Ugrás a fő tartalomra

Képekbe bújnak a Quimby-dalok

Milyen lenne egy dal, ha nem a hangszerek keltenék életre, hanem a színek és a formák? Most kilenc progresszív, fiatal grafikus egy-egy Quimby dalt formált képpé, amiket a zenekar szeptember 7-i Budapest Parkos koncertje előtt bárki megtekinthet. Sőt, a képekre licitálni is lehet majd, a befolyt összeggel egy hallássérülteket segítő alapítványt támogatnak.

A Quimby ebben az évben a legkülönfélébb játszótereket próbálja ki koncertjei során: hallhattuk őket szimfonikus zenekarral, cirkuszi artistákkal, most pedig képként köszönnek vissza jól ismert dalaik. A Budapest Park felkérésére ugyanis kilenc fiatal grafikus illesztette képre a zenekar egy-egy számát, nekik köszönhetően így most azok is megismerhetik őket, akik sosem hallhatták azokat, a rajongók pedig úgy találkozhatnak az ismert dallamokkal, ahogy még sosem látták őket.

A felkért művészek – Biacsics Renáta, Csató Csenge, Csordás Levente, Jámbor Évi, Kalászi Benjámin, Lovrity Anna, Moravszki Kata, Szabó Zsófi és Szurcsik Erika – mindegyike egy sajátos, markáns látásvilággal rendelkezik, most ezt keresztezték a Quimby szürreális álomvilágával.

A kiállítás augusztus végén nyílik meg a Budapest Park Pop-up Galériájában, de a képekről már korábban lehull a lepel egy játék keretében. A Quimby és a Budapest Park Facebook-oldalán hetente két képet fednek fel a nagyérdeműnek, aki pedig kitalálja melyik dalt ábrázolja, páros jegyet nyerhet a szeptember 7-i nyárzáró koncertre.

Emellett továbbra is érdemes figyelni a Quimby és a Budapest Park csatornáit, a képek bemutatása után ugyanis indul a licit, így bárki hazaviheti a kedvenc számát. Az online árverésből befolyt összeget egy a siketeket segítő alapítvány számára ajánlják fel.

Megjegyzések

Népszerűek

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …

Molnár Tamás szerzői est az Instantban

Molnár Tamás énekes, dalszerző 2014 óta hallható önálló estjein, ahol kedvenc szerzeményei csendülnek fel. A kezdeti zongora-ének felállás nemrégiben nagyzenekaros formációvá bővült, a műsort pedig további alkotó és pályatársak színesítik a legkülönbözőbb műfajokból. A szerző eddigi majd 200 alkotása közül válogat, melyek egy részét saját zenekarai (Anti Fitness Club, JETLAG), egy részét pedig a legnevesebb hazai énekesek előadásában ismerheti a közönség.
A Szerzői Csapat: zongorán - Juhász Attila, Jack hegedűn - Farkas Izsák gitáron - Csiszár Ferenc, Csiszi basszusgitáron - Baranyi Geresz dobon - Simonyi Zádor
Belépő elővételben: 1.500 Ft (SZEREZD BE ITT!)
Jegy a helyszínen: 2.000 Ft 2018. november 30. I Instant Kapunyitás: 20:00. Start: 21:00

Pupillákról dalol ByeAlex és a Slepp

Újabb slágergyanús felvétellel jelentkezik ByeAlex! A „Pupilláid” az elmúlt időszak egyik legkedvesebb száma a különc énekes-dalszerzőtől, aki jelenleg az X-Faktor 8. szériájának kedvenc mentora.
A zenekar az elmúlt néhány évben olyan slágereket jelentetett meg, mint a „Még mindig…”, a „Nehéz vagyok” vagy a Lábas Viki közreműködésével készült „Menned kéne”. A legutóbbi felvétel, a „Széllel szemben” egy igazi pop mestermű, amire közel 2 milliószor kattintottak YouTube-on.
Emellett a sokoldalú Alex 2016-ban megalapította második együttesét, a hipermodern hangzású Senkisét, amit mára az ország egyik leginnovatívabb és legmenőbb formációjaként tartanak számon. Hiróval közös „korskorskors” című felvételük a világhírű Michael Kors #MKGO kampányának hivatalos zenéje lett.