Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március 12, 2017

„Ahhoz, hogy ez a videó olyan legyen, amilyennek elképzeltem, éreztem, hogy nekem kell megcsinálni.” – Interjú Rácz Gergővel

Bolondod voltam című dalához készítette el legújabb, végtelenül ötletes és remek kivitelezésű klipjét Rácz Gergő. Az előadó a dalban Ívvel közösen énekel és Bella Mátéval együtt jegyzi. A már eddig is rendkívül sikeres szerzemény remix változatához forgatott videó Gergő rendezésében készült és épp a születésnapján debütált az egyik zenei csatornán.
Szilvi: Mesélj egy picit az új videoklipedről!
Gergő: A videóban egy új, nagyon modern megoldást alkalmaztunk: a cinemagraphot, melynek ötlete Tóth Mátétól származik. Izgalmas kihívás volt, mert ezek majdnem állóképek. Ezért először azt gondoltam, hogy ebből egy teljes klip nem is fog összejönni, inkább csak egy lyric videó, hiszen egy-két ilyen kép alkalmazása egy videóban még izgalmas lehet, de egy teljes klipet nem lehet kitölteni vele. Ekkor jött egy ötletem, hogy csináljunk mozgásból több olyan jelenetet, aminek egy része lelassul, a többi pedig mozog. Ezt nehezebb megcsinálni, viszont szerintem nagyon újszerű és jópofa, ahogy kinéz. Jó …

Pont Fesztivál - Mi a csoda?

Új, zenei (és egyéb) ínyencségekkel teli fesztivált hívott életre a budapesti WOMEX-et és több kurrens zenei fesztivált is jegyző Hangvető a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében. Az április 1-2-án, a Várkert Bazárba csalogató PONT Fesztivál pont olyan zenéket hoz el, melyektől garantáltan tátva marad a szánk.

Mi a csoda? – ezzel a szlogennel indul a főváros legfrissebb, az izgalmas zenei csemegéket bátran habzsoló közönség számára kihagyhatatlan fesztiválja, a PONT Fesztivál, április legelején. A BTF eseménysorozatába illeszkedő rendezvény valóban a csodákat hozza el majd hozzánk, hiszen célja és küldetése az UNESCO szellemi örökségeinek felvonultatása. Első alkalommal a türk- és a Novruz tavaszünnepet tartó népek kulturális, zenei kincsei kerülnek fókuszba.
A PONT Fesztivál mindkét napja színes programokat kínál. Amíg a gyerekek fejdíszt, lovacskát, nemezlabdát, Ebru-festményt készítenek vagy mesét hallgatnak a nemezsátorban, a felnőttek sem unatkoznak. A tárgykiállításokon - kirg…

Fatboy Slim a 2017-es VOLTon

A világ egyik legnagyobb múltú DJ-legendája, Fatboy Slim június 26-án tér vissza a 25. Telekom VOLT Fesztiválra. Norman Cook-nak - vagy ahogyan a legtöbben ismerjük: Fatboy Slimnek - az elmúlt évtizedek során olyan gigantikus slágereket köszönhettünk, mint a Praise You, a Rockafeller Skank vagy a Right Here, Right Now. Nem véletlen, hogy a legfontosabb hazai rádiók, így a Petőfi is máig rendszeresen játssza dalait.
“Június 26-án második alkalommal rendezzük meg a Petőfi Zenei Díj gálát a Telekom VOLT Fesztivál nyitónapján. Erre az eseményre a hazai popsztárok színe-java egyedi műsorral készül. A két és fél órás élő show-t a Petőfi TV és a Petőfilve.hu is közvetíti. A program zárásaként lép színpadra Fatboy Slim, akitől ismét egy feledhetetlen, kétórás show-t várhatunk” – mondta el Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál egyik főszervezője.
Fatboy Slim fellépésein a legkülönfélébb stílusok vegyülnek, az őrült buli minden esetben garantált, elég csak visszaemlékezni legutóbbi fellé…

Bagossy Brothers Company lemezbemutató az Akváriumban

A gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company, második, "A Nap felé" című nagylemezét mutaja be az Akvárium Nagyhallban, vendég a The Bluebay Foxes.

2017. április 07. 19:30
Akvárium Klub, NagyHALL
1051, Budapest, Erzsébet tér 12.


Jegyárak: Kedvezményes elővételes: 1700 Ft Normál: 2200 Ft

Esemény: https://www.facebook.com/events/863027477168288/

Az észt Würffel is fellép a The Biebers koncertjén!

A The Biebers árpilis 8-i lemezbemutató koncertjén olyan speciális vendégzenekar szerepel majd, mint az észt Würffel, amely a Cseh Tamás Programnak köszönhetően látogat el Magyarországra. 

