Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július 9, 2017

EFOTT 2017: Pénteken rekordot döntött a fesztivál

A Velencei-tó partján rendezett fesztivál hivatalos 2. napján (szám szerint a 4.-en) több mint 30 ezer ember fordult meg. Ezzel minden idők leglátogatottabb napját könyvelhette el az EFOTT. Legtöbben a jamaicai Sean Paul showjára voltak kíváncsiak, köztük Palvin Barbi és Dzsudzsák Balázs is.
„Péntek délután úgy tűnt, még az este folyamán megtörténhet, hogy le kell zárnunk a helyszíni jegyértékesítést is, de szerencsére végül mindenki bejutott a fesztiválra, aki szeretett volna – nyilatkozta Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. – Sean Paul aztán nem okozott csalódást, hihetetlen energikus óriáskoncertet adott. De ugyanezen a napon lépett színpadra a Wellhello, akikhez Palvin Barbi is becsatlakozott egy rögtönzött szám erejéig, valamint a Margaret Island, a Magashegyi Underground, a Mary PopKids, és az izraeli sztár DJ, Borgore is, akik szintén tömegeket vonzottak.”

A Mary PopKids koncerten lánykérés is történt, amitől nemcsak az érintettek, hanem maga a zenekar is meghatódott. Hogy a …

Sziget 2017: Itt az új Major Lazer klip

Új klipet dobott ki a legnagyobb videómegosztóra a Major Lazer. A bandával élőben is hamarosan találkozhat a Sziget közönsége.

Július 11-én rakta ki a legnagyobb videómegosztóra és pár nap alatt több mint 5 és fél millióan nézték meg a Major Lazer Know No Better című nótájának hivatalos dalfilmjét. A Know No Better EP egy újabb előfutára a hamarosan érkező Music Is the Weapon nagylemeznek, aminek hanganyagából bizonyára augusztus 14-én, a Sziget Nagyszínpadán is hallhatunk már dalokat. Addig is nézegessük az új klipet

Miskovits Marci a műsorvezetés mellett zenei karrierbe kezdett!

A TV2 fiatal műsorvezetőjének régóta dédelgetett álma válik most valóra azzal, hogy a nagyközönség is megismerheti rapszövegeit. Marci első megjelenése, a „Városkép” a budapesti éjszakákba nyer betekintést, a szám kollaborátora az angyalhangú Calidora.
Miskovits Marci mindössze 16 évesen kezdte műsorvezető karrierjét – először a VIVA TV, majd a TV2 képernyőiről köszönt vissza a hazai közönségre. A fiú a tévés karrierje mellett évek óta ír dalszövegeket, amelyek közül az első most vált kész produkcióvá. A „Városkép” alapját egy soul-lounge hangszerelés adja, amit a hip hop lüktetése járja át: az izgalmas ötlet Kosztolánszki Dominik és a székesfehérvári producer Smith nevéhez fűződik. A refrénben Calidora („Glory”, „Azt mondom állj”, „Újrafestem”) elbűvölő hangját hallhatjuk, aki szerzőként is részt vett a produkcióban.

A kellemes, nyári esték hangulatát hozó debütáló szerzeményt a budapesti éjszakák és egy különleges szerelem ihlették. A dal és a klip a 90-es évek hangulatát tük…

Matt Bianco jövő héten a Zichy Kastélyban!

