Ugrás a fő tartalomra

A STRAND Fesztiválon adták át a 2018-as Petőfi Zenei Díjakat

Kedd este harmadik alkalommal adták át a Petőfi Zenei Díjakat – ezúttal a Zamárdi STRAND Fesztivál nyitónapján. Kilenc kategória jelöltjei versengtek azért, hogy átvehessék a bronzból készült Petőfi-szobrokat, Verebélyi Dia képzőművész alkotását. A nomináltak közé azok kerülhettek, akik dalai az elmúlt egy évben a legtöbbet szerepeltek a Petőfi Rádió műsorán.

Az életműdíjat 2017-ben Bereményi Géza, tavaly Demjén Ferenc, idén pedig Tátrai Tibor vette át, aki a Hobo Blues Band: Vadászat című klasszikusnak számító albumáról az Ivan & the Parazollal közösen adott elő egy dalt.


„Az év női előadója“ kategória négy jelöltje, Lábas Viki, Rúzsa Magdi, Schoblocher Barbara és Sena pár héttel ezelőtt azzal keresték fel a Petőfi Zenei Díj 2018 szervezőit, hogy mindnyájan lemondanak a jelölésükről, az ötödik nominált, Fábián Juli javára. E megható gesztus nyomán a Petőfi Rádió, az M2 Petőfi TV és a VOLT Produkció úgy döntött, idén posthumus díjat adnak át ebben a kategóriában, amelyet Fábián Juli édesanyja vett át Vaszily Miklóstól, az MTVA vezérigazgatójától, a jelöltek pedig az énekesnő emlékére a Like a Child című dalát adták elő.

A kétórás show-ban egyedi produkcióval lépett színpadra a Cloud9+ és Járai Márk, a Kelemen Kabátban, Ákos, a brit vilgsztár: Sigala, a Nagy-Szín-Pad! 2018-as győztese, az Apey and the Pea, A DAL Akusztik verseny közönségszavazásának győztese, a Leander Kills, a show zárásaként pedig 100 lány „üldözte“ a színpadon a Wellhello csapatát.

A kétórás show-t a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV élőben közveítette.

„A Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV kiemelt eseménye a Petőfi Zenei Díj show, amelyet a hallgatóink és a nézőink is minden évben várnak. Számunkra és a szervező VOLT Produkció számára igazán nagy feladat ez a közvetítés, hiszen egy fesztivál keretében, élőben kell lebonyolítani egy olyan show-t, amelyben számos produkció mindössze néhány perces átállásokkal váltja egymást. Cél, hogy a fesztiválozók és a tv-nézők, rádióhallgatók is élvezzék a műsort. Azt remélem, idén ez sikerült.“ – mondta el Medvegy Anikó, az M2 Petőfi TV csatornaigazagtaója. Az est házigazdái-műsorvezetői Rókusfalvy Lili és Harsányi Levente voltak.

„A Petőfi Zenei Díj indulásakor fontos szempont volt, hogy olyan közegben valósítsuk meg a díjátadó show-t, ahol a főszereplők, a zenészek és a közönség is otthon érzik magukat. A STRAND Fesztivál először adott otthont a Petőfi Zenei Díjnak, bizosra veszem, hogy jövőre ugyanitt találkozunk.“ – mondta el Lobenwein Norbert, a Petőfi Zenei Díj és a STRAND Fesztivál főszervezője.

A Petőfi Zenei Díj 2018 show-val elindult az idei STRAND Fesztivál, amely vasárnap hajnalig várja vendégeit. A fesztiválon fellép többek között a Thirty Seconds to Mars, Robin Schulz, Rag n Bone Man, Fritz Kalkbrenner és a Petőfi Rádió legtöbb magyar kedvence. A STRAND Fesztivált szombat este a Halott Pénz nagykoncertje, valamint a 90-es évek legnagyobbjait felvonultató buli zárja, a SNAP!-el a főszerepben.

A Petőfi Zenei Díj 2018 díjazottjai:
Az év zenekara: Halott Pénz
Az év videoklipje: Rúzsa Magdolna - Mosd Fehérre
Az év női előadója: Fábián Juli
Az év koncertje: Wellhello, “A hentesék”, 2017.06.07., Budapest Park
Az év férfi előadója: Lukács László
Az év felfedezettje: Follow the Flow
Az év DJ-je: JumoDaddy
Az év dala: Pápai Joci - Origo
Életműdíj: Tátrai Tibor

Megjegyzések

Népszerűek

Hatalmas ötlet. Az apaságról mesél az új rap kollaboráció

Valóban izgalmas, egyben megható kis kollab került ki ma STEPHCO Youtube csatornájára.  A Faterok a porondon dalban és a hozzá forgatott klipben ugyanis jól ismert rapperek mesélnek az apaság örömeiről. Így hallhatjuk többek között Day, BusaPista, Menthamadafaka, Deego, Stephco, ArtosCsé vagy éppen Deniz gondolatait életük legfontosabb szerepéről. A videó értékét emeli, hogy az előadók gyermekeit is láthatjuk benne. Remek ötlet, szuper megvalósítás, csekkoljátok!
szerző: nikiahatos

Az ikerlélek szerelemről mesél SABINA új klipje

Klip formájában megjelent a magyar underground és pop szakmában zongoristaként, zeneszerzőként és énekesnőként is ismert fiatal lány, SABINA lemezének második száma, a Veled.

„A Csodák után egy egészen más világot teremtettünk. A mondanivalója hasonlóan mély, viszont a hangszerelésben egy erőteljesebb hangulatot hoztunk. Az akusztikus zongora és vonósok mellé berobbant a fesztivál electro érzés is. Ez a kettősség alapvetően benne van a zenekarban. Mindig vegyítjük az akusztikus hangszereket az elektronikus világgal.” – árulta el Sabina, aki a zenén ismét Kéri Kolossal és Mr. Joekerrel dolgozott együtt, akárcsak a Csodák esetében. A szövegért pedig Wagner Emillel közösen felelnek.  „Az ikerlélek szerelemről szól a dal. Ezek a szerelmek fent megköttetnek, mielőtt itt lent is megtapasztalnák pár tagjai. Ritka ez és sokan nem is értik, élik meg. Ezek az energiák mindenen túlmutatnak, mindent meggyógyítanak.” tette hozzá az előadó.

A klipet a Vidám Színpad mozitermében forgatta le egy ige…

Negyedjére is bizonyított Magyarországon az olasz őstehetség

Az 1981 óta aktív olasz géniusz, Eros Ramazzotti 2009, 2013 és 2016 után idén negyedszer lépett színpadra a Papp László Budapest Sportarénában. Karrierje során több mint 55 millió lemeze fogyott világszerte, legújabb albuma pedig november 23-án jelenik meg. Ezt a korongot mutatja be Vita Ce N’è -re keresztelt turnéjával, amellyel 5 kontinens legszebb arénáiban ad koncertet.
Budapesten csütörtökön negyed 9-kor felcsendült a lóvágtával ábrázolt intro. Ezt követően az Olasz Köztársaság Érdemrendjét is kiérdemlő kiválóság kicsivel több mint 2 órán át zenélt. Repertoárját tekintve az új korong dalain túl felcsendültek a legnagyobb slágerei is, így hallhattunk olyan szuper szerzeményeket, mint a Hay Vide, a Favola, a Cose della vita, a Terra Promessa, vagy éppen az Un'altra te.
A világsztár zenei főtémáit a szerelem és az életigenlés jelentették az este folyamán, de a show során felhívta a figyelmet a világunkat fenyegető olyan veszélyekre is, mint például a műanyag termelés, vagy éppen…