A Würffel elektro-pop trió az egyik legizgalmasabb fiatal észt zenekar. Tagjai Rosanna Lints (ének), Tarvi Kull (billentyűs hangszerek, programozás) és Kaspar Kalluste (billentyűs hangszerek, programozás). Kaspar és Tarvi már régóta együtt zenéltek, de 2013-ban Rosanna csatlakozásával vált teljessé a csapat. Rosanna már 15 évesen szerepelt az Estonian Idol műsorában, de igazán meghatározó lépésnek a bandát tartja zenei pályafutásában. „Régóta szerettem volna dallamokat és szövegeket írni, de a zenei világot nem tudtam megalkotni ezekhez egyedül. Ehhez értenek a srácok.” – vallja be az énekes.
Legújabb albumukhoz, az „I’m Facing North”-hoz egy klip is készült, ami „tulajdonképpen az őszinteségről” szól. (Technical Honesty)

Április 8-án egy gigantikus The Biebers lemezbemutató koncert lesz az Akvári…

Wiz Khalifa, Rita Ora és sokan mások a 2017-es Szigeten

Szépen kerekedik az idei Sziget programja, ezúttal egy híján 10 név került a már eddig is színes csoportba. Rapper-nagyágyú, pop-r’n’b díva, indie rock aktuális kedvencek, DJ-producer legenda. Íme, a friss lista:
Érkezik az új lemezén dolgozó rapper-nagyágyú, Wiz Khalifa, akinek a színészbarát Paul Walker emlékére írt See You Again című száma a világ egyik legsikeresebb dala, a YouTube-on a második legnézettebb videó a maga 2,5 milliárd megtekintésével. Fellép a Szigeten a huszonéves pop-r’n’b díva, a londoni énekesnő-színésznő Rita Ora, az indie-rock vonalat a szigetország két aktuális kedvence, a The Vaccines és a The Courteeners képviseli majd, a dalszerző-énekesek közül a Too Close című dalával befutott Alex Clare érkezik. Az elektronikus zenei felhozatalt erősíti a Grammy-díjas holland DJ-producer legenda, Paul van Dyk, a szintén holland Bassjackers és a trance – d’n’b nagymester Dimension, a feltörekvő új kedvencek közül a francia Her-t láthatja a közönség.

VOLT 2017: A Subscribe lép fel a Linkin Park előtt

Rekordszámú vendéget várnak a 25. Telekom VOLT Fesztivál nyitónapjára Sopronba, ahol először lép fel hazai színpadon az amerikai szupercsapat, a Linkin Park. Az ünnepi koncert apropóján idén egyetlen alkalommal újra színpadra áll a Subscribe, az éjszakai headliner szerepét pedig a Brains tölti majd be. 

Ünnepi programok egész sorával készülnek a 25. Telekom VOLT Fesztivál szervezői. Magyarországon először lép fel a világ legnagyobb stadionjait és fesztiváljait sok év óta rendszeresen megtöltő Linkin Park. Az amerikai szupercsapat és a jubileumi VOLT Fesztivál iránt rekordszintű az érdeklődés.
A Linkin Park előzenekaraként a hazai rajongók nagy örömére újra színpadra lép a 2015-ös nyarat búcsúzással záró rockbanda, a Subscribe. „Azt a megtisztelő felkérést kaptuk a VOLT szervezőitől, hogy játsszunk a műfaj-ikon Linkin Park előtt, amire természetesen nem tudtunk nemet mondani” – mesélik a fiúk, akiknek bár vannak további terveik, idén csak erre az egy koncertre, kizárólag a Telekom VOL…

Turnévideóval jelentkezik a friss Fonogram-díjas Belau

A Belau az Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a magyar zenei életben, amely számos elismerést gyűjtött be. A zenekar a nyár folyamán közel 40 koncertet adott, köztük a legnagyobb fesztiválokon. Az első lemezük, The Odyssey címmel nemrég jelent meg, amely a napokban Fonogram-díjat kapott az év elektronikus zenei albuma kategóriában. A tavasz folyamán egyetlen pesti koncertet adnak: március 24-én, az A38 Hajón idézik meg a nyarat.

A Belau kezdetben szóló projektként, később duóvá bővülve körülbelül egy éve tűnt fel a magyar zenei palettán. A frissnek mondható projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A céljuk, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni.
A Belau egy év alatt számos sikernek örülhetett: tavaly több portálon is bekerültek az év legjobb dalai és klipjei közé, megnyerték a Klipszemle különdíját, több komoly rá…

Tripla teltházzal ünnepelte március 15-ét a Red Bull Pilvaker

Az elmúlt öt év legszebb pillanataival és több vadonatúj feldolgozással tisztelgett a Red Bull Pilvaker március 15-én irodalmi és történelmi nagyjaink előtt. A jubileumi évfordulóhoz méltóan korunk szóforradalmárai minden eddiginél látványosabb produkcióval és színesebb szereplőgárdával jelentkeztek: a jól ismert zenészekhez, rapperekhez és színészekhez Trokán Nóra és Anger Zsolt csatlakozott. Idén a dupla teltházas előadás mellett a Pilvaker március 14-ei főpróbája is nyilvános volt.

