Ugrás a fő tartalomra

SZIGET 2018: Világsztárok, nagy kedvencek, kurrens csemegék

A Sziget, jövő évi zenei felhozataláról eddig nem érkezett hír, most azonban egyből majd’ 40 zenekar zuhant le a Nagyszínpadra, az A38 színpadra és az Arénába. Köztük napjaink egyik legmenőbb rappere, Kendrick Lamar, az egyik legsikeresebb deep house/tropical house producer, Kygo, a folkosabb irányból az alteresebb rock felé forduló sztárzenekar, a Mumford & Sons, a szókimondó rock-fenegyerek, Liam Gallagher és még sokan mások. “Sziget – Love Revolution” augusztus 8-15 között.

“Bár az előző évekhez képest később rukkoltunk elő az első nevekkel, azt reméljük, hogy mindenkit kárpótol ez a csomag, ami már most a Sziget történetének egyik legizgalmasabb zenei felhozatalú fesztiválját ígéri” – kezdte a bejelentést Kádár Tamás, a Sziget főszervezője. A Sziget valóban kitett magáért, és már most három aktuális világsztár foglal helyet a Nagyszínpad headliner sorában. “Hamarosan - reményeink szerint már a jövő héten -, aztán pedig folyamatosan érkeznek további nagyszínpados headlinerek is és egyéb izgalmas nevek” – tette hozzá sejtelmesen. Kádár azt is elmondta, hogy miután az egyik előadó miatt csúszott a bejelentés, az early bird kedvezményes időszakot meghosszabbították, így január 31-ig vásárolhatjuk a legolcsóbb jegyet, immár a felhozatal egy fontos részének ismeretében.

De nézzük a mostani adagot!

A Nagyszínpad headliner sorába érkezik Kendrick Lamar, az elmúlt évek legfelkapottabb és legtöbbet dicsért rappere. A 2012-es ’good kid, m.A.A.d city’ és a 2015-ös ’To Pimp A Butterly’ is óriási kritikai és kasszasiker lett. Utóbbi számos magazinnál az év albumaként futott be, Lamar több Grammy díjat is elvihetett érte. 2017-ben landolt a boltokban a’ D.A.M.N.’, ami egyből listavezető lett az amerikai Billboard 200-as listán. Szintén a nagyszínpados főműsoridőbe készül Kygo. A viharos sebességgel szupersztárrá váló norvég Dj idén novemberben jelentette meg legújabb lemezét, a Kids in Love-ot, melynek turnéjával érkezik Budapestre. Rögtön első albumukkal megnyerték a Legjobb Új Előadónak járó Grammy-díjat, második albumuk után világ egyik legjobb zenekaraként töltöttek meg arénákat és kerültek fesztiválok főműsoridejébe. Ők a Marcus Mumford vezette folkos és alternatív rock zenével operáló Mumford & Sons, akik szintén a Sziget Nagyszínpadának főműsoridős sorába igyekeznek.


A Nagyszínpadon lép még föl, de korábbi sávokban a legendás Oasis egykori frontembere, Liam Gallagher, a színpadokon mindig nagyot teljesítő Bastille, az indie pop, és az elektronikus zene egyedülálló egyvelegével hódító Lykke Li, az electro swing alapköve, a Parov Stelar, brit indie gitárrock banda, The Kooks, az aranyhangú dán szőkeség, MØ, a klasszikus 70-es évekbeli rockzenét megidéző Kaleo, a nagyszínpad közönségét már többször megtáncoltató Gogol Bordello. Tavalyi elmaradt koncertjét pótolja a Clean Bandit, jön a “szégyentelenül slágeres dalokat” előadó Blossoms és az elektronikával gazdagon fűszerezett folk rock szcéna egyik legismertebb bandája, a Milky Chance.