A Matt Bianco többször járt már ugyan hazánkban, de ebben a hangzásban és ezzel a zenekarral először a Zichy Kastélyban hallhatja élőben a közönség az olyan világslágereket, mint a Yeah –Yeah, a Get Out Of Your Lazy Bed, a Whose Side Are You On, a More Than I Can Bear vagy a Half a Minute.
A kilencvenes évek eleje óta óriási népszerűségnek örvendő brit csapat, a Matt Bianco, nevét Mark Reilly énekes és Mark Fisher billentyűs neve fémjelzi. Mark Fisher a zenekar, a családja, barátai és a Matt Bianco rajongóinak legnagyobb bámatára és megdöbbenésére régóta tartó betegeskedése után nemrég elhunyt, így azóta Mark Reilly nélküle viszi tovább a ’80-as évek óta szinte töretlenül sikeres csapatot. Reilly a holland New Cool Collective-vel szövetkezett és kiadtak egy közös albumot The Things You Love címmel. A legújabb Matt Bianco albumon pedig Reilly már a jazzvilág nagyjaival állt össze, amelynek eredményét a szeptemberben megjelenő új dalok formájában hallhatják majd a rajongók. A Matt …

Két nap bemelegítés után elrajtol az EFOTT 2017

A -1. napon tóparti táborhangulat, a 0. napon retrobulik várták az EFOTT fesztivál látogatóit. Napközben a vízi programok aratták a legnagyobb sikert, de a sportpályák is tekintélyes tömeget vonzottak. A java azonban most indul, csütörtöktől hétfőig a legkedveltebb magyar fellépők adják át egymásnak a mikrofont, de a pénteki napon koncertező Sean Paul okán elképzelhető, hogy ki kell tenni a teltház táblát.
Az idén először 6 naposra duzzadt fesztivál -1. napját a hetijegyes résztvevők élvezhették, akiket tábortűzzel és akusztikus koncertekkel fogadták a szervezők, megidézve azokat a régi nyári alkalmakat, amikor még csak néhány száz ember tudta, mi az az EFOTT. A 0. nap sztárja Dévényi Tibi bá volt, akit 70. születésnapja alkalmából úgy fogadtak az egyetemisták, mintha a legnagyobb külföldi világsztár érkezett volna: „Eddig én teljesítettem a kívánságokat, most nekem énekelt a fiatalság, és bevallom, azért meghatódtam” – árulta el a lemezlovas, akinek buliján fellépett Betty Love és N…

Vance Joy egy eszméletlenül jó számmal tért vissza

A „Riptide” dalával befutott énekes / dalszerző három éves szünet után tért vissza. A „Lay It On Me” igazi energiabombaként robbant be az életünkbe ma hajnalban, és egy ideig egész biztosan ott is marad!


„Már évek óta megy egy gitár riff a fejemben, de eddig nem tudtam mihez kötni” – mondta Vance a „Lay It On Me” készüléséről. „Aztán összeraktam egy dalszöveggel, amit korábban a telefonomba pötyögtem be, és akkor kezdett el körvonalazódni a szám.”
Az új dalhoz egy Mimi Cave által rendezett klip is készült (aki többek között Sylvan Esso, tUnE-yArDs és Jim James klipeket is szerzett már), és amiben az HBO sikersorozatából, a Westworld-ből is ismert színésznővel, Angela Sarafyan-nel játszik macska-egér játékot az énekes.
A „Lay It On Me” Vance első megjelenése előző, hatalmas sikerű lemeze, a dream your life away után, amely olyan slágereket tartalmazott, mint a „Fire and the Flood”, „Mess Is Mine” és a többszörös platinalemezes dalt, a „Riptide”-ot. Az új dalt hallgatva Vance új ene…

Techno legenda érkezik a Budapest Parkba

Nincs felesleges sallang, tortadobálás vagy tűzijáték, csak őszinte és áradó techno a teljes átszellemülés jegyében. Paul Kalkbrenner több mint 15 éve van a szakmában, zenéjében pedig mindig keresi az új utakat. A német dj legenda szeptember 8-án a Budapest Parkba érkezik pulzáló live act-jével.
A berlini fal leomlásakor még csak 12 éves Paul kíváncsian szemlélte, miképpen válik Kelet-Berlin egy korábban elnyomott generáció anarchikus játszóterévé, akiknek egyik legfontosabb kifejező eszköze a techno zene lett, a zenei aláfestés Berlin újraegyesítéséhez.

Paul 1992-ben kezdett dj-zni Sascha Funke nevű barátjával helyi ifjúsági klubokban, de hamarosan a dj-zés nem volt elég számára, mások lemezeinek pakolgatása helyett saját zenét szeretett volna készíteni. Így láttak napvilágot első saját szerzeményei 1999-ben, ami a technora jellemző sötét és monoton hangok helyett egy sokkal dallamosabb, melegebb, gazdagabb hangzást követtek.
2008-ban jelent meg a mára kultikussá vált Berlin Calling,…

Ismét Kowalskyékkal és Majkával duplázhatsz a PLÁZSon

Tavalyi nagysikerű koncertjük után idén ismét a Kowalsky meg a Vega és Majka & Curtis koncertjére bulizhat a közönség a siófoki PLÁZSon július 15-én. Szeretet rock and roll és szétszedős rap and roll egy este, egy jeggyel!
Ha hétvége, akkor Siófok, ha Siófok, akkor pedig ezen a hétvégén is irány a PLÁZS! Nappal kis lötyögés a parton, fürdőzés a Balcsiban, szárítkozás a napon, hogy a naplemente után feltöltődve indulhasson a reggelig tartó buli. Ezen a szombaton Kowalsky meg a Vega és Majka & Curtis dalaira megy majd le a nap, a két stílusban elsőre távol esőnek tűnő csapat pedig már tavaly is bebizonyította, hogy jól működnek együtt. Hiszen mindkettő őszinte, szövegeket jól pörgető, rock and roll attitűddel megáldott csapat, akik külön-külön is tömegeket képesek megmozgatni, hát, még egyszerre!

A Kowalsky meg a Vega minden koncertje olyan, mint egy hatalmas ölelés, hiszen inspiráló szövegeikből csak úgy árad a szeretet és a békesség, dalaik kiapadhatatlan örömforrások, a…

Viber matricák és csevegőrobot is segíti a 2017-es Szigetlakók kommunikációját

David, a fesztivál concierge és „Crazy Sztickerz by Sziget” matricák fokozzák a hangulatot a régió legnagyobb zenei eseményén.
A világ egyik vezető üzenetküldő alkalmazása, a Viber elindította legújabb kampányát a Sziget Fesztivállal együttműködésben. Július elejétől ingyenesen elérhetők a „Crazy Sztickerz by Sziget” animált matricák (közel 300.000 letöltéssel az első három nap) és a Sziget publikus profiljának csevegőrobotja, David, aki „fesztivál concierge” -ként segíti a Szigetlakókat az egyhetes rendezvény alatt. A csomag legtöbbet megosztott animált matricája a „Make it double”, amely már most megelőzte a tavalyi „Love” matrica rekordját.

A Sziget és a Viber új interaktív lehetőségekkel szeretné teljesebbé tenni a fesztiválozók élményét, így többek között bulizó unikornisokkal, zenélő majmokkal és különböző vicces kifejezésekkel dobhatják fel Viber beszélgetéseiket azok a felhasználók, akik letöltik a Sziget „Crazy Sztickerz by Sziget” ingyenesen elérhető matricacsomagját. A sz…

Nemzetközi felhozatal és Selfie Színpad a VUF-on

A hazai fesztiválpaletta egyik legkedvesebb darabja, az OTP Bank Veszprémi Utcazene fesztivál (VUF), amellett, hogy egy izgalmas verseny, ahol húsz kiválasztott zenekar verseng a fődíjakért, egy nemzetközi koncertsorozat is, ahol a világ számos pontjáról érkező bandák egész sora, szórakoztatja az utcára került nagyérdeműt. 4 nap, 11 helyszín, 62 produkció, 168 koncert.

