Ugrás a fő tartalomra

Vad Fruttik szezonzáró koncert a Budapest Parkban.

A sikeres májusi lemezbemutató koncertjét követően a Vad Fruttik szeptember 14-én visszatér a Budapest Park színpadára egy szezonzáró buli erejéig.

Az együttest 1996-ban alapították, ám egy 1999-es tehetségkutatón aratott sikert követően felbomlottak. 2005-ben a csapat lehetőséget kapott arra, hogy a Magyar Rádió 8-as stúdiójában 3 dalt rögzítsen, így új lendületet kapva ismét elkezdtek együtt dolgozni. Első nagylemezük 2006-ban jelent meg, Rózsikámnak digitálisan címmel, melyen a formáció egyik legnagyobb slágere, a Nekem senkim sincsen is megtalálható. 2007-ben országos turnéjuk keretében már olyan fesztiválokon is felléptek, mint a VOLT, vagy a Sziget. Második albumuk, az Egy éjszaka Bohémiában 2008-ban jelent meg, melyet 2010-ben követte a Fénystopposok. A 2013 végén megjelent, sorban negyedik korongjuk, a Darabok egészen a MAHASZ Top 40-es lista első helyéig jutott. A csapat legutóbbi, új dalokat tartalmazó, Tudom milyen névre keresztelt lemeze 2015 decemberében került a boltok polcaira, melyet tripla-soldout bulival ünnepeltek meg az Akvárium Klubban. Tavaly január utolsó, illetve február első hétvégéjén különleges, 4 alkalmas "koncertsorozattal" tértek vissza ismét az Akváriumba: az első hétvégén a csapat eredeti verzióban játszotta el a dalait a közönségnek, amíg a 3. és 4. koncert a 2012-es, MüPa nagytermes HighTech koncertjének újragondolt, "klubosított" folytatása volt, melyet szeptemberben a Parkba is elvittek egy este erejéig. Idén májusban jelent meg a Szabad.vagy című lemezük, melyet a Budapest Parkban mutattak be a nagyérdeműnek. A Vad Fruttik a hazai alternatív rockzenei színtér egyik legsikeresebb zenekara, melyet mi sem bizonyít jobban, mint a teltházas koncertjeik, az állandó helyük a legnagyobb magyar fesztiválokon, a 3 Fonogram-díj jelölésük (2014-ben a Darabok című lemezért haza is vihették a kis szobrocskát), valamint a hatalmas rajongótáboruk.

A Vad Fruttik előzenekara a Csaknekedkislány lesz.

2018. szeptember 14. 18:00
Budapest Park
1095, Budapest, Soroksári út 60.



Jegyárak:
▲ 2018.09.07-ig: 3499 Ft
▲ 2018.09.07-től: 4499 Ft

Megjegyzések

Népszerűek

Sabina: "Mindenre ő tanított. Felnőni, megélni, szeretni, nem félni, szerelmesnek lenni". INTERJÚ

Sabináról először márciusban írtam, amikor a Hősök Fény című számában működött közre a magyar underground és pop szakmában zongoristaként, zeneszerzőként és énekesnőként is ismert fiatal lány. Sabina most új klippel rukkolt elő, többek között erről beszélgettünk vele.
nikiahatos: Hiszel a csodákban? Hogy jelenik meg a hétköznapjaidban a csoda? Sabina:Naná, hogy hiszek.Minden pillanatban. Ölelésben, szóban, tekintetben, érintésben, a napsütésben, az álmokban, a szerelemben, egyszerűen önmagamban.
nikiahatos: Nem véletlenül ez volt az első kérdésem, hiszen a Csodák címet kapta legújabb klipes nótád. Konkrétan mi ihlette ezt a dalt? Sabina:A dal egy kettősségről szól. Van egy lány, aki boldog, aki él, aki a szépet látja mindenben, de persze jönnek a démonok, az árnyak, amik visszahúznák, bántanák és megkötnék. Nehéz a csata, de a jó győz. Ez a hitvallásom. Szerintem igenis van "minden jó ha a vége jó”. Ha van bátorság, van boldogság. Nekem erről szól ez a dal. nikiahatos:A BPM LIVE Pro…

Lakáskeresés közben született meg az új Audiopoeta nóta

Épphogy kipörgött az Aludj jól, máris itt van a legújabb Audiopoeta anyag. A könnyed hangvételű, már-már bolondos szöveget kapó Kertes ház a Deákon-hoz persze videó is készült. 
nikiahatos: Kik voltak az alkotótársak a Kertes ház a Deákon nóta kapcsán? Mi ihletett meg benneteket ezúttal?
Audiopoeta: Épp lakáskeresésben voltam és persze a válogatás során előjött a sok fontos szempont. Például, hogy jó helyen legyen, könnyen haza lehessen jutni éjszaka, de azért legyen kert és csönd is. A sok nézelődés közben született meg maga a dal ötlet. Valójában, ha volna olyan, akkor nekem egy kertes ház a  Deákon lenne a legtökéletesebb otthon. A hangszeres zenei rész ötletei és megvalósítása Genoff Patrik és Krajczár Peti munkáját dicséri. A szaxofon szólót Baracskay Rita, a szöveget jómagam írtam és Minya Viviennel közösen keltettük életre.
nikiahatos:A videó egy full laza, kötetlen munka hangulatát mutatja számomra. Mesélj a klipforgatásról! Audiopoeta: Annyira jó csapattal dolgoztunk együtt, hogy…

Anymood: "Érzelmi alapon írunk zenét"

Bencsik Tamarát sokan a 2008-as Megasztárban ismerték meg. A dögös, tehetséges lány jelenleg az Anymood duójában állja meg helyét, ahol párjával együtt (Aydan) szolgáltatja a talpalávalót.
Mi az Anymood története? Hogyan ismerkedtetek meg egymással? 
Aydan: Mindketten ismerjük a legendás hajógyári szigetet, ahol közel 10 évig voltam rezidens. Tamara pedig nem csak a hangja, de a férfimagazinokban tett pózai miatt is népszerű. Bevallom, nekem az utóbbi kapcsán ugrott be először, hogy ki is ő. Utólag tudtam meg, hogy a művésznő már régen kifigyelt magának a pult mögül, hiszen fellépései után gyakran megjelent nálunk, és mulatott a zenéimre. Aztán az egyik oldalon írt rám először, és elmondta, hogy tetszik neki, amit képviselek. Kiderült, hogy producerkedik, és 100%-ban egyezik a zenei ízlésünk. Innentől elindultak köztünk az ötletcserék, majd megszületett az első közös számunk, mely a mai napig az egyik legkedveltebb dalunk, az OVER.

Mitől más ez a formáció, mint a többi?
Aydan: Elsősorban …