Az A38 színpadára érkezik a fiatal, szép és rendkívül tehetséges Zara Larsson, a kiváló londoni alternatív rock zenekar, a Wolf Alice, a svéd elektro színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Little Dragon, az elképesztő ambient popzenéjéről elhíresült világsztár, a Cigarettes After Sex. Itt lesz a szakmában régi motorosnak számító buffalói rock trio, a Goo Goo Dolls, a nagyszerű brit dalszerző-előadó, Fink, a virtuóz blues és slide gitáros nagypapa, Seasick Steve. Az A38 megasátorba lép majd fel az idei Szigeten még – mások mellett - a Nothing But Thieves, a Slaves, az Everything Everything, Lewis Capaldi, a Lemaitre, a La Femme, Alle Farben, Joe Goddard live, a WhoMadeWho, a Shame valamint a francia elektronikus zenész, Perturbator.

Az Arénába jelentkezett már néhány fellépő, ők az Above & Beyond, Ummet Ozcan, Sam Feldt, Jay Hardway és a The Him, az Amszterdamból érkező Dj duo.

Megjegyzések

Népszerűek

VALENTAINE X FATIMA: A hang fantasztikus, a felállás formabontó

Sztojka Tibi a magyar slágerzenei szcéna egyik legkiemelkedőbb alakja, aki fantasztikus orgánumával pillanatok alatt magával ragad. Eddigi zenéi egy líraibb irányt követtek, azonban Tibi Valentaineként folytatja, az új névhez pedig új stílus és új dal is dukál. Megérkezett a Fatimával közös Maradj velem.
„Most egy mainstream kanyart vesz a pályám. Szeretném, ha a zenémet szélesebb körben megismernék, ehhez egy nagyszerű induló a „Maradj velem”. – mesélte az énekes.
Fatima karakterének és Valentaine karcos, ugyanakkor lágy hangszínének elegye egy igazi kuriózumot alkot, melyhez érzelmes videóklip is készült.
A dobozi zenésznek 2018. december 7-én jelent meg első önálló albuma, amelyen a NoLo Sound néven ismert szerzőcsapattal, Loet Van Balennel és Csicsák Norberttel dolgozott együtt, a vendégművészek között pedig feltűnik Temesi Berci, Dajka Krisztián és Herold Péter is. A lemezen helyet kapnak vadonatúj szerzemények és a Mohamed Fatimával közös Engedd a szíved, a reggaetonos …

"Ha nem is annyira jó, akkor is beleszeretünk" I Ilyen volt a STRAND fesztivál 2019-ben

Az összes fesztivál közül a STRAND az, amin a legtöbbször buliztam, dolgoztam mindeddig. Izgalmas programok, remek helyszín, nem túlzottan elrugaszkodott árszínvonal. Idén az utolsó napon vettem részt, így egy röpke időre találkozhattam a kedvenc szerzőmmel, Molnár Tamással (JETLAG), valamint olyan hiphop próféták beszélgetését is hallhattam a Songlanden, mint a Hősök és TKYD. Csekkoljátok a Zamárdin forgott anyagot!

Az Akváriumban debütált a JETLAG új száma

Tegnap este az Akváriumban adott fergeteges bulit a Bermuda és a JETLAG. A Bermuda tavaly a WellHello társaságában végigturnézta a szezont és bizony idén sem fognak unatkozni a srácok.  Felcser Máté formációja ezen az estén adta elő először élőben a Dőlj belém című számukat, ami alig pár hete jelent meg. A repertoárt a már jól ismert Bermuda slágerek mellett a most készülő új album dalai adták ki.

De tegnap debütált a JETLAG JumoDaddyvel közös friss és ropogós szerzeménye is, ami számomra igencsak slágerszagú. Molnár Tomiéktól ismét látványos, pörgős műsort kaptunk. Színpadra lépett például Marge (Égen át), illetve Eckü is, akivel a2018-as Strand Fesztivál Official himnuszát, avagy az Ami itt történik, itt is maradot adták elő közösen.






Szöveg: nikiahatos Fotók: Nesy