Július 19-22 között a színes kínálatban ott lesz például a Broken Brass Ensemble. A zenekar a tradicionális New Orleans-i zenét hip-hop, funk, soul, dance és jazz elemekkel ötvözve adja elő. Érkezik Mr Alboh, akinek zenei karrierje úgy kezdődött, hogy megunta állását a bankban, nyakkendőjét gitárra cserélte és új irodája Európa lett. Hugo Barriol francia gitáros-énekes annyira utcazenész, hogy tavaly nyerte meg a „Metro Music Awards” fődíját, most őt is meghallgathatjuk Veszprémben. A Magnifico zenéjét épp úgy inspirálta az egykori Jugoszlávia slágerzenéje, mint a Balkán Beat mozgalom vagy a klassszikus rock, ez kiderül…

Gyere őrült! Sipos Peti ismét zártosztályra került

Az őrület határára került és kényszerzubbonyba kényszerült Sipos Peti, aggodalomra azonban semmi ok. Az idén 50. szülinapját ünneplő zenész csak néhány koncert erejéig tébolyult meg, Sipi ugyanis újabb örömzenélésre készül az egykori Edda tagokból összeállt Zártosztállyal.
Mókának indult, emlékzenekar lett belőle. Sipos Peti négy éve állt be a kör közepére és alakította meg a Zártosztályt a legendás rockbanda három egykori tagjával. A formáció olyan sikeres lett, hogy idén már alig fognak elférni a színpadon.

„Az idei koncert különlegessége, hogy sikerült az ős eddás tagokat is összehozni, így már 9 egykori eddás játszik 22 régi dalt a két ünnepi koncerten: július 13-án Miskolcon az Ady Műv házban, 15-én pedig Budapesten a Barba Negra Track nagyszínpadán. A koncertre hazalátogat Bartha Alfonz is Amerikából, aki a színpadon ünnepli 60. szülinapját egykori zenésztársaival.” – kezdte Sipi, aki idén szintén kerek évfordulót ünnepel.
Ebben az évben már csak a Sipos Peti 5.X Rockfesz…

Himnuszt kapott a 6. Paloznaki Jazzpiknik!

Himnuszt kapott a 6. Paloznaki Jazzpiknik: Fábián Juli, aki kezdetektől végigkíséri a pikniket és az első fellépők között volt, Zoohackerrel igazi nyári slágert rakott össze. A Jazz & Wine című dalt már játsszák a rádiók. A 4 színpados rendezvény fellépőlistája teljes lett, a szombatot a Random Trip erősíti.
A Balaton északi partjának egyik legkedvesebb falujában, Paloznakon a Homola Pincészet idén már hatodszorra rendezi meg a Paloznaki Jazzpikniket, ami kis Tájház udvari dzsemboriból vált 3 napos, 4 színpados, 20 koncertes rendezvénnyé, 2015-től pedig a Nagyon Balaton rendezvénysorozat oszlopos tagjává. A Balatontól egy kőhajításnyira, a paloznaki szőlőhegyen igazi piknikhangulatra, színvonalas gasztronómiai kínálatra és első osztályú előadókra számíthatnak a látogatók. A 400 lakosú falu - Füredről csak 10 perc autóval - ilyenkor három napra a jazz balatoni fővárosa lesz: a falu melletti nagyszínpadon napközben a plédeken ejtőzve, este pedig a füvön táncolva, a csillagok alatt s…

A menekültválságról énekel legújabb számában a Coldplay

Az A L I E N S az augusztus 4-én megjelenő és már előrendelhető Kaleidoscope kislemezen kap majd helyet. Az új dalt a migránshelyzet ihlette, a számból befolyó bevételeket egytől egyig a MOAS menekült-segélyszervezetnek adományozza az együttes. Van még remény a világon, még ha a földön kívül is!
Az A L I E N S témája a menekült krízis, az otthontalanná vált, bizonytalan egyének és családok gondolatai, sorsai. „Tell your leader / Sir or ma’am / We come in peace / We mean no harm.” - fontos mondatok ezek, amik túl kevésszer hangzanak el napjainkban.
A menekült téma és napjaink felbolydult társadalmi és politikai helyzete több előadót is megmozgatott az utóbbi időben: gondoljunk csak a Muse „Dig Down” című számára, vagy Plan B-re, aki „In The Name Of Man” dalával és klipjével mutatott be az egész emberiségnek.
A szám a banda augusztus 4-ére várható EP-jén jelenik meg, amelyen összesen 5 dal kap helyet: a nemrég megjelent „All I Can Think About Is You”, a „Miracles”, a mostani A L I E…

Brains #DISCOGRAPHY buli a Parkban!

