Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember 17, 2017

Koncertdömping a 2017-es Budapest Music Expón

Minden eddiginél erősebb koncertfelhozatallal készülnek a szervezők a Budapest Music Expóra. A rendezvény 3 napja alatt lényegében egy fesztiválnyi zenekar fellép, ráadásul a nyári nagy bulik húzónevei. Színpadon láthatjuk többek közt a Brains-t, a Hiperkarmát, az Anna and the Barbies-t, a Magashegyi Undergroundot és a Leander Kills-t. Az expo minden programja ingyenesen látogatható.
A Budapest Music Expo 12. alkalommal várja a zene szerelmeseit, idén is a Hungexpo F és G csarnokába, ahol október 6-tól 3 napon át szól a zene. Ahogy korábban, most is több tízezer hangszert lehet majd kipróbálni.
A kiállításnak a kezdetek óta szerves része a rengeteg hangszerbemutató és koncert. Idén hat színpadon váltják egymást a zenekarok, így elmondható, hogy koncertfelhozatalban a mostani expo lesz a legerősebb. Fellép többek közt a Brains, a Hiperkarma, az Anna and the Barbies, a Magashegyi Underground, a Leander Kills, a Group«n«Swing, a Kállay Sauders Band és a Maxisun. Idén először lesz külön …

Magneoton New Music Friday: Charlotte Gainsbourg, Dan Owen, Billy Lockett

A héten három tehetség is új dallal rukkolt elő: Charlotte Gainsbourg egy szívmelengető szerelmes sanzont, Dan Owen és Billy Lockett pedig egy-egy felejthetetlen számot adott ki. Szeptember eddig nem okozott csalódást, alig várjuk a folytatást!

Charlotte Gainsbourg: Deadly Valentine Charlotte Gainsbourg visszatért – hamarosan megjelenő ‘Rest’ című albumáról megjelent a legújabb, „Deadly Valentine” című száma. A generációkon átívelő szerelmes dalhoz egy látványos és megindító klip készült, amelynek az énekesnő rendezője és főszereplője is. A szám és a hozzá készült kisfilm egy pár szerelmét dolgozza fel. „A dal szövege esküvői fogadalmakból van összevágva. A klipben is az egy életre való elköteleződés érzését akartam kifejezni, egy életutat ábrázol, hogy egy pár egészen a gyerekkortól a nyugdíjas korig szalad a templom felé.” Gainsbourg ’partnere’ a filmben Dev Hynes brit énekes / dalszerző / zeneszerző / producer, fiatalabb énjét pedig kislánya játssza.ú

Dan Owen: Hideaway Dan Owen-re…

Ed Sheeran új, tökéletes dallal tér vissza

Ed Sheeran nagysikerű, ’÷’ (Divide) című lemeze 2017 márciusában jelent meg olyan slágerekkel, mint a „Shape of You”, „Castle On The Hill” és a „Galway Girl”. A lemez negyedik megjelenése a „Perfect”, amely egy tökéletes szerelmes dal. „Ez az egyik kedvenc dalom a lemezen, és egyben az első szám, amit felvettem az albumra. Épp egy sorozat (The Bastard Executioner) zenéjén dolgoztam, de korábban végeztem és volt még egy egész napom a stúdióban. Elkezdtem a korábban a telefonomra felénekelt számokat lejátszani, ekkor futottam bele a „Perfect”-be, amit egy a barátnőmmel közös nyaralásom ihletett. Van benne egy sor, hogy mezítláb táncolunk a fűben a kedvenc számunkra – mi a Future ’March Madness’ című dalára tomboltunk a fűben. Nem túl romantikus dal, de nekünk mégis ennyi kellett a boldogsághoz.” – mondta Ed a szám születéséről.
A dalt az énekes nem sokkal később megmutatta Jay Z-nek, aki azt reagálta, hogy szerinte ez a legjobb dal, amit valaha is írt. „Ezután döntöttem úgy, hogy rátesz…

Először zenél Magyarországon Simon McBride triója

Ízes bluesok, dallamorientált rock dalok, virtuóz gitárjáték Jimi Hendrix és Gary Moore örökén. Először lép fel hazánkban az északír Simon McBride triója, október 5-én a Muzikum Klub színpadán.
A Belfastban született Simon McBride tíz évesen kezdett gitáron játszani, öt évvel később már a 'Young Guitarist Of The Year' címmel jutalmazta játéktudását a Guitarist Magazine. Hivatásos zenésszé tizenhat éves korában vált, amikor is a Sweet Savage nevű metal bandában átvette Vivian Campbell (Dio, Def Leppard) helyét. Négy év közös munka után, 1998-ban elhagyta a bandát és Andrew Strong szolgálatába szegődött. Hat évet töltött a figyelemre méltó sikereket elérő ír énekes-színész együttesében, majd szólópályába kezdett. Bemutatkozó albuma 2008-ban ’Rich Man Falling’ címmel jelent meg, óriási feltűnést keltve a szakmában. Soron következő lemeze, a ’Since Then’ 2010-ben került kiadásra, a korong British Blues Awards jelölést kapott. Ezekben az években már Jeff Beck, Joe Bonamassa, Derek …