Ha március 15., akkor Red Bull Pilvaker - Hazánk legnépszerűbb előadói évről évre irodalmi nagyjaink remekműveivel tisztelegnek az 1848-49-es forradalom márciusi ifjai előtt. Az idei jubileumi Red Bull Pilvaker minden eddiginél több érdeklődőt vonzott az Erkel Színházba, hiszen a dupla teltház mellett a március 14-ei főpróbát is megnyitották a nagyközönség előtt.
A korábbi évekből ismert hazafias, szerelmes, elvágyódó és forradalmi témájú költemények mellett idén több új szám is debütált, köztük az Egy…

Elő-húsvéti drum and bass buli az Akvárium NagyHALLjában!

Április 13-án a drum and bass szelleme szállja meg az Akvárium Klub NagyHALL-ját. A Starlight Entertainment jóvoltából az Eggfest keretein belül ismét ellátogat hozzánk Wilkinson, aki ezúttal az új albumával és dj settel érkezik. További fellépők: MC Ad-Apt, KOVEN, JumoDaddy, Chris.SU, Raise Spirit, IAN Autorun.

Amennyiben nem akarsz lemaradni a hajnalig tartó partyról, akkor érdemes mihamarabb jegyet váltanod!

2017. április 13. 21:00
Akvárium Klub, NagyHALL
1051, Budapest, Erzsébet tér 12.


Jegyárak: Normál elővételes: 4990 Ft VIP: 6990 Ft

Esemény: https://www.facebook.com/events/2235289270030261/

Odamondogatós, vagány és slágergyanús a Kelemen Kabátban és Dér Heni közös száma. Interjú!

Itt a tavasz és szerencsére előadóink a beinduló koncertszezon ellenére is hagynak időt, energiát az új dalok elkészítésére. A Kelemen Kabátban most egy együttműködésre adta fejét, a fiúk pedig jó szokásukhoz híven nem aprózták el: korunk magyar énekesnőinek egyik legjobbikát, Dér Henit kérték fel a karakteres számhoz. Interjú a Félreismertem kapcsán a formációval és Henivel:
Nikkk: Miért pont Dér Henire esett a választásotok?
KK:Egyrészt a hangkaraktere nagyon passzol a dalhoz, másrészt a személyisége is. Megvan benne ez az odamondogatós vagányság ami elengedhetetlen szempont volt, ugyanis ebben a dalban egy egymásnak beszólogatós párbeszédről van szó. Ezt a stílusát már más dalokban is megmutatta és nagyon jól hozza ezt a karaktert, amellett persze, hogy a való életben egy nagyon kedves ember. Heni nagyon profi énekesnő, felszabadult volt vele a közös munka.
Nikkk: Mesélj egy picit a dal történetéről! Régóta pihent a fiókban, vagy valóban új nóta?
KK:Nyáron írtuk egy alkotótáborban, …

10 éves a Campus fesztivál: Jön a Prodigy

Idén 10 éves a Campus Fesztivál, július 19-től 23-ig az ünnephez méltó program, izgalmas és sokszínű kínálat fogadja majd a közönséget, és számos világsztár várható, jelentették be a szervezők. 

Debrecen az ország turisztikai régióinak egyik központja, a Campus Fesztivál pedig az ország egyik legnagyobb nyári könnyűzenei eseménye, ahol tavaly 98 ezren buliztak. A legnépszerűbb hazai előadók mellett a Campus vendége lesz a fesztiválok császára a The Prodigy, a világot igen rövid idő alatt meghódító dán Lukas Graham, a berlini DJ-producer Alle Farben, jön Charlott Boss, azaz Nod One’s Head az egyedi hangzást képviselő énekesnő, illetve a kilencvenes évek legnépszerűbb eurodance párosa a 2 Unlimited is.

A The Prodigy nevét és zenéjét nem kell bemutatni senkinek, olyan slágereket írtak, mint a ’Voodoo People’, Smack My Bitch Up’,’Firestarter’, ’Breathe’. Az elmúlt huszonöt év egyik legsikeresebb, legnépszerűbb és legőrültebb brit elektronikus zenei alakulata, fellépéseiken minden alkalomm…

Minden eddiginél izgalmasabb külföldi line-uppal készül a Park

Hatodik nyarát nyitja Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, a Budapest Park, ahol idén is igen illusztris külföldi nevek kerültek a naptárba. 12 év után újra Magyarországra érkezik Marilyn Manson, fellép a Good Charlotte és a Simple Plan és olyan kedvencek is visszatérnek, mint a Parov Stelar, a Scooter vagy DJ BoBo. A tavasz közeledtével pedig újabb nevet jelentettek be: jön a Foster The People. 

Nem kérdés, ha beköszönt a jó idő, itt a szabadtéri koncertek ideje, ahol minden este olyan, mintha egy fesztiválba csöppentünk volna. A Budapest Parkban pedig a névsor is olyan, mintha minden alkalommal headliner-ek játszanának, legyen szó a hazai vagy éppen a külföldi legjobbakról.

Kezdjük a legfrissebbel: először érkezik Budapestre a most bejelentett Foster The People, akiknek Pumped Up Kicks című slágerük a mai napig az indie-diszkók egyik elmaradhatatlan darabja. A zenekar a zseniális billentyűs-programozó-énekes frontemberéről, Mark Fosterről kapta a nevét, aki középiskola után rö…