Különleges fellépéssel érkezik a Brains a Budapest Parkba. Májusban a legújabb, Keep Burning címre keresztelt lemezük bemutatóján bulizhattunk a csapattal a fővárosban, ezúttal viszont egy 'discography' koncerttel készülnek nekünk a fiúk, ahol régi, nagy, és ritkán játszott dalokat is előadnak.

"Időről időre kéritek tőlünk, hogy játsszuk koncerten a korábbi kedvenceiteket is – kéréseiteknek eleget téve július 22-én a Budapest Parkban a #DISCOGRAPHY névre keresztelt koncertünkön az eddigi albumainkról is szemezgetünk: az új Keep Burning c. lemezünk anyagán kívül a Stand Firm, Full Range, Refresh The Style, Top Shotta és Humanual albumainkról is válogatunk dalokat a setlistre! "

Bár a zenekar 1994-ben alakult, kezdetben számtalan tagcserén és stílusváltáson estek át. Ebben a korszakban három lemezt készítettek, 1997-ben a Színek-et, 1998-ban a Semmi komoly-t, és 2001-ben a Dunakanyar rasztabanditáit. A banda jelenlegi énekese, az Irie Maffiából is ismert MC Columbo 20…

Guns N’ Roses lázban ég az Irigy Hónaljmirigy

Cseh sörök, 60 ezer ember, Axl Rose, Slash, városnézés – így telt az Irigy Hónaljmirigy rocktúrája a cseh fővárosban, ahova Sipos Tomi és Peti, valamint Feri és Uszi érkezett egy felejthetetlen Guns N’ Roses koncertélményért. A srácok igazi ősrajongóként várták az újabb találkozást a rocklegendákkal, a koncert után pedig nyakukba vették a várost, és felfedezték Prága és a környék szépségeit.

A rocktörténelem részesei lettek az Irigy Hónaljmirigyes srácok, miután 60 ezer emberrel együtt tomboltak a 23 év után újra összeállt Guns N’ Roses prágai koncertjén. A csapatépítőnek is beillő kiruccanáson felelevenítették a legendás rockbandához fűződő közös élményeiket és emlékeiket.
„A rajongás a kezdetektől tart, ott voltunk még az ősrégi Népstadionos nagykoncertjükön is. Én láttam Axl Rose-t az ACDC-vel is, úgyhogy semmiképp sem akartuk kihagyni a koncertet most, hogy újra összeálltak. Prága egyébként is gyönyörű, így összekötöttük az utat egy kis városnézéssel is. A koncerten azonnal beugro…

Zoltán Erika: „Nekem Siófok minden szempontból kultikus helyszín”

A retró királynője, Zoltán Erika szombaton visszatér Siófokra, ahol a karrierje harminc éve elkezdődött, szombaton ugyanis a PLÁZSon ad jótékonysági nagykoncertet a Siófoki Kórház Gyermekosztály támogatására. Az énekesnő táncosokkal és különleges vendégzenészekkel készül a július 8-ai estére, ami számára eleve egy szerencsés szám. Ha hétvége, akkor Siófok, ahol együtt énekelhetjük bele az éjszakába, hogy „túl szexy lány…”.