Brit disznók jönnek zenélni Budapestre

A Pigs Pigs Pigs Pigs Pigs Pigs Pigs októberben lép fel Budapesten, egy ilyen nevű formációnál pedig már első blikkre sejthető, hogy nem a megszokottat várhatjuk tőlük. Ilyen zenét csinálna a Queens of the Stone Age, ha kétszer annyit drogoznának, mint az első lemezük megírása alatt.
Aki állatot csinál magából, megszabadul az emberi lét fájdalmától – ez a brit Pigs (...igen, a nevük Disznók egymás után hétszer) filozófiája. Zenéjük ehhez illően hangos, füstös, agresszív és kísérletező. Akinek ijedtség helyett örömet okoz a hangos gitározás, annak jó eséllyel ott a helye október 6-án a Robotban, hogy dagonyázhasson a brit disznók zenéjében.


A 2012-ben alapított, newcastle-i Pigs Pigs Pigs Pigs Pigs Pigs Pigs a brit underground rock/stoner szcéna egyre ismertebb szereplője. Kizárólag kislemezeket adnak ki, amelyek annyira nem is kicsik: a legutóbbi például negyven perces annak ellenére, hogy csak három dal szerepel rajta.
Európai turnéjuk keretében érkeznek Budapestre, egy, a zenéjük …

"Szeretem a fura embereket, a különcöket, akik fel merik vállalni a saját énjüket." - Itt a harmadik Nene dal!

Közel 1 hete mutattam be nektek egy új szemtelenül fiatal, roppant tehetséges formációt, a Nene-t. Akkor többek között két dalról beszélgettünk a tagokkal, azóta pedig előjöttek harmadik szerzeményükkel, ami a Megtalálom címet kapta. A tartalmas, fülbemászó dal zenéjét Boda Evelin, szövegét pedig Orsovai Renáta szerezte. 

"Biztosan sokan érezték már azt, hogy valahogy az egész világ teljesen máshogy gondolkodik, mint ők. Különcnek, vagy másnak érezték magukat. Ilyenkor elgondolkozol, hogy az összes ember h*lye, vagy pedig te vagy az? Én speciel sokszor éreztem már így, de mindig van valaki, aki olyan mint mi, ha csak részben is. Vagy kiegészíted őt, vagy ő jelenti neked a nagy egészt a furcsaságával együtt. A cél pedig ezt az embert, állatot, tárgyat, érzést megtalálni, nekem erről szól a Megtalálom." - kezdte nekünk a csapat énekesnője, Reni. "Amikor valaki el van keseredve és nem találja a helyét a világban, és te azt mondhatod, hogy semmi baj, gyere, itt vagyok... Sze…

#miértnemsláger? 1.0. - DENIZ feat Kállay-Saunders: Don't do it

Sok jó szám van, amiből hamar sláger válik, és vannak olyan minőségi szerzemények is, amelyeket valamiért indokolatlanul kevesen pörgetnek, vagy nem kapják meg azt a népszerűséget, utat, amit igazán megérdemelnének az alkotók. Véleményem szerint ennek elsősorban három oka lehet. Az egyik, amikor a dal a lélek annyira törékeny állapotát mutatja be, hogy azt sokan inkább rejtegetik, talán még önmaguk elől is. A másik kategória, amikor annyira mély tartalom, megmondás van a szövegben, hogy az nem csak puszta élvezetet okoz a fülnek, hanem bizony az agynak is tekernie kell pár kört a szöveg megértése érdekében. A harmadik verzió pedig, az, amikor már az alaptéma nem a pörgős bulik világát idézi és az első pár borúsabb gondolat után inkább elteker az ember.
Ezek a zenék azonban hatalmas segítségek lehetnek az élet egy-egy szituációjában, erőt, bátorítást, kapaszkodót adva a hallgatónak. Új sorozatunkban ilyen szerzeményekre hívjuk fel a figyelmeteket.
Rögtön elsőként itt van Kállay Saunde…

Singh Viki a Sztárban Sztár műsoráról: „Imádom őket és ameddig csak lehet, szeretnék itt maradni velük”

Kivételes hang, szuper kisugárzás, érzékeny lélek. Amikor kiderült, hogy idén kik is bizonyítanak a Sztárban Sztár ötödik szériájában, nem titok, hogy Singh Vikinek örültem legjobban. Az első, még tét nélküli adásban Szandit alakította tökéletesen, most pedig Nicky Minaj bőrében kellett megmutatnia, hogy mennyire pörgős nyelvvel van megáldva. A második adást követően beszélgettünk az előadóval.
NIKKK: Amikor megkaptad a felkérést a műsorra, miért döntöttél úgy, hogy belevágsz? SINGH VIKI: Nekem nagy vágyam volt ez a műsor. Amikor először találkoztam vele, akkor még Magyarországon nem is volt ez a show, a svéd verzióval találkoztam először, amikor még hajón dolgoztam. Amikor nem énekeltünk, akkor a kabinban néztük ezt a műsort, és azon gondolkodtam, hogy de jó lenne egy ilyen Magyarországon is. Akkoriban tényleg senki nem tudta a nevemet, aztán eltelt sok év, építgettem az énekesi karrieremet, és végül megkaptam a felkérést a Sztárban sztár-ba. Hihetetlen csodaként élem meg ezt most az …

Budapest Ritmo. Nyisd ki a füled!

