

Singh Viki: Rain zene: Harmath Szabolcs, szöveg: Iványi Angelika

Soulwave: Kalandor zene: Fodor Máté, Huszár Ádám, Góczán Gábor, Szabó Ferenc, szöveg: Fodor Máté

Szabó Ádám: Together
zene: Somogyvári Dániel, Szabó Ádám, szöveg: Kozma Kata

Szabyest: Szerelem kell
zene és szöveg: Szabó Szab…

A DAL 2017: Íme 10 szám az idei versenyből

2017-ben hatodjára kerül képernyőre A Dal műsor, a döntőben pedig kiderül, hogy ki képviseli hazánkat a májusi 62. Eurovíziós Dalfesztiválon. A show során kiosztják a legjobb dalszövegnek és a 2017 felfedezettjének járó díjakat is. A Tatár Csilla és Harsányi Levente által vezetett adások január 14-én indulnak, a döntő pedig február 18-án lesz. A zsűrit Zséda, Both Miklós, Frenreisz Károly és Molnár Ferenc Caramel alkotják. Most pedig jöjjön 10 dal az idei mezőnyből:
Benji: Karcok Zene: Szepesi Zsolt, Budai Gábor, Le Quang Huy, Máté Gyárfás Szöveg: Budai Gábor, Máté Gyárfás



Berkes Olivér: Háttérzaj
zene: Závodi Marcell szöveg: Závodi Marcell, Závodi Gábor



Calidora: Glory
zene: Oberritter Dóra, Szepesi Zsolt, szöveg: Oberritter Dóra, Baross Attila



Csondor Kata: Create
zene: Csondor Kata, Balogh Roland, szöveg: Mihola Péter



Fedor KYRA: Got to be a day
zene: Fedor Kyra, Nemes Csaba, szöveg: Janky Balázs



David Henderson - White Shadows
zene: Henderson David, Tóth Dávid, Ferencz Pét…

2017-ben is dübörög a Fat Mo's!

Január 1. vasárnap 20:30
Fat Mo’s Band Jam Session (pop, funky, jazz, blues, acoustic, lounge, soul, R&B, funky) A hely saját zenekara végigkalauzolja a nagyérdeműt a képzeletbeli Fat Mo’s rádió hullámsávjának segítségével a világ zenei történelmén! A huszadik század elejétől egészen napjainkig, vendégekkel, vidáman és nagyon lazán!
Január 2. hétfő 20:30 Fat Mo’s Band Jam Session (pop, funky, jazz, blues, acoustic, lounge, soul, R&B, funky) A hely saját zenekara végigkalauzolja a nagyérdeműt a képzeletbeli Fat Mo’s rádió hullámsávjának segítségével a világ zenei történelmén! A huszadik század elejétől egészen napjainkig, vendégekkel, vidáman és nagyon lazán!
Január 3. kedd 20:30 Fat Mo’s Band Jam Session (pop, funky, jazz, blues, acoustic, lounge, soul, R&B, funky) A hely saját zenekara végigkalauzolja a nagyérdeműt a képzeletbeli Fat Mo’s rádió hullámsávjának segítségével a világ zenei történelmén! A huszadik század elejétől egészen napjainkig, vendégekkel, vidáman és n…