Zoltán Erika idén, egy nagykoncerttel ünnepelte, hogy immáron harminc éve a pályán van. Siófok, itt kezdődik a Balaton és bizony számára is itt indult minden, az Interpop Fesztiválon, ahol közönségdíjat nyert a Szerelemre születtem című számával. „Nekem Siófok minden szempontból kultikus helyszín és nemcsak azért, mert innen indult az Interpop Fesztivállal az egész karrierem, de korábban is nagyon sokat dolgoztam itt táncosként is” – meséli Zoltán Erika, akit épp próba közben csíptünk el. Az énekesnő pont három hónapja, április 8-án ünnepelte a 30. évfordulóját a s…

3,2,1 - Holnap kezdődik az EFOTT 2017!

Újrahódítja Velencét az EFOTT: július 11-től hat napon keresztül, több mint 200 zenei program mellett kínál ínycsiklandó gasztro- és turisztikai lehetőségeket a rendezvény. A legsportosabb fesztivál címhez híven kedveznek majd a csoportos és extrém sportok szerelmeseinek is. Világhírű fellépőkkel, a legmenőbb hazai bandákkal igazán tartalmas hét várja a zene és a vízpart szerelmeseit, amely akár egy nyaralással is felér.

Hamarosan kezdődik a történelem eddigi leghosszabb EFOTT-ja. A szervezők idén is gondoskodtak színvonalas koncertekről, különleges gasztronómiai és turisztikai kínálatról, és a megszokott közösségi hangulatot is garantálni kívánják. Étkezni a különböző streetfood standok mellett kézműves helyeken is lehet, de különleges látványkonyha is települ a rendezvényre, amelyben olyan zenészek fognak főzni, mint a The Biebers vagy a Cloud 9+ tagjai. A legjobb magyar borok mellett 6 decis söröket csapolnak (5 deci áráért), és egy külön fesztivál market is gondoskodik majd a nap…

Szakíts okosan! Itt az új Dua Lipa dal

A napokban Magyarországon koncertező Dua Lipa legújabb száma, a 'New Rules' pontokba szedi a szétválásnál kötelezően betartandó alapszabályokat:
1: Ne vedd fel a telefont! A koszovói származású énekesnőre először „Be The One” című száma miatt figyelt fel a szakma és a közönség, s a csinos Dua azóta folyamatosan a figyelem központjában van fülbemászó dalainak, egyedi, karcos hangjának és egzotikus külsejének köszönhetően. Az elmúlt mindössze két évben olyan listavezető számokat adott ki, mint a „Hotter Than Hell”, „Blow Your Mind (Mwah)”, „Lost In Your Light”, illetve olyan A-listás sztárokkal dolgozott együtt, mint Martin Garrix („Scared To Be Lonely”), Sean Paul („No Lies”), Major Lazer („My Love”) és Chris Martin („Homecoming”).

2. Ne engedd be! A koszovói származású lány előszeretettel ír hódító dalokat: a „Hotter Than Hell” és a „Blow Your Mind (Mwah)” hihetetlen önbizalomról szólnak, amelyek mögött azonban kemény szívfájdalom áll. „Minden lány olyan srácra vágyik, aki me…

Augusztusban jön a Balatoni Retroláz!

SIÓFOK = RETRO = AUGUSZTUS 12. SZOMBAT A TOTAL DANCE csapata augusztus 12-én leköltözik Siófokra, hogy egy pár jéghideg koktél mellett a kedvenc Balatonunk partján csináljon egy régóta várt szabadtéri retrofesztivált. A szervezők igérik, hogy ez lesz a nyár bulija. Külföldi és magyar sztárokkal együtt idézhetjük fel hát a ’90-es és 2000 évek legjobb nyári bulijait és azokat a kedves balatoni emlékeket! A koncerteken fellép majd a Bestiák, a Desperado, az Animal Cannibals, a Splash, az UFO is, a helyszínt pedig Siófok arany partja, a PLÁZS jelenti (ex Beach House).


Szeretnél jegyhez jutni? KATT IDE!
Esemény a Facebookon!