A világzene legnagyobb hazai seregszemléje, a Budapest Ritmo október 6-8. között az Akváriumban várja a műfaj szerelmeseit, október 5-én pedig egy szakmai showcase napon hívja össze a szakma legjobbjait. A Hangvető és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál közös rendezvénye idén is a legjobb hazai és külföldi produkciókat vonultatja fel, közösen ünnepelve, hogy 30 évvel ezelőtt született meg a műfaj meghatározása, a „world music” kifejezés.
A Budapest Ritmo a meglepő találkozások, egyszeri csodák és felfedezések fesztiválja, Magyarország legnagyobb világzenei rendezvénye tavaly mutatkozott be először és egy csapásra a műfaj hódolóinak kedvencévé vált. Idén jubileumot is ünnepelnek a világzene művelői és hallgatói: 30 éve született meg a műfaj elnevezése, a world music. Ez alkalommal a Budapest Ritmo mintegy 30 ország fellépőit vonultatja fel, a legjobb hazai és külföldi „világzenészeket”.

A fesztivál, hagyományainak megfelelően, igyekszik összehozni és elsőként bemutatni a neve…

DSP: "Az életem mozgatórugója a szenvedély" - Interjú!

Az utóbbi években igazán ütősre forrotta ki magát a hiphop műfaja, hiszen több minőségi produkció gondoskodik arról, hogy zseniális tartalmakat adjanak át a zene által. Egyszerre gondolkodunk el és engedjük ki a fáradt gőzt. Nos, ebbe a közegbe tartozik a DSP formáció is, akik ezen a nyáron ugyancsak gondoskodtak a talpalávalóról. Velük legközelebb a Budapest Parkban találkozhat a nagyérdemű. Interjú a srácokkal.

Nikkk: Nemrég egy igen Szenvedély-es nótával jöttetek ki. Mi ihlette ezt a szerzeményt? Hajdu Imre „Dipa”: A dalt a Szemekbe zárt titkok című, argentin-spanyol filmben hallható kis monológ ihlette, ami az elején is az intro: „Az ember mindent cserélhet, arcot, lakást, családot, barátnőt, vallást, de van egy dolog, amit nem cserélhet… Nem cserélhet szenvedélyt.” Amikor meghallottam ezt a részt, nagyon megfogott és egyből jött a felismerés, hogy ez a mi életünkre is kivetíthető a zene szeretete miatt. De egyébként mindenkire igaz lehet ez, mert mindenkinek van valami szenvedélye,…

A The Immigrants visszatért Kínából

A 2011-ben alapított progresszív space indie-rock zenekar igen mozgalmasan éli az életét a Csillag születik óta. A műsor lezárása után végig koncertezték Magyarországot, és a környező országokat is, és túl vannak több nagy fesztiválon. Idén nyáron a Fest Eger és a Cseh Tamás Fesztivál, majd az osztrák Donau Insel Fest után a The Immigrants Kína felé vette az irányt, ahol több tízezer ember előtt állt színpadra. Erről az élményről Badric Adorio énekes mesélt.


„Első este, 26 óra utazás után megérkeztünk a hotelbe. Lementünk a helyi boltba és mindenhol színes csalogató csomagolások kecsegtettek finom étellel, aztán az egyik szép csomagolásban – a polcról, nem a hűtőből - nyúlfej volt, ezért egy buktának kinéző biztos opciót választottunk. Benéztük. A buktán reszelt hússzálak voltak, benne puding. A Szabi majdnem kidobta a taccsot. Innen származik a buktaszag kifejezés, amit szabi onnantól kezdve 100m-ről megérzett.
A kínai szervezés ügyelt minden részletre, mellénk rendeltek nagyon kedves …

Miskovits Marci egy újabb vagány dallal tér vissza

A „Veletek” a műsorvezető / énekes második megjelenése a 2017 nyáron debütáló „Városkép” után. Az új rapdal a hazai fiatalság életmódját dolgozza fel szabadon, tabuk nélkül, Veletek.
Marci idén nyáron adta ki élete első szerzeményét, amely a „Városkép” címet kapta, a kellemes, nyári esték hangulatát tükröző dal gyorsan sokak kedvence lett. A második szám „Veletek” címen jelent meg, szerzésében Marci dalszövegíróként is részt vett.
A most debütáló dal stílusa az újvonalas hip-hop jegyeit hordozza magában – mind hangzása, mind a klip képi világa tekintetében. A dal producere és refrénjének vokálosa a már főként külföldön tevékenykedő Mezei Mátyás (Mat Diamond), aki számos hazai és külföldi művésszel dolgozott együtt pályája során.
A „Veletek”-hez az éjszakák és nappalok pezsgését bemutató videoklip és készült, amelyet maga Marci rendezett. A dalból és a klipből csak úgy árad a lazaság, éppen emiatt szerintünk nemsokára a hazai klubok egyik kedvence lesz!