Ugrás a fő tartalomra

Piros, és nem kék, mégis AŽUR

Új felvételekkel jelentkezik a magyar underground szcéna egyik legtehetségesebb feltörekvő zenekara, a szláv csengésű AŽUR. A „Piros, és nem kék” című háromdalos EP egy csepp ízelítő a zenekar ősszel debütáló nagylemezéből.

A 2016-ban alakult banda alternatív pop-rockot játszik, de a tagok imádnak kísérletezgetni. Zenéjükre jellemző a különböző stíluselemek vegyítése, ami által a végeredmény egy változatos, egyedi, kifejezetten jól bulizható elegy lesz. Szövegvilágukat személyes hangvételűek, átélt történetek ihletik, legfőképp magánéleti válsághelyzetekre fókuszálva, és nem riadnak vissza a nyelvi játékok alkalmazásától sem.

„A dalok, amik az EP-re kerültek mind a zenekar korábbi időszakában íródtak, bár mindegyik különböző módon. A „Ne felejts el” című szerzeményünk boldogságot és nyugalmat áraszt, hangszerelése az elején elhangzó billentyű téma köré épül, amelynek katarzisát a trombitaszóló hozza meg. Tulajdonképpen vágyakozunk arra, hogy sose múljanak el a felhőtlen pillanatok.” – mesélte a pop-rock kvintett billentyűse, Bakos Zita.


„A „Nem vagy egyedül” alaptörténete a csalfaság, ami a verzékben nyílik ki. A rap rész egy különálló egység, ahol az ego már nem bírja elviselni a sok hazugságot és kitör. A refrénekben adatik lehetőség szárnyalásra és a szabadságra. Ez a dal az elsők közé tartozik, amely megalapozta azt a hangzásvilágot, amit később egységesen gondoltunk követendőnek.” – mondta Baka Rebeka, az együttes frontembere. „A „Várnék rád” a szövegét tekintve egy idegesebb dal - a hosszú felsorolás után a kiállásban némi nyugalma lehet az embernek, de aztán újra felhergeli magát és a refrénekben megjelenik a feleszmélés, hogy amire vártunk és azt hittük jó lesz, az maximum arra jó, hogy elcsendesítse mennyire egyedül vagyunk. Vagy mégsem..?” – tette fel a kérdést Rebeka. A produceri munkákat Kirschner Péter (a Müller Péter Sziámi AndFriends, illetve Bródy János producere) látta el. A három dal mindegyikéhez készült klip is: „A videók készítése alatt is arra törekedtünk, hogy ezeket az érzéseket hitelesen tudjuk átadni. Ugyanazon a helyszínen forgattunk három különböző napszakban, és külön köszönet jár Sincónak, aki tökéletesen megvalósított minden elképzelést.” – mondta Rebeka.

Baka Rebeka (ének), Bakos Attila (basszusgitár, vokál), Bakos Zita (billentyű, vokál) és Miklós Dávid (gitár) formációja 2017-ben véglegesült Müller Máté (dob) csatlakozásával. A fiatalok pár hónappal alakulásuk után az ’Öröm a zene’ tehetségkutatót is megnyerték – a díj pedig egy fesztiválfellépés volt, így 2017 nyarán már a SZIN színpadáról izzíthatták a közönséget. Az együttes debütáló dala idén márciusban jelent meg, „Zuhanok” címmel. Weöres Sándor játékosságát megidéző zseniális pop-rock szerzemény már a VOLT, a VéNégy és az AlteRába fesztivál színpadain is elhangzott. A magyar underground üdvöskéi tavasszal indultak útnak első turnéjukon, amelynek keretein belül a Lóci játszik zenekarral csináltak közös bulikat országszerte.

Mi már tűkön ülve várjuk az ősszel debütáló nagylemezt, amely egyben a Magneoton Underground első kiadványaként is jelenik meg, és hiszünk abban, hogy a hazai alternatív zenevilág meghatározó darabja lesz. Legközelebb a Sziget Fesztiválon hallhatjátok élőben a formációt augusztus 14-én a Petőfi Rádió – Telekom Volt Fesztivál színpadán, addig is pörgessétek az új számokat!

Megjegyzések

Népszerűek

Sabina: "Mindenre ő tanított. Felnőni, megélni, szeretni, nem félni, szerelmesnek lenni". INTERJÚ

Sabináról először márciusban írtam, amikor a Hősök Fény című számában működött közre a magyar underground és pop szakmában zongoristaként, zeneszerzőként és énekesnőként is ismert fiatal lány. Sabina most új klippel rukkolt elő, többek között erről beszélgettünk vele.
nikiahatos: Hiszel a csodákban? Hogy jelenik meg a hétköznapjaidban a csoda? Sabina:Naná, hogy hiszek.Minden pillanatban. Ölelésben, szóban, tekintetben, érintésben, a napsütésben, az álmokban, a szerelemben, egyszerűen önmagamban.
nikiahatos: Nem véletlenül ez volt az első kérdésem, hiszen a Csodák címet kapta legújabb klipes nótád. Konkrétan mi ihlette ezt a dalt? Sabina:A dal egy kettősségről szól. Van egy lány, aki boldog, aki él, aki a szépet látja mindenben, de persze jönnek a démonok, az árnyak, amik visszahúznák, bántanák és megkötnék. Nehéz a csata, de a jó győz. Ez a hitvallásom. Szerintem igenis van "minden jó ha a vége jó”. Ha van bátorság, van boldogság. Nekem erről szól ez a dal. nikiahatos:A BPM LIVE Pro…

Lakáskeresés közben született meg az új Audiopoeta nóta

Épphogy kipörgött az Aludj jól, máris itt van a legújabb Audiopoeta anyag. A könnyed hangvételű, már-már bolondos szöveget kapó Kertes ház a Deákon-hoz persze videó is készült. 
nikiahatos: Kik voltak az alkotótársak a Kertes ház a Deákon nóta kapcsán? Mi ihletett meg benneteket ezúttal?
Audiopoeta: Épp lakáskeresésben voltam és persze a válogatás során előjött a sok fontos szempont. Például, hogy jó helyen legyen, könnyen haza lehessen jutni éjszaka, de azért legyen kert és csönd is. A sok nézelődés közben született meg maga a dal ötlet. Valójában, ha volna olyan, akkor nekem egy kertes ház a  Deákon lenne a legtökéletesebb otthon. A hangszeres zenei rész ötletei és megvalósítása Genoff Patrik és Krajczár Peti munkáját dicséri. A szaxofon szólót Baracskay Rita, a szöveget jómagam írtam és Minya Viviennel közösen keltettük életre.
nikiahatos:A videó egy full laza, kötetlen munka hangulatát mutatja számomra. Mesélj a klipforgatásról! Audiopoeta: Annyira jó csapattal dolgoztunk együtt, hogy…

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …