Ugrás a fő tartalomra

Szombaton Kelemen Kabátban lemezbemutató koncert az Akváriumban

A Kelemen Kabátban zenekarnak most már tényleg lesz lemezbemutató koncertje az Akváriumban! Mint azt a csapat tudatta a rajongókkal, az énekes Horváth Boldi betegsége miatt a nagy eseményt kénytelenek voltak elhalasztani, de mivel szerencsére most már teljesen meggyógyult, a tőlük megszokott show-val készülnek az április 14-i fellépésre.

A Kelemen Kabátban közleményben tudatta, hogy a korábban az A38-ra meghirdetett koncert Boldi vírusos fertőzése miatt elmarad, amit persze ő és a zenekar is nagyon sajnált, de beszélni is alig tudott, így az éneklés szóba sem jöhetett. Április 14-én szombaton azonban a közönség most már biztosan hallhatja a Fehér Angyal című legújabb Kelemen Kabátban album dalait. Nem véletlenül hangsúlyozzuk, hogy élőben, hiszen azokat rendhagyó módon március közepétől minden hét szerdáján, más és más médiafelületen mutatták be. Aki hallotta a nótákat meggyőződhetett róla, hogy a könnyed hangzás és a jellegzetes szövegvilág megőrzése mellett a Kelemen Kabátban sokat komolyodott az elmúlt időszakban. Mint azt Boldi mondta, sokkal hitelesebb és önazonosabb lett a zenekar.


Ahogy a novemberi, teltházas Akvárium Nagy Hallban adott nagykoncertjükön, most is különleges látványra, sztárvendégekre és sok más meglepetésre számíthatnak mindazok, akik elmennek a koncertre. 

Megjegyzések

Népszerűek

Odaszúr Dér Heni új Sztorija

Itthon rap, hiphop vonalon leginkább férfi előadók bizonyítanak, a női próbálkozások gyakran iszonyatosan gyengére sikerednek, aminek az az oka, hogy sokszor nagyon nem hitelesek a hölgyek, és  mind szövegileg, mind technikailag túlságosan erőltettettek ezek az anyagok (Tisztelet a kivételnek).Dér Heni 2013-ban indította el szólókarrierjét, és sokakat meglepett, amikor a Sugarloaf zenekarból való kiválását követő első interjúiban elárulta, hogy hozzá mindig is a rap, hip-hop, r&b műfajai álltak legközelebb. Most azonban már magyar Fergieként, illetve Nicki Minajként említik a tehetséget tegnap megjelent videoklipje, a Sztori alatt. Mondjuk tett is azért, hogy elfogadják ebben a szókimondó, arcpirító irányban. Látható, érezhető, hogy nagyobb közönséghez jutottak el az elmúlt öt esztendőben a pimaszabb, pikánsabb, dögösebb dalai (Ég veled, Szemtelen), mint mélyebb, érzelmesebb lírái (Mi lett veled).
A Sztori (Szöveg: Dér Heni, Burai Krisztián. Zene: Burai Krisztián) számomra kéz a k…

Szegedtől az első saját klipig. Interjú Szélinger Annával

Szélinger Annát (CéAnne) én már csak a Hősök zenekar vokalistájaként ismertem meg tavalyelőtt, de sokan még a reggae szcénában figyeltek fel tehetségére. Az ukulele hazai nagyköveteként is számon tartott énekesnővel beszélgettünk a kezdetekről, szeretett hangszeréről, kazettájáról, a Hősökről, valamint az aktualitást jelentő első saját klipjéről is. Fotó: Kőfaragó Zsuzsi
nikiahatos:Kezdjünk egy már egészen biztosan ismerős kérdéssel. Hogy jött az életedbe a zene? Hogyan érkeztél meg te a zenei életbe? CéAnne:Énekkaros voltam, és zongoráztam is általános iskolában, bár az a tudás már eléggé elenyészett azóta. Hat éven át jártam klasszikus hangképzésre, Szegeden, ahol felnőttem. Az egész könnyűzenei pályafutásom onnan indult, hogy apukám Etiópia-szakértő. Egészen kicsi voltam, amikor bekerültem ebbe a közösségbe, például a táborként elindult a Reggae Campre, ami fesztivállá nőtte ki magát. Apukám sokat járt oda, Etiópiával és a raszta kultúrával kapcsolatos előadásokat tartott, és időköz…

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …