Ugrás a fő tartalomra

Punnany Massif születésnapi karnevál a Parkban!

Ha július, akkor Punnany Massif szülinap. Mint minden évben, július végén ismét sort kerít a zenekar a szokásos születésnapi nagykoncertjére a Budapest Parkban. 

"MEGHÍVÓ! Te, aki ezeket a sorokat olvasod, meghívást kaptál az év legkúlabb szülinapi zsúrjára! A 15 éves Punnany Massif ugyanis egy hetedhétországra szóló mulatságra invitál a Budapest Parkba. Az ország egyik kedvenc zenekara erre a különleges évfordulóra számtalan meglepetéssel, karneváli hangulattal és persze a legütősebb slágerekkel készül – gyere és ünnepeljünk együtt!"

A csapat születése két régi barát, Felcser Máté (RendbenMan) és Farkas Roland (Wolfie) nevéhez kötődik, akik 1994-ben találkoztak először. A zenekar megalakulása előtt a Kész Face partisorozat, és ugyanezen a néven futó rádióműsor házigazdái és előadói voltak. 2003-ban FankaDelivel kezdtek el dolgozni, akinek a Minden kincsem című lemezén működtek volna közre, ám a munkakapcsolat pár hónap után megszakadt köztük, viszont Wolfie, és RendbenMan annyira jól tudtak együtt dolgozni, hogy megalapították a Punnany Massifot.
A zenekar első lemeze, mely a Körkorkép címet kapta, 2006-ban került a lemezboltok polcaira, és 17 számot tartalmaz. 2009-ben jelent meg az együttes következő száma Hanyag elegancia címmel a Stíluspakk több előadós válogatás lemezen. 2010-ben a második albumuk, a Shen Kick megjelenését egy pécsi és egy budapesti lemezbemutatóval ünnepelte az együttes. Az új lemez szép számú neves közreműködőt vonultatott fel Takáts Eszter és a Gumizsuzsi zenekar, Beck Zoli (30Y), a magyar beatbox-bajnok Defa és Gál Máté operaénekes személyében. Ezt követte 2011-ben a Sun Kick, majd 2013-ban a Fel #1, 2016-ban pedig a Fel #2. Legutóbbi lemezük idén tavasszal jelent meg PMXV címmel, melyet május elején mutattak be élőben ugyancsak a Parkban.
A csapat leghíresebb dalai között tudhatjuk a 2013-as Sziget himnuszt, a Szabadont, valamint az Élvezdet, az Utolsó Táncot, a Hétköznapi Hősöket, vagy a Mary Popkids-zel közösen készített Mosolyt, mely 2013-ban a legjobb videoklip díját is elnyerte a Viva Comet-en.

A Punnany Massif előzenekara a Pannonia Allstars Ska Orchestra lesz.

2018. július 21. 18:00
Budapest Park
1095, Budapest, Soroksári út 60.



Jegyárak:
▲ Limitált elővétel: 3999 Ft
▲ Normál ár: 4699 Ft

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Best of 2019: A legstílusosabb női előadók

A színpadon bizonyító, minden szinten igazán jól összerakott énekesnők nem csak zenéjüknek, de külsejüknek is nagy figyelmet szentelnek. 2019-ben számomra az alábbi négy rendkívül eredeti hölgy volt a leginspirálóbb stíluskirálynő. Összeállításomban olyan fotókat hozok az énekesnőkről, amelyek nem színpadon készültek, hiszen öltözékeikre a szürke hétköznapokon és az egyéb szereplésekkor is gondosan odafigyelnek.
Nagyváradi Nelli  (Dal ajánló: ÉNB Karola - Ideje megbocsájtani)
2017 és 2018 után most sem tudom kihagyni a Best of listáról Nagyváradi Nellit, aki még mindig borzasztó rafináltan keveri az extravagáns és a nőies vonalat. Ez a nő egyszerűen nem ismeri az unalmas összeállítás fogalmát, bármelyik stílusba kóstol is bele, hihetetlenül tüzes kis inspiráció. A NOA énekstúdió tanárnénije az év során különösen sokszor bújt a VDR szettjeibe, nem csoda, hiszen ezeket a ruhákat szinte kivétel nélkül ráöltötték.

Péterfy Bori (Dal ajánló: Hősök feat. Péterfy Bori – Te vagy a veszély)
Bori v…

Itt egy újabb szép nóta Tkyd és a Hősök tálalásában

Aktívan indítja az új évtizedet Tkyd. Az előadó január 8-án jelentette meg legutóbbi klipjét Kövek a zsebben címmel, ám máris itt van egy újabb közreműködés tőle. A rapper ismét a Hősök srácaival alkotott közösen és az eredmény Ugyanúgy, mint a Próbáld meg, Lassul a gép, Bevesszük a várost, az Ikonok, vagy éppena Ha én lennék a főnök szerzemények esetében is, finom kis minőség lett. Életszagú tartalom, bőröd alá kúszó dallamvilág, hatalmas flow. Indíts el a videót nyomban!
Zene: Mr. JoeKer. Szöveg: Eckü, Tkyd, Mentha Kamera: Ozsváth Gergely, Plank Csaba.
Vágás és utómunka: Elyazgi Dénes
szerző: nikiahatos